Hírek

2006.10.02. 02:25

Szoros az eredmény, de maradt az elöljáró

Celldömölk (nfb) - A celldömölki választópolgárok úgy döntöttek, to-vábbra is az MSZP-s polgármesternek, Fehér Lászlónak szavaznak bizalmat. A küzdelem azért szoros volt.

Mórocz Zsolt

Akárcsak négy évvel ezelőtt, a polgármesteri székért most is Fehér László (MSZP) és Makkos István (Fidesz- KDNP-Nemzeti Fórum) között folyt a küzdelem.

És akárcsak akkor, most is szoros eredmény született. Fehér László a szavazatok 53,4, míg Makkos István 44,8 százalékát szerezte meg.

Fehér László örült, hogy újravválasztották, mert ez azt jelenti, hogy van értelme a városépítő munkának. Celldömölk sokat fejlődött, és ezért keményen dolgoztunk. Fenntartottuk az intézményrendszert, és számos pályázaton nyertünk pénzt a városnak. Az elmúlt években gyarapodott, fejlődött a város, s a választók ezt értékelték azzal, hogy ismét engem választottak meg Celldömölk polgármesterévé.

A polgármester úgy vélte, az eredmény azért is lett olyan szoros az első és második helyen végzett polgármesterjelölt között, mert a celldömöl-ki választókat befolyásolták az országos események. Ezt támasztja alá az is, hogy Celldömölkön nyolc választókerületben a Fidesz jelöltjei nyertek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!