Hírek

2006.09.13. 02:29

Új csapattal a jobboldal

Szombathely (ki) - Alapjaiban változott meg a Fidesz önkormányzati választásokra készülő csapata. A 2002-ben indult tizenhét jelölt közül mindössze öt maradt idén októberre. Megtisztulás, vagy gazdasági összefonódás? Az érintettek persze eltérően értékelik a folyamatot.

Mórocz Zsolt

A 2002-es helyhatósági választáson - csakúgy, mint a parlamentin - közösen indult a Fidesz és az MDF. A két párt polgármesterjelöltje az akkor már független dr. Szabó Gábor volt, a tizenhét egyéni körzetben pedig vegyesen szerepeltek fiatal demokrata és MDF-es jelöltek.

A Fidesz 2002-es gárdájából ma már többen nem politizálnak aktívan (például Breznovits István, dr. Boros Zoltán, Fürstinger Ottó János), ám vannak, akik más szervezetben találták meg a számításukat. Németh László és dr. Gyimesi József például saját civil szervezettel vág neki a választásnak, de a távozók közül van, aki végül a Jobbiknál (Schmidt András) kötött ki.

Négy év alatt nagyot változott a világ: a demokrata fórum és a Fidesz alaposan eltávolodott egymástól. Átigazolási dömping vette kezdetét Hende Csaba és Marton Zsolt Fideszbe való távozásával. Később már ellenkező előjelű folyamat is beindult, hiszen így kötött ki egy rövid időre a demokrata fórum országgyűlési frakciójában dr. Gyimesi József, de az október elsejei megmérettetésre készülő szombathelyi MDF-es csapatban is több volt fideszes politikus kapott helyet.

Nézzük elsőként mindjárt a demokrata fórum húzónevét: dr. Szabó Gábor függetlenként ezúttal is az MDF polgármesterjelöltje, igaz, ezúttal a Fidesz nem támogatja. A politikus korábban lapunk távozása hatterét firtató kérdésére úgy válaszolt, hogy azt szerette volna, ha sikerül tömöríteni a jobboldalt, ám a Fidesz helyi elnöksége ezt az elképzelését leszavazta, jelen helyzet szerint csak a Pro Savaria Egyesülettel közösködnek. (Vas Népe 2006. június 23.) A politikus ugyanebben az írásban azt nyilatkozta, hogy a Fidesznek alapvető érdek lenne az MDF-fel való szorosabb együttműködés. Dr. Szabó Gábor a döntésével arra akarta figyelmeztetni a pártot, hogy rossz irányba halad.

A Fidesz korábbi városi elnöke, dr. Gyimesi József ma már önálló gárdával vág neki a helyhatósági választásnak. A Fideszből való távozásáról úgy nyilatkozott a politikus, hogy a fiatal demokraták szombathelyi csoportja eltávolodott azoktól az értékektől, amelyek miatt ezt a pártot választottam. A volt országgyűlési képviselő még hozzátette: A Fideszt helyben egy gazdasági kör alakítja, amely azért dolgozik, hogy a gazdasági érdekének megfelelő politikai döntések szülessenek a közgyűlésben.

A civil színekben induló politikus Vígh Gáborra, illetve az ő nevéhez köthető vállalkozásokra célozhatott fenti kijelentéseivel. A fideszes képviselőjelölt nem igazán lepődött meg a dr. Gyimesi József által elmondottakon, mondván, soha nem ápolt jó viszonyt dr. Gyimesi Józseffel, akinek a gazdasági összefonódásra vonatkozó kijelentését egész egyszerűen valótlannak tartja. Vígh Gábor azt az információt is cáfolta, miszerint a Fidesz-lista első felébe csak olyan jelöltek kerültek volna, akik a Vétem Rt. alkalmazásában állnak. A jelölt elmondta: Marton Zsolttal együtt az igazgatósági tanács tisztségviselője, rajtuk kívül azonban nem szerepel alkalmazott a listán. (Az említetteken kívül előkelő helyen szerepel a listán Molnár Miklós, Horváth Zsolt, Rettegi Attila.) Horváth Zsolt, a Fidesz szombathelyi elnöke és Vígh Gábor szerint a távozók azért kritizálják a szervezetet, mert egész egyszerűen nem kaptak jelölést - az általuk megfelelőnek tartott (polgármesteri) - pozícióra. Mindenesetre az elnök nem tartja elegáns dolognak az utólagos üzengetést. Horváth Zsolt egyben cáfolta azt a híresztelést is, amely szerint azért csúszott a jelöltek bemutatása, mert sokáig nem sikerült megfelelő számú vállalkozó szellemű egyént találnia a pártnak. A városi elnök a viszonylag kései kampánystartot a szövetségi politikával indokolta, azaz, a fiatal demokratáknak egyeztetniük kellett - egyebek mellett - a KDNP-vel, a Fidelitasszal, a Nemzeti Fórummal, valamint a Pro Savaria Egyesülettel. Sőt, a szövetségi politika eredménye, hogy egy civil jelöltet támogat a párt.

S ha már az említett civil szervezetnél tartunk: a jobboldal közös polgármesterjelöltjét delegáló egyesület két körzetet kapott a tizenhétből. Molnár Miklós polgármesterjelölt, a Pro Savaria elnöke szerint a Fidesszel korrekt együttműködési megállapodás született, amely a tagság teljes egyetértésével találkozott. A külön lista állítása mellett a képviselői szám optimalizálásának lehetősége szólt, válaszolta felvetésükre Molnár Miklós.

A Fideszben tehát öten maradtak a 2002-es csapatból. A már korábban említett Horváth Zsolt, Marton Zsolt, Vígh Gábor trió mellett Ágh Péter és Rettegi Attila képviseli a folytonosságot. A körzetek elosztásában megfigyelhető, hogy a Fidesz könnyebben nyerhető körzeteket adott fiatalabb politikusainak. Ágh Péter például, aki az áprilisi parlamenti választáson jutott mandátumhoz, megúszta a Derkovits-lakótelepet, ahol négy éve indult, és ezúttal egy egyszerűbben behúzható térségben méretheti meg magát.

Horváth Zsolt szerint a párt helyi szervezete egyfajta megtisztulási folyamaton ment keresztül. A választásra összeállt csapat minden kívánalomnak megfelel, hiszen a bölcs, élettapasztalattal teli emberek mellett helyet kaptak a dinamikus fiatal politikusok is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik