Hírek

2006.09.12. 02:27

Az eltűnt mobil

Csörötnek (al) - A vádlott élettársának édesanyja egy nap hiába kereste mobiltelefonját, nem találta. A bíróság szerint oka is volt ennek: a vádlott ellopta a készüléket.

Mórocz Zsolt

Csörötneken, a falu szélén él L. Imre élettársának édesanyja. Az asszony 2005 januárjában 30 ezer forintért vásárolt mobiltelefont. Ugyanilyen készüléket látott néhány hónappal később L. Imre az egyik fiánál. (A 33 éves vádlottnak négy kiskorú gyermeke van.) A férfi állítása szerint: A fiam hozott egyszer egy ilyen telefont, gondolom, a mamájánál az udvaron találta. Kipucoltam a sarat belőle, aztán eltettem, de végül elkeveredett, azóta sem láttam a készüléket.

Egy hónappal később a károsult közölte a vádlottal, hogy eltűnt a mobiltelefonja.

Azt is hozzátette, hogy rendőrségi feljelentést tesz, de azt már nem mondta, hogy engem jelent fel, kesergett a férfi. A Körmendi Városi Bíróság ítélete szerint 2005 márciusában - pontosan meg nem határozható időpontban - lopta el a vádlott a szakértő által 15 ezer forint értékűnek tartott készüléket.

A bíróság ezért L. Imrét 22 ezer forintos pénzbüntetéssel sújtotta. Ha ezt az öszeget nem fizeti meg a vádlott, akkor 220 nap elzárásra átváltható a büntetése.

Az ítélet jogerős.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!