Hírek

2006.09.29. 02:28

Házaspár pontyokkal és horgászbottal

Körkép (VN) - Figyelemreméltó horgászsikerekkel büszkélkedhet a celldömölki Csönge házaspár. Az elmúlt napokban, hetekben két versenyen is eredményesen szerepeltek.

Mórocz Zsolt

Rétimajor (Sárbogárd mellett) adott otthont a 2. Aranyponty-kupa elnevezésű horgászversenynek. A Juventus rádió rendezvényén televíziós, illetve rádiós hírességek, ismert színészek, sportolók ragadtak horgászbotot. A háromfős csapatok között a celldömölki, illetve a vasi színeket képviselve, Vikidál Gyula társaságában Csöngéné Nyaras Éva és Csönge Ferenc is próbára tette tudását. Nem is akármilyen eredménnyel, megkaparintva a dobogó második fokát. A trió megelőzte többek között a nagy sporthorgász hírében álló bokszbajnokokat, Kovács Kokó Istvánt és Erdei Madár Zsoltot, vagy éppen a kajakkirálynő Kovács Katalint.

- Érdekesség, hogy még egy rekord is a nevünkhöz fűződik, Vikidál Gyula fogta ki a verseny legnagyobb halát, egy 9 kiló 50 dekás pontyot - tudtuk meg Csönge Ferenctől.

A Balatonon, Zánkán rendezték a hagyományos, immár 13. Egri József-emlékversenyt - Csönge Ferenc ezúttal rendezőként tevékenykedett. A népes, országos mezőnyben egyébként tíz vasi horgász próbált szerencsét. A férfiak között a legjobb vasi pecás negyedik helyezésével Sahin-Tóth Péter (Hegyhátszentmárton) lett, míg a nők között Csöngéné Nyaras Éva bronzéremmel zárt. Horgászversenyek Rétimajoron és Zánkán, remek celli, szentmártoni eredményekkel

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!