2006.09.05. 02:26
Ez a testület már nem dönt
Répcelak (ser) - Várhatóan majd csak az új önkormányzati testület határoz arról, hogy épül-e kistérségi tanuszoda a városban. Az előzetes számítások azt mutatják, hogy túl sokba kerülne a megvalósítása.
Közbeszerzési eljárás előtt áll a kistérségi tanuszoda ügye, ám a képviselő-testület a legutóbbi ülésén sem döntött arról, hogy elindítják-e a projektet. A létesítmény kivitelezésére és üzemeltetésére akkor írhatják ki a közbeszerzési eljárást, amikor megérkezik az állami illetékesektől az együttműködési megállapodási tervezet. Ám nagy valószínűséggel a répcelaki és a környékbeli diákok a jövőben is máshol tanulnak meg úszni, mert az önkormányzati testület ebben a ciklusban már nem dönt az ügyben. A képviselők egységes hezitálásának az az oka, hogy az úgynevezett PPP-konstrukcióban - azaz a magánszektor és az állami szféra közös beruházásaként - megvalósítandó létesítmény túl sokba kerülne a városnak. A projekt ugyanis arról szól, hogy az uszoda elkészülte után a városnak 15-20 évig tartó pénzügyi kötelezettsége lenne.
A répcelaki testület tagjai alapos, megfontolt emberek: többször, több helyütt is jártak az iránt tudakozódva, hogy az övükéhez hasonló konstrukció milyen terheket ró az adott településre. Legutóbb Marcaliba utazott el dr. Németh Kálmán polgármester és néhány képviselő. A tanuszodák létesítésére meghirdetett programban ugyanis a Marcali gesztorságával épülő uszodák megvalósítására kiírt eljárásban született először döntés. A 350 milliós beruházásban a befektetőnek kell üzemeltetnie a megépülő létesítményeket 15-20 évig, s ez alatt az idő alatt az önkormányzat és az állam fele-fele arányban állja a beruházás költségeit is magába foglaló szolgáltatási díjat. A futamidő lejártával az önkormányzatok tulajdonába kerülnek a létesítmények. A répcelakiak számításai szerint évente mintegy ötvenmillió forint hárulna a városra, s ez túl sok ahhoz, hogy jó szívvel mondjanak igent a kétségkívül szükséges beruházásra. Mert a kérdés eddig sem az volt, hogy kell-e, hanem hogy ennyi pénzért megéri-e.