2006.09.12. 02:27
A segítők erőnléte
Hegyfalu (br) - A megyei önkormányzat szociális otthonaiban dolgozók testi, lelki egészségét védik az olyan sportnapok, kötetlen találkozók, mint amilyeneknek a múlt hét végén Hegyfalu volt a házigazdájuk.

Tavaly megújították a szociális otthonok munkatársainak hagyományos találkozóját. Táplánszentkereszten 2005-ben a hegyfalui otthon munkatársai nyerték el a vándorkupát és vele az idei találkozó rendezési jogát. A segítők segítése legalább olyan fontos a szociális munkában, mint a gondozottak testi, lelki állapotának figyelemmel kísérése. Felelősségteljes munkájukban, a hétköznapok rutinjában kifáradhatnak a gondozók is.
Pénteken hat intézmény, az acsádi, a táplánszentkereszti, a sajtoskáli, a szombathelyi, az ivánci és a hegyfalui sorakoztatott fel tizenkét csapatot a foci vándorkupa verseny kezdetéhez. A szurkolókkal, családtagokkal, barátokkal együtt 160-an vettek részt az eseményen, amelynek az idősek otthona és a hegyfalui önkormányzat volt a házigazdája.
Ekkora rendezvény sikeres lebonyolításához támogatókat kellett megnyerni. A megyei önkormányzat bizottságai, a megyei sportigazgatóság, alapítványok és magánszemélyek álltak a rendezvény mellé. A verseny tisztaságáról, a szabályok betartásáról a meghívott játékvezetők gondoskodtak.
A foci vándorkupát ismét Hegyfalu nyerte. Ivánc csapata a második helyen végzett, a szombathelyi csapat lett a harmadik. Díjazták a legjobb góllövőt, a legjobb kapust, a legjobb mezőnyjátékost is. Mindenki lehetőséget kapott, hogy hét méterről rúgjon kapura. A szellemi totó kitöltésére is sokan vállalkoztak. A sokféle kihívás, díjazás megmozgatta, megismertette egymással a hasonló munkakörben, de egymástól elszigetelten dolgozó szakembereket.
A hangulatos találkozó folytatódik. Bár a rendezés joga ismét Hegyfalut illetné, az ivánciak (az idei második helyezettek) kérésére jövőre Ivánc rendezheti a focikupát.