2006.09.13. 02:29
Már megérkezett a kártalanítási összeg
Celldömölk (gab) - Megérkezett a városháza épülete után járó 640 millió forintos kártalanítási összeg az önkormányzat bankszámlájára. A pénzt csak később kell felhasználni, addig a város javára kamatozik.

Csepregi András, az Oktatási és Kulturális Minisztérium egyházügyi titkárságának vezetője is jelen volt azon a képviselő-testületi ülésen, ahol Németh József, az OTP Bank nyugat-magyarországi régiós igazgatója átadta Fehér László polgármesternek a dokumentumot, amely igazolja, hogy a város bankszámlájára érkezett 640 millió forint. A pénz az egyházi ingatlanok helyzetének rendezése folytán járó kártalanítás összege.
A város vezetője felelevenítette, hogy 1995-ben indították el a kártalanítási folyamatot az egykori bencés rendházzal, a polgármesteri hivatal épületével kapcsolatban. Az épület 1950-ben kártalanítás nélkül került az állam tulajdonába a Magyar Bencés Kongregációtól. Az országos törekvést, hogy az egyházi ingatlanokat eredeti tulajdonosaiknak adják vissza, 2002 után a kormány kezdeményezésére sikerült felgyorsítani, így a 2011-es határidő helyett már most rendeződnek a viszonyok. Tavaly novemberben a tárgyalások során azt is sikerült elérni, hogy az először tett 560 millió forintos ajánlat helyett egy emelt összeget, 640 millió forintot kapjon a város az államtól kártalanításként. Ráadásul nem részletekben, öt év alatt, hanem egy összegben. A pénzből - mint már megírtuk - a Gáyer téren épül meg az új városháza, a Pannonhalmi Bencés Főapátság pedig visszakapja az épületet.
Csepregi András - aki evangélikus lelkészként a közelmúltban kapta a megbízást a titkárság vezetésére - ki-emelte: a celldömölki példa országos jelentőségű, a város, a bencés rend is nyertese az ügynek. Korábban, ez év elején Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát Celldömölkön jártakor azt nyilatkozta, hogy az 1700 négyzetméter alapterületű épületegyüttest lelkipásztori, zarándoklati és ifjúsági célra használják majd. Celldömölkön a történelmi kapcsolat miatt Mariazellel és más Mária-zarándokhelyekkel összekapcsolva lüktető hitéletet lehet kialakítani.
Az új városházára már kiírták a tervpályázatot, az építése jövő tavasszal kezdődhet. Ezzel kapcsolatban Fehér László hangsúlyozta: mivel erre a célra csak később kell fizetnie a városnak, addig a 640 millió forint a város bankszámláján kamatozik. A kamatokból keletkező pénzt pályázatok önrészeként szeretnék használni, illetve a kórház folyamatos segítésére kívánják fordítani.