Hírek

2006.09.05. 02:29

Látványos és mozgalmas

Celldömölk (gab) - A négyéves önkormányzati ciklus eredményeiről, megvalósult tervekről, látványos fejlesztésekről számolt be a polgármester a celli képviselők múlt heti testületi ülésen.

Mórocz Zsolt

2002 őszén, a hivatalba lépő új városvezetés kiemelt feladatának tekintette, hogy az alvó városként aposztrofált települést, Celldömölköt dinamikus fejlődési pályára állítsa, így megkezdve az évtizedes hátrány ledolgozását - hangsúlyozta Fehér László a ciklus értékelésekor. Prioritást élvezett a Vulkán fürdő megépítése, ezáltal a város idegenforgalmi jellegének megalapozása, a belváros arculatának jelentős átalakítá-sa, munkahelyteremtés, valamint a város intézményrendszerének racionálisabb, de változatlan színvonalon történő működtetése.

A pályázati lehetőségeket és a kapcsolatrendszerét kihasználva a városvezetésnek számos jelentős beruházást sikerült megvalósítania, illetve útjára indítania az elmúlt négy esztendőben. Emellett a 2002-2006 év közötti időszakban kimagasló vagyongyarapodást könyvelhetett el Celldömölk önkormányzata, hiszen több milliárd forint értékben történtek beruházások a városban. Ez a vagyonnövekedés a hasonló lélekszámú, sőt, nagyobb településekkel történő országos összehasonlításban is kiemelkedőnek minősül.

A Vulkán fürdő a ciklus legnagyobb beruházásaként 2,2 milliárd forint értékben készült el. A polgármester hangsúlyozta, hogy a helyszín módosítása beváltotta reményeiket, hiszen a celldömölki lakosok jelentős része helyi járattal, illetve kerékpárral közelíti meg a létesítményt. A fürdő a prognosztizált 70 ezer fős látogatói létszámmal szemben több mint százezer vendéget fogadott az első évben. A további külső medencék tervei készen állnak, s a megépítésükre a következő ciklusban kerülhet sor.

Az idegenforgalmi koncepcióhoz kapcsolódóan vásárolta meg a város a Tartalékgazdálkodási Intézet celldömölki telephelyét. 550 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott az önkormányzat a terület megvásárlására, a tájba nem illő objektum lebontására, majd idegenforgalmi célú hasznosítására.

A városközpont rekonstrukciója során megépült a körforgalom és a főtér, megszépült a katolikus kegytemplom. A jelenlegi polgármesteri hivatal épületét - az egykori bencés rendházat - is felújították. Az épületet a vallási turizmus céljaira az egyház kapta vissza, míg a város a 640 millió forintos kártalanítási összegből új városházát épít.

Régi óhajt váltottak valóra azzal, hogy ravatalozót építettek. Magánberuházásban új üzlet épült a Sági úton, felette a város tizenkét önkormányzati bérlakást épített. Új műszerekkel, gyógyszertárral és központi sterilizálóval fejlesztették a kórházat, amelynek területén új mentőállomás épül. Kialakították az idősgondozási centrumot, fő elemeként a bővített Gondozóházzal. Elkezdődött a művelődési központ és könyvtár épületének rekonstrukciója, műfüves pályát építettek, felújították a balatonrendesi ifjúsági tábort. Kiépült a kábeltelevíziós hálózat Alsóságon és Izsákfán.

Új munkahelyet, a Wewalka cukrászüzemet telepítették meg a városban, és sikerült megmenteni a felszámolás alól a bútorgyártó üzemet.

Olyan fejlesztéseket indítottak el, amelyek további beruházásokat ösztönöznek. Ezek egy részéhez már a forrásokat is előteremtették.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!