2006.09.08. 02:29
Kis falu a Rábán túlról
Rábahidvég (tm) - A vasvári kistérség Rábán túli falujának is nevezik Rábahidvéget. Az ezer körüli lakost számláló falu jó helyen fekszik, közel van Vasvárhoz és Szombathelyhez is.

Vas megyében kevés falu büszkélkedhet azzal, hogy lakói jórészt helyben is talál- nak elfoglaltságot. Mióta egy világcég, az EDS (Elektroni- kai Adatrendszer Magyarország Kft.) megnyitotta üzemét, nyolcvan-kilencven ember helyben találja meg kenyérkereső foglalkozását. De a legnagyobb fogalakozta- tón kívül is vannak olyan vállalkozások, amelyekre lehet számítani. A csibenevelőben, a lakatosüzemben, a gabonatárolóban is dolgozhatnak, a szolgáltatók is helyben vannak, körülbelül százötvenen tudnak a faluban dolgozni. Tavasztól őszig építőbrigádok is tevékenykednek, fodrászt, kozmetikust, boltost, vendéglátóst is találni helyben. (A Vasvári Áfész egyik legnagyobb üzlete itt van.)
Borsits Zoltán polgármester immár két ciklusban áll a falu élén. Azt mondja, míg 1999-ben még csak 460 ezer forint iparűzési adójuk volt, tavaly már tizenhárommilliós bevétellel számolhattak. Igaz, az önkormányzat is mindent megragad, hogy növelje a bevételeket. A vasútvonal felújításához, a hídépítéshez kerestek irodát a vasutasok, a polgármester bérbe adta az önkormányzat egyik termét erre az időszakra. A rábahidvégiek közül sokan dolgoznak Vasváron, Körmenden és Szombathelyen, munkásbuszjárat szállítja a sárvári Flextronicsba a műszakba járókat. A jó közlekedéssel is magyarázható (naponta hetvennégy busz érinti a falut), hogy aránylag kevés a munkanélküli a faluban. Az autóbuszok Szombathely, Zala-egerszeg, Sárvár, Körmend irányába viszik az utasokat, de aki akar, vonattal is közlekedhet.
Rábahidvégen óvodát, iskolát, művelődési házat és könyvtárat, teleházat működtetnek. A teleházban tizenkét számítógép, internetes hozzáférés, digitális fényképezőgép, fénymásoló áll rendelkezésre. Hat gépet pályázaton nyertek, hatot az EDS-től kaptak. Már két számítógépes tanfolyamot is tartottak, a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár jóvoltából, meglepően sokan érdeklődtek, és nem csak a legfiatalabb korosztályból. Ma már a nagymamák is szívesen leveleznek távoli városban lévő unokáikkal számítógépen.
A falu iskolája az időközben műemlékké nyilvánított Seeback-kastélyban van, az idén cserélték ki a százharminc éves faablakokat. Az iskolába és az óvodába is helybeli gyerekek járnak, nem jellemző, hogy a szülők máshová íratnák be csemeté-iket. (94 iskolás, 25 óvodás van). Az óvoda csoportszobájának és a könyvtárnak is felújították a parkettáját, a művelődési házat kifestették, bevezették a gázt az iskolába és a könyvtárba, arra törekszenek, hogy a közintézményeket is rendbe tegyék. A rá- bahidvégieknek a vasvári könyvtárból szállítják az olvasnivalót, a mozgókönyv- tár jó szolgálatot tesz. A Leader falukutatási pályázaton nyert pénzből hamarosan megjelentetik Rábahidvég történetét, az ötszáz kötetet ingyen kapják a lakók karácsony tájékán.
A falu rendezési tervét úgy készítették el, hogy a belső területeken maradjon még házhely, aki akar építkezni, talál még húsz-huszonöt telket. Pályázati pénzt nyertek a Táncsics, az Ady és a Bertha utcák aszfaltozására. A két régi buszváró helyett fából készülteket állítanak fel hamarosan. Rendbe hozzák a falu köze-pén lévő teret, parkolót is ki-alakítanak. Villanyt és vizet vezettek a külső temetőbe, a régi bezárt temetőből kegyeleti park lesz majd. Az önkormányzat a legtöbb beruházást saját pénzéből valósítja meg. Rába-partjuk a vízi turizmus kedvelt kikötője, a sátorozóknak is jut hely, s a vendéglátásra se panaszkodhatnak. Sikerült elérni, hogy az egyik szövetkezet pénzkiadó automatát is telepített a faluba.
Két helyen gyűjtik szelektíven a hulladékot, a Müllex szállítja el, sűríteni kellett az ürítéseket, az emberek betartják a gyűjtés szabályait.
A falu 1077 lakosa közül 21-54 év közötti 546, 60 év feletti 197, 6-13 éves 110, biztató, hogy népes a fiatal korosztály.
A település képviselő-testülete: Smolczer Tibor alpolgármester, Tóth József, Kovács József, Forrai Miklós, Pados József, Lakics Valdemár és Horváth Ernő. Jegyző: dr. Kovács Andrea.