2006.09.07. 02:28
Medencéből kitiltott babák
Szentgotthárd (nfb) - A megfelelő felszereltség hiányában beszüntette a babaúszást a rehabilitációs kórház. A szülők felháborodtak, de tehetetlenek az elutasítással szemben.

A babaúszást Bartakovics Csaba testnevelő tanár, úszásoktató szervezte. Tavaly decembertől idén tavaszig rendben megtartották a foglalkozásokat, mintegy húsz bébit oktattak. Erről két osztályvezető főorvossal is megegyezett. Áprilistól azonban megkezdődtek a viták a kórház vezetésével, s azóta sem sikerült dűlőre jutni.
- Először olyan kifogások voltak, hogy a szülők miért vannak utcai ruhában, aztán hogy miért nincs rajtuk úszósapka - mondta Bartakovics Csaba. - Végül az ÁNTSZ-re hivatkozva szüntették be a babaúszást, igaz, a bérletek lejártáig maradhattunk. A bébik speciális pelenkában úsznak, nem hiszem, hogy a tanítás rontotta a víz minőségét. Felajánlottam, hogy magasabb bérleti díjat fizetek, ami talán segített volna a pluszköltségeknél, de ettől is elzárkóztak. Azóta egyébként hétvégente zárva van az uszoda, lehet, hogy ez volt az igazi ok.
Ferenczy Valéria, a kórház igazgatója elmondta: a tiltás legfőbb oka a szigorú ÁNTSZ-előírás.
- A kórház számára a betegek az elsődlegesek, nekik készült a medence is - fejtette ki a főorvos. - A szabad kapacitást átadjuk a városnak, nagyon sok felnőtt jár hozzánk, és általános iskolásokat is tanítanak itt úszni. A bébiúszásra azonban más szabályok vonatkoznak, és anyagi és szakmai kockázatokkal jár. Nekünk negyedévente kell vízmintát vetetnünk a saját költségünkre, de ha baba-úszás van, a vizsgálatot havonta meg kell rendelnünk. Pelenkázót kellene kialakítani, ott kicserélni a burkolatot. A pelenka veszélyes hulladék, külön kell gyűjteni, tárolni. Nyáron csak egy kazán fűti az uszodát, ha bébik vannak, kettőnek kellene mennie, ahhoz pluszszemélyzet kell. Mindezen érvek között azonban az ÁNTSZ-előírásai a döntőek. Ha például az egyik vízminta nem megfelelő, hetekre be kell zárnunk az uszodát. A beteggyógyítás pedig leállna. Nem mondhatom a betegeknek, hogy nincs víz alatti torna, hiszen az elsődleges feladatunk a gyógyítás, ezt nem veszélyeztetheti semmi.
Viniczay Tibor, Szentgotthárd polgármestere elmondta: a problémára a megnyíló termálfürdőben lesz megoldás. Ott kényelmes, minden igényt kielégítő körülmények között lesz lehetőség úszásoktatásra és babaúszásra is. A kórház a betegek gyógyításáért felel. Nem kockáztatja, hogy hetekig zárva legyen az uszoda