Az őszinte rock estéje

Szevasz - csap hátba régi ismerősöm, miközben a Krízis nyomja a színpadon. Alig ismerem meg, mert talpig magyar zászlóba burkolta magát. Kérdőn nézhetek rá, mert rögtön mondja: magyar vagyok, nem turista. Én is, mondom, mégis, itt és most kicsit turistának érzem magam, annyi az árpádsávos zászló, Nagy-Magyarország-póló. Meg is mászom rögtön az egyik lelátót, hogy átlássam a terepet. A színpad előtt hangfalhegyek, a terem másik végében, a büfé környékén sörhegyek. Az Ossian nyomul. A rock katonái (egyik albumuk címe) igen nagy haragban vannak a világgal (dal az előbbi albumról). Állítják, nem ismerik, de bátran elítélik őket (a Nem kell, hogy szeressék verse-része), végkövetkeztetés: rocker vagyok, vállalom . Gőzölögve hömpölyög odalenn az őszinte rock , meleg van itt fenn is. Szerencsém van, mögöttem valaki árpádsávos zászlót lenget, így jut egy kis hűs fuvallat. Lenn is sűrűn lobognak a magyar zászlók, úgy látom, mostanában a teleszkópos a menő. Előnye, hogy egészen rövidre össze lehet tolni, de ha az ember teljesen kihúzza, eléri a négy métert is, és messze a többi fölé ér. Egyre több zászló kerül elő, mire a Kárpátia színpadra lép, olyan a nézőtér, mintha válogatott futballmeccsre várnánk. A Kárpátia nem finomkodik, Kölcsey legismertebb soraival kezdi, szerencsére csak prózában. Igen erős nemzetmentő küldetéstudattal nyomják, az egyik helyi kereskedelmi rádió szlogenjével élve: mindenki megkapja a magáét. Elsőként természetesen miniszterelnö- künk, az okokat talán nem kell részletezni. De kap a helyi politikai vezetés is - nem dalban, csak kommentárban -, mert állításuk szerint meg akarta akadályozni fellépésüket. A napi politikai aktualitásokról is bőven van dal. Az egymillió távol- (vagy közel-?)keleti betelepítésére például Ez az én váram, az én házam kezdetű nótával reagál a csapat. Az ötvenhatos hősöknek is megvan a maguk dala, ahogy Székelyországnak és Kárpátaljának is.

Mivel mindenkit és mindent keményen kritizálnak, úgy gondolom, nem bánják, ha a produkció is kap némi bírálatot. A cél és a célcsoport elvileg világos, néha azonban az volt az érzésem - különösen, mikor magyar népdalokat adtak elő metálkísérettel, hogy falusi lakodalmon vagyok másnap hajnalban, amikor már mindenki falkaszerűen üvölt, és csak a dobos józan. Nem méltó ez a magyar népzenéhez, és ez már nem is koncert, hanem buli. Ennek megfelelően a büfé előtt néhányan kakaskodós-lökdösődős táncba kezdenek, felöklelve ártatlan szemlélődőket, de a dolog nem fordul komolyra. A székely himnusszal zárnak. Mindenki feláll a lelátón, többen zavarban vannak, hogy mit kell ilyenkor csinálni. Majd eltűnnek a zászlók, a vérnyomás lezuhan, a terem szinte kiürül, kicserélődnek az emberek.

Olyan érzésem van, hogy a rock funkciója nem sokat változott harminc év alatt: egyfajta szelep-szerep. Aki akar, itt kiüvöltheti, kigyurcsányozhatja magát, aztán alszik egy nagyot, hétfőn pedig beáll a szalag mellé, és minden megy tovább. Ezt persze jól tudják, akikre tartozik, és hagyják, hogy így legyen.

Null-hangulatról indul a Lord tíz után. Nincs könnyű dolguk, hiszen a leszek én még Horthy katonája után matiné-jelleget kölcsönöznek a produkciónak a csak a szíved legyen magyar jellegű szövegek. Számról számra dolgozza fel magát a csapat. A hangszerelés precíz, az est folyamán először hallok tiszta énekhangot, ráadásul igen magas fekvésben. Magyar zászló azért itt is kerül a színpadra, és a város vezetése is megkapja a magáét, mert nem adott támogatást a harmincöt éves együttesnek. Hogy milyen címen, nem derül ki, de ha mondaná a menedzser, akkor sem hallanánk a füttyszótól. A hangulat emelkedik, bár a hosszadalmas hangszerszólók alatt kissé unatkozunk, de a Lord ismét felveszi a szálat, s végül győztesként jöhet le a színpadról.

