2006.09.19. 02:28
Együtt ünnepeltek
Hegyhátsál (tm) - Az alig százhatvannyolc lelket számláló faluban számon tartják azt is, ki jön haza a falunapra. Az idén szeptember 2-án tartották az ünnepet, amire mindenki hivatalos volt.

Molnár Lajos polgármester elmondta: a szervezésben sokan kivették a részüket, mindenki abban segített, amihez a legjobban ért. A mozgás, a sport elmaradhatatlan része a közös programoknak, jó alkalom, hogy ügyességüket, állóképességüket kipróbálhassák a fiatalok. Délelőtt kispályás mérkőzésen álltak ki a helyiek és a környező falvakból összeállt csapatok.
A gyerekek kedvét keresve állították fel a légvárat, hogy jól kiugrálhassák magukat.
A falu közös ebédjét Vin-cze Tamás Ausztriában dolgozó szakács és segítői készítették el. Szokásos, hogy többféle ételből választhatnak a faluban élők és a programokra érkezett vendégek és fellépő csoportok. A délutánt azért várták kellő izgalommal, mert akkor léptek a focipálya zöld gyepére a lányok és asszonyok. A helyiek és a katafai lányok, asszonyok tartottak focimérkőzést, a lelkes férfi szurkológárda biztatása mellett.
Az autókat szinte mindenki szereti, a különleges, tuning autók bemutatását Gyimesi András szervezte meg. A sportpályán délután egymást követték a tréfás vetélkedők, volt lufiborotválás, sörivó- verseny a közönség legnagyobb derültségére. Jó hangulatot teremtettek a szombathelyi Senior Klub tagjai, örökzöld slágereket, operetteket adtak elő. A zalaszentgyörgyi gyerekek Gyertyafény kórusa szép komoly énekeket adott elő. Az egész napos szórakoztatáshoz a zenét a Fergettyű zenekar szolgáltatta.
A hegyhátsáli önkormányzat szponzorok bevonásával tudta előteremteni a falunaphoz a támogatást, volt, aki pénzzel, más adománnyal segített. Molnár Lajos polgármester elmondta, az is céljuk, hogy a fiatalokat megszólítsák, s bevonják a programokba. Hegyhátsálon hamarosan beindul a falugondnoki hálózat, sikerül hozzájutni a szükséges autóhoz. A két régi autóbuszvárót lecserélik szebbekre, s jövőre a Leader program segítségével kulturális pályázattal négymillió forintot fordíthatnak falurendezvényekre.