Hírek

2006.09.12. 02:27

Lebontják a raktárakat

Celldömölk (gab) - Bontják a Ság hegy alatt lévő raktárakat, eltűnik egy katonai objektum, a helyére később tájba illő létesítmény kerülhet.

Mórocz Zsolt

A hét végén Celldömölkön a korszerű technológiájú gépeknek köszönhetően rövid idő alatt lettek egyenlőek a föld felszínével a hajdani, tartalékgazdálkodást szolgá-ló raktárépületek, melyeknek nyolchektárnyi területét európai uniós pályázati pénzből tavaly vásárolta meg a város.

A raktártelepet decemberben birtokba vették, majd időlegesen használatra visszaadták a Tartalékgazdálkodási Kht.-nak. A megegyezés szerint idén tavaszig kellett a korábbi tulajdonosnak kitárazni a gabonát. Most a raktárak bontása zajlik, melynek során a bontási törmelék egy részét újra felhasználják, más ré- szét válogatva hulladéklerakóba viszik. A bontást végző cég a munkálatok befejeztével a telep melletti utat is rendbe teszi.

Hogy mi lesz a majdan üres, nyolcvanezer négyzetméter nagyságú területen, arról a közeljövőben megvalósíthatósági tanulmány készül. Az elképzelések szerint idegenforgalmi célokat szolgál majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!