2006.09.06. 02:29
Hat pályázó volt
Szombathely - Hatan pályáztak a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar igazgatói posztjára. A jelölteket hétfőn délelőtt a zenekar is meghallgatta évi első társulati ülésén, majd délután a városi és a megyei kulturális bizottság előtt is megjelentek, ott már csak öten.
A délelőtti meghallgatás után Rózsa Ferenc úgy érezte, nem támogatja őt a zenekar, ezért szóban és írásban is visszavonta a pályázatát, és már nem is ment el a megyei-városi közös kulturális bizottsági ülésre, ahol a jelölteket Majthényi László elnökletével meghallgatták. A versenyben maradt öt pályázó - Bonecz Ervin, Horváth László, Kerényi Mihály, Kiss Barna Gábor, Kovács János - szóbeli hozzáfűzéseket tehetett pályázatához, illetve vála-szoltak a bizottsági tagok által feltett kérdésekre. Az ülésen szavazati joggal vett részt a zenekar képviseletében Radványiné Novák Judit, a közalkalmazotti tanács elnöke és Táky György, a szakszervezeti bizottság elnöke. A zenekar Bonecz Ervin és Kiss Barna Gábor pályázatát támogatta. E két jelöltet támogatták az előzetesen bekért szakértők is. (Szakértők voltak: Kovács Géza, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Énekkar és Kottatár Kht. főigazgatója, dr. Gyimesi László, a Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének elnöke és Popa Péter, a Magyar Szimfonikus Zenekarok Szövetsége elnöke.) A két bizottság külön szavazott, de mindkettő Bonecz Ervint javasolta. A döntés azonban a közgyűléseké.
Kiss Barna Gábor másfél évtizede a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar tagja, kürtművész, tanár. A szakértők respektálták, hogy belülről ismeri a zenekar életét, s hogy titkárként adminisztratív és szervezési feladatokat is ellátott az utóbbi években, pályázata a realitásokra épül. Az egyik szakértő leírta, hogy mun-kája impozáns, az objektív adatok világos képet nyújtanak a zenekar gazdasági és művészi körülményeiről, de kifogást emelt az egy személyben zenekari játékos és igazgató elképze-lésével kapcsolatban, mert a tényleges munkákat nem lehet egyidejűleg elvégezni, mindkét feladatkör, különösen az igazgatói teendők ellátása egész embert kíván. Esetében szükséges lenne, ha posztgraduális úton mélyítené művészeti menedzseri ismereteit.
A szegedi származású Bonecz Ervin Budapestről pályázott; 2001 óta a British Council főállású művészeti projektszervezője; vagyis öt éve tervezi, szervezi a British Council művészeti programjait, hazai és brit szponzorokkal együttműködve. Tevékenységébe beletartozik az éves költségvetés tervezése, vezetése is. Számos nemzetközi hírű művésszel, együttessel dolgozott együtt. A szakértők figyelemre méltónak találták szakmai tapasztalatát a kulturális menedzselés terén, respektálták nyelvismeretét, kapcsolatrendszerét. Az egyik vélemény kiemeli, nem mellékes körülmény, hogy az együttes jelenlegi művészeti vezetője örömmel dolgozna vele együtt. Három évvel ezelőtt a zenekarral két közös koncertjük is volt. Bár kétségtelen, hogy nincs hely- és helyzetismerete, felelős vezetői tapasztalata, megfelelő szakirányú végzettsége.
A szakértői vélemények egyértelműen e két pályázó munkáját tartották legalkalmasabbnak arra, hogy a bizottságok és a zenekar közülük válasszon.
A társulati ülés ezt alátámasztotta. A bizottságok Bonecz Ervint javasolják.
A közgyűlések döntenek, a zenekar élete pedig zajlik tovább: szeptember 21-én lesz az első koncert; a bérletek már megvásárolhatók.