Hírek

2006.09.26. 02:29

Régi idők autói

Vasvár (na) - Közép-Európa legnagyobb autóbontó üzemét építik a városban. A cég vezetői a múlt heti sajtótájékoztatón azt mondták: az üzemben márciusban indulhat meg a munka.

Mórocz Zsolt

A budapesti székhelyű, spanyol befektetői kapcsolatokkal rendelkező cég, a Recycling Technologies Kft. vezetői úgy döntöttek, hogy Vasváron építik fel az 1,2 milliárd forintból megvalósuló gépjármű-hasznosító üzemet. Tájékoztatásuk szerint a 4,5 hektáros területen felépítendő telephelyen évente mintegy tízezer régi, használaton kívüli autót bontanának szét, amit később újrahasznosítanának. Itt szednék alkatrészeire a házak udvarán rozsdásodó Trabantokat, Zsigulikat, s a hatvanas, hetvenes évek nyugati színvonalát idéző régi Fordokat is.

A tulajdonosok az ígéretek szerint a telephelyen ingyenesen szabadulhatnak meg öreg járgányaiktól, amelyeket meghatalmazás alapján, a szabályoknak megfelelően kivonnak a forgalomból.

A város szélén megvalósuló milliárdos beruházással egy szigorú környezetvédelmi előírásoknak megfelelő telephely létesül. Az üzemben a közösségi és a hazai rendeletekben szabályozott hulladékártalmatlanítási kötelezettségeket teljesítenék. A munkafolyamatok során értékes másodnyersanyagok is megje- lennek majd: vas, acél, vagy éppen könnyűfém.

A múlt héten sajtótájékoztatón mutatták be az épülő autóbontó látványterveit. Az elképzelések szerint az üzem szomszédságában egy óriásparkoló is helyet kapna, emellett kisebb helyiségekben, szigorú előírások betartásával tárolnák majd a veszélyes anyagokat: a benzint és az olajat is. Jelenleg a 4,5 hektáros területen a tereprendezési munkálatoknál tartanak, hamarosan megkezdődik az útépítés, a csatornázás és az alapozás is. A beruházók bíznak abban, hogy idén kemény fagyoktól mentes tél lesz, s így minél korábban befejezhetik a létesítmény építését. Elképzeléseik szerint mindez február végére teljesül. Terveik szerint jövő márciusban kezdődhet a munka Magyarország egyik legkorszerűbb, legnagyobb kapacitású gépjárműhulladék-hasznosítójában.

Az épülő üzem területén megtartott tájékoztatón megjelentek a beruházó kft. vezetői, s a város polgármestere, Németh Zsolt is. Mindannyian üdvözölték a nagyszabású beruházást.

Az elképzelések szerint a kezdeti, bevezető időszak után húsz-harminc tonnányi gépjármű-hulladékot hasznosítanának újra a vasvári telephelyen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!