Hírek

2007.02.20. 03:29

Légihíd kelet és nyugat között

Rajna-Pfalz (edz) - Vas megye és a német Rajna-Pfalz tartomány közötti kapcsolatok kiépítésének lehetőségeit vizsgálta Frankfurt-Hahnban, valamint Mainzban a vasi önkormányzati vezetőkből, képviselőkből és gazdasági szakemberekből álló küldöttség.

Erős D. Zoltán

A Frankfurt-Hahn repülőtéren működő Közép- és Kelet Európa Központ vezetőjének, Walter Strutz-nak meghívására a napokban kétnapos látogatást tett Rajna-Pfalz tartományban a Kovács Ferenc közgyűlési elnök vezette megyei küldöttség. A Közép-Kelet Európai Centrum azzal a céllal jött létre, hogy hidat építsen Európa nyugati, valamint középső és keleti részei között. Nem véletlen a helyszín kiválasztása, hiszen Németország olyan szegletében van, amely szomszédos Luxemburggal, Franciországgal, de innen könnyen elérhető Belgium és Hollandia is. A Frankfurt-Hahn repülőtér pedig légihidat teremt Nagy-Britannia, Írország, Olaszország, Spanyolország, Svédország és Norvégia irányába. Nem beszélve a gazdasági szempontból kiemelkedő jelentőségű német területekről, a Rajna és a Majna körzetéről, Neckarról, valamint a Ruhr-vidék közelsége, ugyancsak együttműködési lehetőségeket kínál. A repülőtéren épült fel a Közép-Kelet Európai Központ üvegpalotája, amelyben már több kelet-középeurópai ország régiója létesített képviseletet. Így a lengyelek, az észtek, a litvánok, csakúgy a románok is. A korábbi kapcsolatoknak, valamint a Frankfurt-Hahn - Sármellék közötti légiösszeköttetésnek is szerepe volt abban, hogy immáron Zala megyének is van irodája a központban. A vasi delegáció részt vett ennek ünnepélyes megnyitóján. Az ünnepség után Kovács Ferenc megbeszéléseket folytatott Walter Strutz-cal. Az elnök elmondta, újabb információkat kapott a Közép-Kelet Európai Központról. Az elkövetkező időszakban figyelemmel kísérik a zalai iroda működését, s a tapasztalatok alapján döntenek a hogyan továbbról.

Tekintettel a vasi repülőtér létesítési tervekre, a delegáció tagjai tájékozódtak a Frankfurt-Hahn repülőtér fejlesztéséről is. Mindjárt az elején kiderült, hogy a név kissé megtévesztő, mivel ez nem azonos az Európa egyik kiemeltebb repülőterének számító frankfurti nemzetközi légikikötővel. Az innen mintegy 120 kilométernyire van, ám az üzemeltető azonos, erre utal a név. A korábban katonai repülőtérként üzemelő hahni objektumot 1993-ban vett át Rajna-Pfalz tartomány. 1993 és 1997 között hetente csak egy-két repülőgép szállt le, illetve fel. A fordulatot az jelentette, hogy 1998-ban beszállt az üzletbe a repteret mai napig is működtető társaság, s nagyszabású fejlesztésekbe kezdett. Ennek eredményeként ma már 3,7 millió utas fordul meg évente Frankfurt-Hahnon, ezzel Németország negyedik legjelentősebb személyforgalmi repterévé fejlődött. A teherszállításban másodikok az országos listán. A jelenlegi létesítmények évi hatmillió utas fogadását teszik lehetővé, ám a további fejlesztések nyomán ez tízmillióra bővül majd. A reptér jelenleg közvetlenül háromezer embernek, s mintegy száz cégnek ad munkát. A környéken lévő szállodák, vendéglátóhelyek további 750 munkahelyet jelentenek. Az alacsony költségű repülőtér a fapados légitársaságok körében kedvelt, de itt alakította ki teherszállítási bázisát a legnagyobb orosz légitársaság is.

A repülőtér fejlesztése az egész térségre nagy hatással volt, összegezte a tapasztalatokat Marton Ferenc, a megyei közgyűlés alelnöke. Ha a vasi fejlesztési tervek nem is ilyen nagyívűek, ám az itt látottak, hallottak csak ráerősítettek arra, hogy Vasban is szükség lenne repülőtérre, véli az alelnök. Mainzban a tartományi parlament üléstermében Joachim Mertes, a parlament elnöke köszöntötte a küldöttségeket. Elmondta, hogy a több mint négymillió lakosú tartománynak 101 tagú parlamentje van, s évi 12 milliárd euróból gazdálkodnak.

A megbeszéléseket követően Kovács Ferenc Vas megyei látogatásra invitálta Joachim Mertest, aki a meghívást elfogadta. Ezt követően különlegességnek számító esemény részesei lehettek a vasi és zalai vendégek. A farsangra szafariparkká alakult a parlamenti épület, s állatjelmezekbe öltözött politikusok mulattatták egymást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!