2006.09.11. 02:28
Forgószínpadon
Szombathely (tm) - A megyeszékhelyen élő kisebbségek közösen tartottak nemzetiségi napot a Vasi Múzeumfaluban szombaton. A harmadik közös találkozóra a városból is sokan jöttek.

A szombathelyi horvát, német, szlovén és roma kisebbségi önkormányzatok, a Pável Ágoston Szlovén Kulturális Egyesület, a roma Hárofit Egyesület közösen szervezte a sokszínű programot a Vas Megyei Múzeumok Igazgatóságával. Horváth Sándor megyei múzeumigazgató az alkalomhoz illően négy nyelven magyarul, németül, horvátul (ő maga is horvát származású) és szlovénül köszönt a közönségnek. Elmondta, hogy életrevaló ötlet volt a közös nemzetiségi nap megszervezése három évvel ezelőtt, immár a harmadik találkozót tartják a múzeumfaluban. Az idei ünnepségen kiemelte a Pável Ágoston-évfordulót, a szlovén-magyar néprajztudós születésének százhuszadik, halálának hatvanadik évfordulója van ebben az esztendőben. A Savaria Múzeumban kiállításon is megemlékeznek róla. A vasi skanzen létrehozását már ő is szorgalmazta, a szlovének ősi kultikus fája a hársfa, a falumúzumban tiszteletére ültettek egy hársfát, amely szépen megnőtt azóta.
Az igazgató köszöntése után óvodás, iskolás és felnőtt táncosok, zenekarok léptek színpadra. A szombathelyi Mesevár Óvoda horvát csoportja, a Pipitér és a Napsugár Óvoda német csoportjai, a Váci Mihály Általános Iskola horvát és a Reguly iskola német csoportja (a Váciban négy éve, A Regulyban 1995 óta van német nemzetiségi oktatás).
Kellemes meglepetést szerzett színvonalas műsorával a Hárofit Egyesület nyáron megalakult Savaria Cigányzenekara és a roma fiatalok Crazy Dancers tánccsoportja.
Jó hangulatot teremtett a Horvát Kisebbségi Önkormányzat Gyurgyice (gyöngyvirág) Énekkara és a Pável Ágoston Szlovén Kulturális Egyesület Szlovén Asszonykórusa. Régi horvát, szlovén népdalokat adtak elő.
Pável Ágoston szlovéniai szülőfalujából, Cankováról érkezett az Odipszáni (Elfeledettek) tamburazenekar.
Dr. Ipkovich György, Szombathely polgármestere is köszöntötte a vendégeket. Elmondta, hogy Szombathely mindig a béke szigete volt, jól megfértek egymás mellett az itt lakó nemzetiségek, a németek, horvátok, cigányok, szlovének. Gazdagítják a város kultúráját. A polgármester örömét fejezte ki, hogy már harmadszor együtt lépnek fel, s szeretné, ha a város egyre inkább magáénak tartaná ezt a kora őszi rendezvényt.
A Szlovének Házában kiállítást nyitottak a Muraszombati Nyugdíjas Egyesület tagjainak munkáiból, akik tavasszal alkotótáborban jártak a Vasi Múzeumfaluban, s a skanzen egy-egy részletét festették meg. Kilenc alkotó képét mutatták be, köztük Ernst Bransbergerét, akinek már több kiállítása volt Vas megyében.
Dr. Lojze Stevanec kardiológus szintén a nyugdíjasklub tagja, s elhozta képeit. Elmondta, míg dolgozott, nem ért rá ezt a képességét kibontakoztatni, habár már diákként ügyesen rajzolt portrékat. Nyugdíjaséveit arra szánja, hogy novellákat, regényeket írjon, és fessen is. Eddig négy könyve jelent meg. Írt vadásztörténeteket (bár ő maga nem vadászik), megpróbálta megírni a szocializmusban átélt drámai és komikus helyzeteket, azokat is, amelyeket a bete-gek tártak fel számára. Azonban tiszteletben tartja őket, s csak azokról ír, akik meghaltak már... A nyugállományba vonult kardiológus most regényt ír, képeket fest, szőlőt művel