Hírek

2006.12.02. 03:27

Múlt, jelen, jövő egy épületben

Kőszeg (ni) - Új iskola a határon - átalakuló egyetemek az európai térben címmel szervezett szimpóziumot tegnap a Társadalomtudományok és Európa-tanulmányok Intézete (ISES).A nyugalmazott főlevéltáros a Sigray-legenda fő momentumait elevenítette fel

Nagy Ildikó

Befejeződött a patinás, több mint háromszáz éves Sigray-palota többéves rekonstrukciója. A város tulajdonában lévő épületet huszonöt évig az ISES Alapítvány használhatja. Úgy tűnik, az alapítvány jó gazdának bizonyult, hisz Miszlivetz Ferenc, az ISES igazgatója tegnap - a rekonstrukció utolsó ütemében elkészült - kétszáz négyzetméteres, Sigray Jakabról elnevezett boltíves pincehelyiségben köszönthette a szimpózium vendégeit. Többek között dr. Gerald Madert, az intézet külföldi partnerének számító stadtschlainingi Európai Békeegyetem elnökét, Huber Lászlót, Kőszeg polgármesterét, Kuntner Ferencet, a város korábbi elöljáróját és dr. Tóth Lászlót, Kőszeg jegyzőjét. Az intézetigazgató egyúttal köszönetet mondott a város korábbi és jelenlegi vezetőinek, hisz az ő segítségük nélkül nem válhattak volna valóra az alapítvány munkatársainak álmai.

Huber László polgármester köszöntőjében elmondta: büszkeséggel tölti el, hogy egyetemi intézmény működhet a patinás falak között. Véleménye szerint a városban otthonra lelt intézet is azt bizonyítja, hogy Kőszeg városa a nyitott Európa egyenrangú része. A Sigray-palotában a múlt, a jelen és a jövő is tetten érhető, mondta.

Bariska István nyugalmazott főlevéltáros a Sigray-legendát elevenítette fel. Nem könnyű olyan emberről beszélni, akiről termet neveztek el egy olyan épületben, ahol sohasem lakott, mutatott rá a családja által megtagadott, republikánus eszméket valló egykori nemes ellentmondásokkal teli megítélésére. Sigray Jakab - aki a magyar republikánus mozgalom első mártírja volt - a Sigray-palotával szomszédos, ma a zeneiskolának helyet adó épületben nőtt fel, ám családja olyannyira megtagadta, hogy még azt a házat is elhagyták, amelyben nevelkedett.

Az Ausztria-Magyarország Interreg III/A program támogatásával megújult, kiállítótérként is remekül funkcionáló pincehelyiséget kulturális és oktatási célokra hasznosítják. Az újjászületett Sigray-palotában kapnak majd helyet a Polányi Központ és az Ottlik Intézet kutatói és doktoranduszai. Ahogy a szimpózium címe is jelzi: az európai egyetemi hálózathoz kapcsolódva új iskola születik a határon.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik