2006.09.01. 02:29
A polgármester elköszön
Meggyeskovácsi (kb) - A Rába-parti faluban az elmúlt négy év alatt fejlődött az infrastuktúra, a közösségi élet, és a közterületek rendben tartására is nagy figyelmet fordítottak.
Nem indul az októberben esedékes önkormányzati választásokon Tóth Tihamér, Meggyeskovácsi eddigi polgármestere.
- Megnősültem, és családommal Bükön élünk, ilyen távolról pedig nagyon nehéz irányítani a települést - mondta Tóth Tihamér.
A polgármester 1998 óta tagja a képviselő-testületnek, 2002 óta pedig a falu első embere. Az egy hónap múlva befejeződő ciklusban ugyanazt az irányvonalat követte, mint elődje, célja a falu infrastuktúrájának és közösségi életének fejlesztése volt. A küzdelmes négy év alatt a saját maga számára felállított célok közül sok mindent elért.
16 millió forintból újították fel a helyi iskolát, új előadótermet alakítottak ki, megújult a könyvtár, sőt most már internetezni is lehet. Az oktatási intézmény az ikervári iskola tagiskolája volt, az idei tanévtől pedig az Ikervári ÁMK tagjaként működik tovább. Az aprócska, 20 fős iskolába elsőtől negyedikig járhatnak a gyerekek. A településen óvoda is működik, ide 13-an érkeznek reggelente. A hátrányos helyzetű település besorolásból előnyt próbáltak kovácsolni, sokat pályáztak, így például az iskola renoválási költségének 70 százalékát is pályázati támogatásból fedezték. A település néhány utcájának rendbetételére és az orvosi rendelők vizesblokkjainak felújítására is találtak forrásokat, amelyekkel a szűkre szabott költségvetést ki lehetett egészíteni.
- Egy kilenc településből álló társulás tagjaként pályáz-tunk a szennyvíz elvezetésére, az alapcsőletétel szeptember közepére várható. Előreláthatólag 2008-ra már az egész rendszer működni fog - mondta a polgármester.
Meggyeskovácsiban a civil társadalom is erőteljesen képviselteti magát. Az öt éve alakult Meggyeskovácsi Fejlődéséért Közalapítvány kulturális programok szervezésében és lebonyolításában vállal szerepet. Legnagyobb rendezvényük a falunap, melyre a környező falvakból is sokan ellátogatnak. A közalapítvány mellett a helyi Vöröskereszt és a nyugdíjasklub is részt vesz a falu társadalmi éle-tében.
A betelepülés ellenére a 743 fős falu lélekszáma stagnál, a lakosok fele idős. A nyolcvanas években sokan elmentek, beköltöztek a közeli városokba, így az ő generációjuk szinte teljesen hiányzik a településről.
A Rába-parti üdülőövezetben körülbelül 80 ingatlan található, de ezen a részen állandó lakosságról nem beszélhetünk. A falu területén jelenleg három építési telek található, de szeptembertől, az elkészült rendezési terv elfogadása után ez a szám gyarapodni fog.
A polgármester örül, hogy a faluban sikerült megtartani a három főt foglalkoztató postahivatalt és az önálló jegyzőséget, valamint a napközi otthonos konyha révén is akad egy-két munkahely. A helyi gazdaszövetkezetben körülbelül 30-an dolgoznak.
A többségében katolikus településen, az 1307-ből származó, Árpád-kori templomban az Ikervárról átjáró plébános, Haller László hetente háromszor tart misét.
Tóth Tihamér, a leköszönő polgármester kettős érzelmekkel tekint a jövőbe. Szakmailag bánja, hogy nem folytatja szülőfalujában az elkezdett munkát, másrészt viszont örül, hogy több időt szentelhet családjának. Meggyeskovácsiban a tisztség elvállalásakor lokálpatriotizmusa motiválta, a büki közéletben nem szeretne részt venni.
Horváth Béláné, aki 12 éve látja el a jegyzői feladatokat a faluban, szintén távozik, októbertől nyugdíjba vonul. A jegyzőnő az elmúlt három ciklusban sokat tett a település felvirágoztatásáért - mondta Tóth Tihamér. A megüresedő polgármesteri posztra eddig három jelölt adta le az ajánlószelvényeket.