Hírek

2007.02.27. 03:29

Amit csak lehet

Halastó (vv) - A kistelepülés az önkormányzati választásokon ismét Kondora Lajosnak szavazott bizalmat, a képviselő-testület összetétele azonban megváltozott. A tervezett fejlesztések tovább folytatódnak.

Bajdó Bettina-Vojnovics Viktória

Körmendtől mintegy tizenkét kilométerre csendes, nyugodt környéken fekszik a 120 lakost számláló Halastó. Lejtős kis utcáit sok elhagyatott ház szegélyezi, a település lakossága elöregedőben van.

Az itt lakók kétharmada idős, egyedül élő ember, letelepedő fiatal párok is csak egy, legföljebb két gyermeket vállalnak, csupán egy nagy családja van a falunak.

A korábbi évtized a sikeres pályázatoké volt, fejlesztettünk, járdákat, buszfordulót építettünk, rendbe tettük a temetőt, megújult a templom is mondja Kondora Lajos, a település polgármestere.

Mostanában azonban már pályáznunk sem érdemes, egyszerűen nem tudjuk letenni a szükséges önrészt. Fejleszteni azért próbálunk, 2005-ben egy teljes járdaszakaszt sikerült kiépítenünk, úgy, hogy az önkormányzat csak az építőanyagot fizette, a kivitelezés többi része a lakosság és a vállalkozók jóvoltából valósult meg. Idén szeretnénk a járdaszakaszt tovább építeni, a tervek már elkészültek, csupán az építési engedélyekre várunk. A település egyik utcája is megújult 2006-ban: mintegy másfél millió forintból kapott új kavicsborítást. Tavaly kihelyeztük a tervezett utcanévjelző táblákat is. Szintén elkészült a település új rendezési terve, mely most az engedélyeztetési folyamatban van. A buszmegállók felújítása is elkezdődött, egy megállót már kicseréltek, összefogással, a másikat pedig egy leaderes pályázat segítségével mintegy 550 ezer forintból a közeljövőben állítják fel. Huszonnyolc másik településével együtt a halastói könyvtár is teljesen megújult: az épület felújítása mellett a teljes berendezést is kicserélték, a fiatalok pedig a könyvtárban működő számítógép mellett két másik computert is használhatnak. Mindhárom gép szélessávú internet-hozzáféréssel ellátott. Készítettünk egy hosszú távú fejlesztési tervet, mely a 2007-13 közötti időszak terveit öleli fel. Ebben szerepel többek között az is, hogy a régi iskolaépületben egy idősek otthonát rendezzünk be, és egy olyan fogadószobát építsünk ki, ahova a munkába induló szülők reggel behozhatják csemetéiket, és egy gondozó útra indítaná őket az óvodába, iskolába. Talán ilyen apró dolgokban tud megmutatkozni igazán a vidék, a falu megtartó ereje. A közművek közül csupán a szennyvízcsatorna hiányzik, de kiépítésének tervei már elkészültek. A tervezetet öt község, az egy körjegyzőséget alkotó Szarvaskend, Döröske, Döbörhegy, Nagymizdó és Halastó készíttette el. A problémát persze itt is a pénz jelenti: az elkészített kistérségi pályázatoktól várjuk a megoldást , teszi hozzá a polgármester.

Bár a község sokat veszített a régi falusi életéből, az emberek figyelnek egymásra, segítik a másikat a mindennapi gondok megoldásában.

Nagy örömünkre végre talán sikerül a fiatalokat is összefogni, egy ifjúságszervező költözött a faluba, aki szombat esténként foglalkozik a fiatalokkal a művelődési házban , reménykedik a polgármester. A közösségi életnek így sincs híján Halastó, minden augusztusban falunapot rendeznek, ahol a napi programok mellett ingyen bor és ebéd várja a falu lakosait. Hagyományteremtő jelleggel tavaly szüreti felvonulást is rendeztek. Szintén minden évben megszervez a falu vezetősége egy kirándulást valamelyik szép belföldi tájra. Az út az időseknek és gyerekeknek ingyenes, a felnőtteknek pedig csak az útiköltséget és a belépőket kell fizetni.

A községben az élelmiszer- és italbolt, a művelődési ház, az aprócska könyvtár mellett szinte kuriózum egy ötven embert foglalkoztató vállalkozás, amely legfőbb anyagi támogatója a község terveinek. A szivacsüzem nem csak Halastó lakosainak ad munkahelyet, a környező településekről is többen dolgoznak itt.

Képviselők: Dervalics Tamás alpolgármester, Gaál Zoltán, Dervalics Csabáné, Büki Béla, valamint Nagy Lászlóné.

Döbörhegy, Döröske, Halastó, Szarvaskend, Nagymizdó községek közös jegyzője: Osvald Lajosné.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!