2006.09.06. 02:27
Kész a fedeles lovarda
Vép (tk) - Vasárnap a három megye közötti díjlovagló verseny döntője kapcsán adják át a Vépi Mezőgazdasági Szakképző Iskola új fedett lovardáját. Az alkalmat számos, a lovassportot népszerűsítő rendezvény is színesíti.

A 17x36 méteres lovaglóterű, homokos talajú, ponyvával fedett, világítható gyakorlópályával lehetővé válik, hogy kedvezőtlen időjárás esetén is lovagolhassanak e szép sport szerelmesei. Ez egyrészt a szakiskolában tanuló diákokat érinti, hiszen a gyakorlati oktatás során több szakon is szerepel az ingyenes lovaglástanulás, vagy például a fogatolási ismeretek. Az új lehetőséggel pedig, megfelelő számú jelentkező esetén egy-két éven belül elindulhat az önálló lótenyésztő szakmunkásképzés is.
A fedett lovarda hasznosításának másik, nem titkolt célja, hogy kívülállók, elsősorban a gyermekek körében népszerűsítse a lovas-sportot. A program szervezői szeretnék, ha a megyeszékhely több iskolája beépítené a lovaglást és a lóval kapcsolatos foglalatosságokat a testnevelés oktatásába. Ezt a célt szolgálják a most vasárna- pi verseny kísérőrendezvényei is. A szabadtéri füves pályán pél- dául különböző kate-góriákban amatőr lovaglási versenyt hir-detnek.
Itt azok is kipróbálhatják tehetségüket, akik életükben először szállnak lóra, s a nyeregben legszebben megülő gyerekek sza-lagot és csokoládét kapnak. Itt lesznek a Vas Megyei Lovasturisztikai és Lovaskul-túra Hagyományőrző Egyesület tagjai is, akik korhű öltözékben mutatják be, hogyan is néztek ki úgy száz évvel ezelőtt a Szombathelyen állomásozó tizenegyes huszárok.
A szabadtéri programot különböző vásári mutatványok is kiegészítik. A rendezvény szerény bevételével a szervezők a vépi sportkört támogatják.