2006.09.27. 02:28
Helye lesz a orvosi rendelőnek
Kemestaródfa (nfb) - Ötven éve nem újították fel a művelődési házat, a napokban viszont nekiálltak a felújításnak, s orvosi rendelővel is bővítik az intézményt.
A művelődési ház felújításához a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma pályázatán nyertek támogatást, tudtuk meg Szájer István polgármestertől. Ez és egy kedvezményes hitel teszi lehetővé az intézmény felújítását és bővítését. A falunak 20 év alatt körülbelül 15 millió forintot kell visszafizetnie. Az összegből kicserélik a művelődési ház tetőzetét és nyílás-záróit, vizesblokkot építenek, korszerűsítik a fűtési rendszert, a szigetelést és a villamos hálózatot. Az épületet bővítik is, s itt kap helyet majd az orvosi rendelő, amely ma a mintegy százéves régi iskolaépületben működik, nem a legjobb körülmények között. A megújult művelődési házban tartják majd a közösségi rendezvényeket, ünnepségeket, itt rendezik be a fiataloknak a számítógépes termet. A hitelfolyósító banktól ugyan-is két számítógépet kapott a falu ajándékba. Szájer István azt szeretné, ha később E-Magyarország ponttá fejlesztenék a termet. A polgármester távlati terve az, hogy a művelődési házban működjön a teleház.
A közbeszerzési eljárás lefolytatása után egy helyi vállalkozó kapta a művelő-dési ház felújítására a meg- bízást. Nemrégiben elkezdték a munkát.