Hírek

2006.09.12. 02:27

Vegyi veszély esetén

Vasalja (bb) - Polgári védelmi gyakorlatot tartottak szombaton a településen. A környéken sok a mezőgazdasági terület, amelyekre évente jelentős mennyiségű vegyszert juttatnak ki.

Mórocz Zsolt

A feltételezett vészhelyzet szerint a településen egy vegyszert szállító mezőgazdasági vontató balesetet szenvedett, a rakománya is megsérült, és ki is gyulladt. Ezzel egy időben a mezőgazdasági gazdálkodó szervezetnél a vegyszerek és növényvédő szerek tárolására kijelölt raktárban elektromos hiba miatt tűz ütött ki, mely gyorsan terjedt tovább. Az itt tárolt mezőgazdasági vegyszerek gyúlékonysága miatt a tűz segítségével a levegőbe is jelentős mennyiségű azonosítatlan összetételű vegyszer kerül. Elsőként a rendőrség, a mentők, valamint a tűzoltóság avatkozott be, de a lakosság tájékoztatása és kimenekítése miatt riasztották a veszélyhelyzeti felderítő csoportot és a határőrizeti kirendeltséget is. A menekítésben részt vettek a polgárivédelmi szervezetek is, együttműködtek a helyi önkéntes tűzoltókkal, valamint riasztották Moschendorf tűzoltóit is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!