2006.09.20. 02:25
Lengyel kamionban volt a csempészáru
Nádasd (al) - Egy lengyel kamionban 54 millió forint értékű cigarettát rejtettek el a földi mogyorók között. A vámosok egy rutinellenőrzés során fedezték fel a csempészárut.
Palotás József, a Szombathelyi Fővámhivatal vezetője elmondta: hétfő délután a 86-os úton, Nádasd határában a Mélységi Ellenőrző Csoport (MECS) járőrei egy lengyel rendszámú kamiont állítottak meg.
- A szállítólevél szerint Lengyelországból Görögországba tartott a kamion, a rakomány földimogyoró volt. A rakteret kinyitották a vámosok, majd a legutolsó sort leszedték, ekkor fedezték fel az első cigarettás kartonokat. A rakomány átvizsgálásakor kiderült, hogy a 30 raklap között 26 volt, ahová cigarettát is rejtettek. Összesen 9 ezer 198 karton, ukrán zárjegyes, Marlboro és LM márkájú dohányárut számoltak össze a munkatársaim. A füstölnivaló értéke valamivel több, mint 54 millió forint. A két lengyel sofőrt és ügyüket átadtuk a Vám- és Pénzügyőrség Nyugat-dunántúli Regionális Nyomozóhivatala szombathelyi kirendeltségének.
A fővámhivatal vezetője hozzátette: a 86-os úton rendszeresen ellenőrzik a kamionokat, eddig főként közlekedési szabálysértés miatt indítottak eljárást, de voltak kisebb mennyiségű cigarettafogásaik is. Mivel az uniós országokban drága a cigaretta, nem lehet csodálkozni azon, hogy Görögországba is csempészik a dohányárut.