A látszat és az illúzió

Látszat és illúzió - talán ezek a Kádár-korszak (1956-1989) mindennapjainak legfontosabb jellemzői. Valuch Tibornak tavaly könyve is jelent meg ebben a témában. Ott kifejti azt is, hogy az újabb történelmi kutatások egyértelműen bizonyítják: az 1956-63 közötti időszak a politika, a gazdaság és a társadalomirányítás terén egyaránt erős kontinuitást mutat az 1948-56 közötti időszak gyakorlatával. Ezért a könyv, bár a Kádár-korszak hétköznapjait kívánja bemutatni, az azt megelőző időszakkal is foglalkozik. A Kádár-korszakban, a látszat és illúzió időszakában az emberek többsége szabadnak érezhette magát, szabadon gondolhatott, amit akart, csak a sajtó- és szólásszabadság hiányzott. Szabadon dönthetett arról, hogy mit vesz, de azt tudta megvenni, ami a boltokban kapható volt. Elvileg szabadon utazhatott, de csak háromévente kapott 50 dollárt, hogy kiutazhasson. Az intim szférába a politika nem nyúlt bele, csak politikai megfontolások alapján. A magánéletet addig nem háborgatták, amíg valakivel nem volt gond. Ebben az esetben aztán a politikai rendőrség képes volt arra, hogy lehallgassa az illető telefonját, kirúgassa a munkahelyéről. Valuch Tibor, aki az Álomból rémálomba című kiállításhoz kapcsolódó programsorozat vendége volt, a hétköznapi élet kutatásáról mesélt: ennek is van története. Méghozzá az, hogy az ember mit eszik, mit iszik, hol lakik, milyen ruhát visel. Ezzel próbálja megjeleníteni vélt vagy valós társadalmi helyzetét, ezért ennek is van történeti jelentése. A korszakra a közrend, közellátás megszervezése után - bizonyos fogyasztási verseny is jellemző volt: ki tud nagyobb házat, szebb kerítést, drágább síremléket építeni.

Valuch Tibor kérdésünkre elmondta, hogy a több mint másfél évtizede létező 1956-os Intézet nemcsak a forradalom, hanem a jelenkor kutatásával is foglalkozik, ezen belül kezelik kiemelten 1956-ot. Jól ismeri a most Kőszegen látható Erich Lessing fotókiállítás anyagát, a budapesti tárlat megrendezésében segítséget nyújtottak, és ők adták ki magyar nyelvű albumát.

- Nagyon tetszenek Lessing képei, drámaiak, jól tükrözik azt a hangulatot, feszültséget, ami például egy tüntető menetet jellemez. Ehhez kell igazi tudás, hiszen akkor még nem volt sorozatlövős digitális technika, a fotósnak érezni kellett, mikor exponál. Nem beállított képek, mint a korszak legtöbb fotója, hanem spontán pillanatképek, igazán hitelesek, nagyon informatívak - mondta a történész, aki kutatásai során a dokumentálásnak egy másik műfajában is dolgozik: sok interjút készített például az 1956-os cselekményekért elítéltek gyerekeivel, hogyan alakult az életük. - Ezek részben eltörött pályák, de nagy erőfeszítések árán a 80-as évek végére kifutották magukat. 20-30 év kellett a kompenzáláshoz, 10-20 évet csúszott a pályák kiforrása , vagyis egy generációnyi életet elvettek tőlük.

Az 56-os intézet munkatársai minden felbukkanó új anyagra figyelnek; tavaly jelentettek meg például egy ikernaplót : két tízegynéhányéves gyermek írta egymással párhuzamosan, 1956. október 23-ától 1957. május 1-jéig. Barátok voltak; naplóikat ötven évre elrejtették. Az egyikük naplóját, Kovács Jánosét, az Ecseri piacon találta meg Kieselbach Tamás művészettörténész. A másikuk, Csics Gyula (Tatabányán lett könyvtárigazgató) maga ajánlotta fel a naplóját egy előadás után az 1956-os intézet igazgatójának, Rainer M. Jánosnak. Valuch Tibor a doktori disszertációját az 1956-os társadalmi részvétel kérdéseiről írta. Amint kifejtette, a Kádár-korszakban a létfeltételekkel párhuzamosan változtak a legális és illegális jövedelemszerzési formák; tért hódított a fusi, a háztáji. A vágy titokzatos tárgyai lettek a motor, autó, tévé, saját ház, lakás. Cseszkó és Jugó voltak a beszerzési helyek. A bolti forgalmon kívül dívott a kéz alatti árucsere, a csempészés. Az élsportolók nagy mennyiségben hozták be külföldről a Doxa órát, a selyemkendőt, az orkánkabátot, a nejlonharisnyát, és a vámosok nem nézték meg, mi van náluk. Mennyiségi és minőségi lakáshiány volt, ezért megvásárolták a Szovjetuniótól a nagypaneles házgyári technológiát; 1,5 millió lakás építését irányozták elő 15 év alatt. Az életkörülmények javulása végeredményben hozzájárult a Kádár-rendszer legitimációjához.