2006.09.23. 02:29
Motorzaj nélkül
Szombathely, Kőszeg (na, nm) - Autómentes nap volt tegnap, bár ezt a városi forgalmon nem lehetett érzékelni. Szombathely és Kőszeg belvárosában környezetvédelmi programokat kínáltak.
Európában autómentes napot 1997-től tartanak, Szombathely városa 1999-től csatlakozott a környezetvédelmi programsorozathoz. Az idei az első év, amikor is a várostól oktatási intézmények pályáz- hattak a rendezvény megszervezésére. A nyertes a Gothard Jenő Általános Iskola lett, ahol a diákokat év közben is a környezetvédelem és a sport fontosságára nevelik. A tanárok együttesen szervezték meg a programokat, amelyeknek a Borostyánkő áruház előtti terület szolgált helyszínül. Kovács Erika szervező, az iskola tanítója elmondta, hogy a számos támogató által felkarolt szellemi megmérettetésekre, ügyességi verse-nyekre Szombathely tíz általános iskolája és hat középiskolája nevezett. A helyszínen több táncos, ügyességi s kötélugró bemutatót is tartottak, a rendőrség segítségével kerékpáros ügyességi versenyt is rendeztek. Helyben mérték a zaj és a levegő szennyezettségét. A szervező a sorozatból kiemelte a rendezvény dátumához kötődő 1997 méteres futást, s a délutáni felvonulást. Ezen a résztvevők gyalogosan, kerékpárral, görkorcsolyával és extrém járművekkel, köztük különleges biciklikkel, talicskával is részt vettek. Az eredményhirdetést a rendező iskola épületében tartották meg, ahol a legjobbak értékes ajándékokat vehettek át. A legszerencsésebb 62 ezer forint értékű kerékpárral térhetett haza. Az autómentes napon a résztvevőket tűzijátékkal is meglepték. A programsorozathoz rajzkiállítás és irodalmi pályázat is kötődött. A legjobb pályamunkákat a városházán állították ki. A főiskolán vetélkedőt és előadást szerveztek, s a programokhoz az ÁNTSZ is csatlakozott.
Az Öko-Pannon Kht. road show-ján a szelektív hulladékgyűjtés fontosságára hívták fel a figyelmet, míg az ÉAI Magyaroszág Kht., az Alu Can Recycling Kht. az italosdoboz-prést népszerűsítette.
Kőszeg az elsők között kapcsolódott be megyénkben az autómentes nap rendezésébe. Tegnapra közlekedésbiztonsági, környezetvédelmi és egészségvédelmi témájú játékos feladatokat, ügyességi versenyeket, elsősegély-bemutatót szervezett az Írottkő Natúrparkért Egyesület. A Brenner János Közösségi Ház sportpályáján óvodások és általános iskolások vettek részt a programokban. Különleges lehetőséget is kínáltak ezen a napon. Déltől négy órán át lovastaxira lehetett ingyen felülni, kocsikázni a városban a Várkörön, a Rákóczi és a Munkácsy utcán át az országzászlóig.
A zajt és a levegő szennyezettségét is mérték, kerékpáros versenyt, extrém felvonulást tartottak