2007.02.16. 03:26
Huszonnégy fős lett a testület
Szombathely (tag)- A Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Tanács ülésén soros elnöknek egy évre Újvári Károlyt választották meg. Az ügyrend megtárgyalásakor hosszas vita alakult ki.
Január elsejével átalakult a foglalkoztatási intézményrendszer: a Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyei munkaügyi központok jogutódja a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ lett szombathelyi székhellyel. Újdonságnak számít, hogy az önkormányzati oldalon egy-egy személyt a regionális területfejlesztési tanácsok delegálnak.
A Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Tanács tegnap tartotta meg alakuló ülését. A testület huszonnégy főből áll, a munkavállalói oldalt hat, a munkaadóit kilenc, az önkormányzatit ugyancsak kilenc fő képviseli.
Az első ülést Dr. Ipkovich György, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere nyitotta meg. Hangsúlyozta, hogy fontos a munkanélküliség elleni küzdelem. Reményét fejezte ki, hogy pártoktól független, hatékony és szakszerű munkát végeznek majd. Ezután Kiss Ambrus, a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója átadta a megbízóleveleket.
Következett a munkaügyi tanács ügyrendjének megtárgyalása. A kérdésben hosszas és éles vita bontakozott ki, de döntésre jutottak, eszerint az elnöki posztot az oldalak rotációs rendszerben adják, az elnök személye pedig évente változik.
A munkavállalók képviseletében az első soros elnök Újvári Károly, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) delegáltja lett.