Hírek

2007.02.15. 03:27

Falvak kényszerpályán

Budapest (ki) - Az önkormányzatok sanyarú helyzete miatt kért szót a parlamentben V. Németh Zsolt fideszes képviselő. Intézménybezárások megyénben is lesznek.Az államtitkár úgy vélekedik, nem csökken idén a helyhatóságok támogatása

Krilov István

Az Országgyűlés keddi ülésén V. Németh Zsolt, Vas megye 5-ös számú választókerületének fideszes képviselője, Vasvár polgármestere kért szót. A politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy a településeknek a napokban kell elfogadniuk a költségvetést: meg kell határozniuk, mennyi pénzt fordítanak a közszolgáltatások ellátására, és az is a büdzsé összeállításakor derül ki, hogy mekkora összeget lehet fejlesztésekre költeni. Persze, mindig is behatárolta az önkormányzatok lehetőségeit a központi költségvetés és a törvényi szabályozás, ebben az esztendőben azonban kényszerpályára taszította a települések jelentős részét a szocialista-szabad demokrata kormányzat, fogalmazott a vasi képviselő, majd hozzáfűzte: a kis falvakban élőknek el kell viselniük, hogy gyérítették a Volán-járatokat, a vasúti síneket felszedték a szárnyvonalakon, megszüntették a postákat, és most az óvodáik és iskoláik bezárására kerülhet sor. V. Németh Zsolt később saját választókerületéről szólva kiemelte: tizenkét falu iskoláját kell átszervezni vagy bezárni. Kiemelte, hogy Bajánsenyén öt település közös iskoláját nem tudják megtartani.

Újhelyi István, az önkormányzati minisztérium államtitkára reagálásában hangsúlyozta: a kabinetnek kényelmesebb lett volna elhalasztani az önkormányzati rendszer reformját. A politikus elismerte: a helyhatóságoknak valóban jelentősen át kell alakítaniuk saját oktatási intézményrendszerüket, de összességében nem csökken az önkormányzatok támogatása.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!