Hírek

2006.09.05. 02:28

A városi kasszáról

Körmend (tm) - Az önkormányzat első féléves gazdálkodásáról hallgattak meg beszámolót a testület tagjai az augusztus végén tartott testületi ülésen. Az útépítések, telkek eladása folytatódik a városban, iparűzési adóból elmaradás van.

Mórocz Zsolt

tetés bevételei is a tervezettnek megfelelően alakultak. Az iparűzési adóbevétel előirányzata 50 millió forinttal csökkent, a tervezett bevétel 425 millió forint, ennek teljesítése időarányos.

A vállalkozók kommunális adójából származó, valamivel több mint 9 millió forintos bevételnek csak a felét fizették be június végéig. Normatív támogatás a központi költségvetésből az első félévben 377 millió 539 forint érkezett, míg a személyi jövedelemadó tíz százalékának átengedéséből 90 milliót kaptak.

Működési kiadások közül a személyi juttatások és járulékok teljesítése megfelelő az első félévben, azonban a kormány újabb döntése értelmében az egészségügyi hozzájárulás nem szűnik meg, így a dolgozók után ezt a járulékot továbbra is fizetni kell. A dologi kiadásokat tekintve egyes intézmények kiadásai meghaladják az időarányosat, ami általában az intézmények sajátosságaiból adódnak.

A Hunyadi utcai tíz lakótelek közül nyolcat már eladtak. A Somogyi Béla iskola tornatermének tavaly befejezett felújításához kapcsolódóan 15 milliós támogatást kapott az önkormányzat állami pályázatokból. A nagyobb beru-házások az év második felé-ben fejeződnek be. A szennyvízelvezetés idén a Nyírfa utcában, az Úttörő utcában, a Tavasz utcában, a Dobó téren, az Árpád utcában, a Mártírok utcában, a Bástya utcában, a Kölcsey Ferenc utcában, a Dienes Lajos utcában és a Bem József utcában valósul meg 40 millió forintból. A beruházás augusztus közepén befejeződött. A Vida József utca felújítása őszre fejeződik be, 77 millióba kerül. Az ipari utat nemrégen adták át, az ipari parkot teszi megközelíthetővé, 140 millióba került. A Rába-parti csónakkikötő 17 millióból épült meg. A Munkácsy csomópont kiépítése elkezdődött, ezt az önkormányzat 18 millióval támogatja, a további költségeket a Magyar Közút Kft. és a Lidl Élelmiszerhálózat állja. A Hegyaljai utca mentén a kerékpárutat október végéig készítik el. A városi utak közül a Mátyás király u.-Ady Endre u.-Deák Ferenc u. felújítására a szerződés létrejött, szeptemberig végeznek a munkával. A képviselő-testület elfogadta a beszámolót.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!