Hírek

2006.11.29. 03:29

Épülhet a csatornahálózat

Káld (ser) - Megkötötte a szerződést tegnap négy önkormányzat a falvak csatornahálózatának közbeszerzési eljáráson kiválasztott kivitelezőjével. A munkák márciusban kezdődnek.

Simon Erzsébet

A tervek szerint márciusban elkezdi a közbeszerzési eljáráson kiválasztott kivitelező Borgáta, Egyházashetye, Káld és Köcsk csatornahálózatának építését és a szennyvíztisztító létesítését. A beruházás gesztora a káldi önkormányzat, a kivitelező pedig a Szabadics Zrt. Az érintett felek - Simonics Pál káldi, dr. Tóthné Zentai Éva borgátai, Varga Józsefné köcski polgármester, Zolnai Attila egyházashetyei ügyintéző alpolgármester, valamint Szabadics Attila, a győztes cég operatív igazgatója - tegnap a káldi faluházban hivatalosan is megkötötték a megállapodást. Mérföldkő lesz a községek életében a beruházás, fogalmaztak a megjelentek, hiszen például Káldnak már 17 évvel ezelőtt volt terve a csatornázásra, mégis csak jövőre kezdődhet el a most már az EU-előírásoknak is megfelelő, környezetet kímélő építkezés. A csaknem 1,7 milliárd forintba kerülő csatornázásra a települések lakóinak nyolcvan százaléka mondott igent; ingatlanonként mintegy 260 ezer forintot kell áldozniuk arra, hogy a vezeték az udvarukba érjen. A falvak címzett támogatásként a bekerülési költség 60 százalékához jutottak hozzá. A korszerű szennyvíztisztítót - Sárváron emelt hasonlót ugyanez a kivitelező cég - Egyházashetyén építik meg, a hálózat 21 kilométer gerincvezetékből, 13 kilométer nyomóvezetékből, s 12 közüzemi átemelőből áll.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!