Hírek

2006.09.19. 02:29

Tanítója nevét viseli

Szergény (br) - Nem minden céljukhoz találnak pályázati lehetőséget a kis falvak, a szergényi önkormányzatnak szerencséje volt: lakossági hozzájárulás nélkül építhette újjá kultúrházát.

Mórocz Zsolt

Megújulnak az igyekvő önkormányzatú falvak, ha nem is olyan sorrendben költhetnek intézményeikre, ahogyan tervezték. Példája ennek a helyzetnek Szergény is: évek óta szeretne az önkormányzat pályázati támogatáshoz jutni a polgármesteri hivatalnak, az óvodának, a konyhának, az orvosi rendelőnek helyet adó épület korszerűsítéséhez. Vagy nincs ilyen pályázat, vagy nem kerülnek a nyertesek közé. Viszont sikerült két pályázaton is pénzt nyerniük a művelődési ház felújítására. Összesen 22 millió forintot kapott az önkormányzat, ennyi kellett az 1965-ben épített kultúrház korszerűsítésére.

A szombati avató ünnepségen Molnár Csaba alpolgármester utalt arra, hogy hosszú idő óta ez az első olyan beru-házás a faluban, amelyhez nem kellett a lakosság anyagi támogatását kérniük. Felidézte azokat az évtizedeket, amikor idősek és fiatalok szívesen jártak a kultúrházba.

Sokat tett a ház ügyéért Pintér Imre polgármester, ismerte el az ünnepség vendége, Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára. (Ismerős ő ezen a környéken, Marcalgergelyiben volt néhány évig az állami gazdaság vezetője, és nem felejtette el régi kollégáit, Pintér Imrét sem.) Jelezte, számíthat segítségére a csatornaépítési terv megvalósításánál is ez a környék. Vönöck, Kemenesmagasi, Szergény, Kemeneshőgyész és Magyargencs uniós pályázatát támogatni fogja. Az infrastrukturális elmaradottság felszámolása nélkül nem maradnak meg szülőföldjükön a fiatalok, nem térnek vissza a városba költözöttek, mondta. Csatornaberuházást, komplex programokat ígért ennek a térségnek az uniós költségvetési ciklus (2012) végére.

Szergényben 1925-ben építették az első kultúrházat, negyven év múlva a másodikat. Ezt, az 1965-ös épületet tették most rendbe kívül, belül. Példamutatóan járt el a falu az épület elnevezésekor: tanítójának nevét írták a homlokzatra. Vincze Lajosra és feleségére, Irénke tanító nénire még jól emlékeznek a falubeliek. A tanítványok nevében Mező Zoltán idézte fel a házaspár alakját. Vincze Lajos 1907-ben született Szergényben, a soproni evangélikus tanítóképző elvégzése után, 1928-ban kezdett tanítani a faluban. A matematika, a fizika mellett (ezekből felsőfokú képesítést szerzett) a kultúra számos területe érdekelte. Színjátszókört, énekkart, tánccsoportot vezetett. Ismerte, leírta a falu életét, anyagi, társadalmi viszonyait. A névadásra, az emléktábla avatására meghívták a tanító házaspár fiát, Vincze Csaba építészmérnököt. A családi hagyatékból régi képeket nagyíttatott ki Vincze Csaba, édesapja látható a fotókon színjátszók, táncosok körében. A képeket a könyvtárnak adta, hogy a mai fiatalok is tudják, láthassák, ki volt az a Vincze Lajos, akiről a művelődési házat elnevezték.

A márványtáblára nemes egyszerűséggel ennyit véstek: Vincze Lajos tanító 1907- 1962. Szívvel, lélekkel tanított, sokat tett a falu felemelkedéséért.

Szabóné Nyitrai Márta evangélikus lelkész és Kovács Ferenc plébános szentelték fel az emléktáblát. Koszorút helyezett el Pintér Imre polgármester és Keresztes Lászlóné jegyző, valamint Sebestyén Zoltán, a kemenesmagasi iskola igazgatója és Molnár Csaba igazgatóhelyettes (alpolgármester).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!