Zúgó fejjel távozom, jóval tizenegy után. Keresem az autómat a sötétben. A csarnok előtti park tele: a libikókán komoly rockerek egyensúlyoznak a sötétben. Vannak köztük lányok is, kezükben dobozos sörrel egyensúlyoznak a nyuszis rugóshintán.

Jól van, hiszen ezek még gyerekek.

Mivel mindenkit és mindent keményen kritizálnak, úgy gondolom, nem bánják, ha a produkció is kap némi bírálatot. A cél és a célcsoport elvileg világos, néha azonban az volt az érzésem - különösen, mikor magyar népdalokat adtak elő metálkísérettel, hogy falusi lakodalmon vagyok másnap hajnalban, amikor már mindenki falkaszerűen üvölt, és csak a dobos józan. Nem méltó ez a magyar népzenéhez, és ez már nem is koncert, hanem buli. Ennek megfelelően a büfé előtt néhányan kakaskodós-lökdösődős táncba kezdenek, felöklelve ártatlan szemlélődőket, de a dolog nem fordul komolyra. A székely himnusszal zárnak. Mindenki feláll a lelátón, többen zavarban vannak, hogy mit kell ilyenkor csinálni. Majd eltűnnek a zászlók, a vérnyomás lezuhan, a terem szinte kiürül, kicserélődnek az emberek.

Olyan érzésem van, hogy a rock funkciója nem sokat változott harminc év alatt: egyfajta szelep-szerep. Aki akar, itt kiüvöltheti, kigyurcsányozhatja magát, aztán alszik egy nagyot, hétfőn pedig beáll a szalag mellé, és minden megy tovább. Ezt persze jól tudják, akikre tartozik, és hagyják, hogy így legyen.

Null-hangulatról indul a Lord tíz után. Nincs könnyű dolguk, hiszen a leszek én még Horthy katonája után matiné-jelleget kölcsönöznek a produkciónak a csak a szíved legyen magyar jellegű szövegek. Számról számra dolgozza fel magát a csapat. A hangszerelés precíz, az est folyamán először hallok tiszta énekhangot, ráadásul igen magas fekvésben. Magyar zászló azért itt is kerül a színpadra, és a város vezetése is megkapja a magáét, mert nem adott támogatást a harmincöt éves együttesnek. Hogy milyen címen, nem derül ki, de ha mondaná a menedzser, akkor sem hallanánk a füttyszótól. A hangulat emelkedik, bár a hosszadalmas hangszerszólók alatt kissé unatkozunk, de a Lord ismét felveszi a szálat, s végül győztesként jöhet le a színpadról.

Zúgó fejjel távozom, jóval tizenegy után. Keresem az autómat a sötétben. A csarnok előtti park tele: a libikókán komoly rockerek egyensúlyoznak a sötétben. Vannak köztük lányok is, kezükben dobozos sörrel egyensúlyoznak a nyuszis rugóshintán.

Jól van, hiszen ezek még gyerekek.

Mivel mindenkit és mindent keményen kritizálnak, úgy gondolom, nem bánják, ha a produkció is kap némi bírálatot. A cél és a célcsoport elvileg világos, néha azonban az volt az érzésem - különösen, mikor magyar népdalokat adtak elő metálkísérettel, hogy falusi lakodalmon vagyok másnap hajnalban, amikor már mindenki falkaszerűen üvölt, és csak a dobos józan. Nem méltó ez a magyar népzenéhez, és ez már nem is koncert, hanem buli. Ennek megfelelően a büfé előtt néhányan kakaskodós-lökdösődős táncba kezdenek, felöklelve ártatlan szemlélődőket, de a dolog nem fordul komolyra. A székely himnusszal zárnak. Mindenki feláll a lelátón, többen zavarban vannak, hogy mit kell ilyenkor csinálni. Majd eltűnnek a zászlók, a vérnyomás lezuhan, a terem szinte kiürül, kicserélődnek az emberek.

Olyan érzésem van, hogy a rock funkciója nem sokat változott harminc év alatt: egyfajta szelep-szerep. Aki akar, itt kiüvöltheti, kigyurcsányozhatja magát, aztán alszik egy nagyot, hétfőn pedig beáll a szalag mellé, és minden megy tovább. Ezt persze jól tudják, akikre tartozik, és hagyják, hogy így legyen.

Null-hangulatról indul a Lord tíz után. Nincs könnyű dolguk, hiszen a leszek én még Horthy katonája után matiné-jelleget kölcsönöznek a produkciónak a csak a szíved legyen magyar jellegű szövegek. Számról számra dolgozza fel magát a csapat. A hangszerelés precíz, az est folyamán először hallok tiszta énekhangot, ráadásul igen magas fekvésben. Magyar zászló azért itt is kerül a színpadra, és a város vezetése is megkapja a magáét, mert nem adott támogatást a harmincöt éves együttesnek. Hogy milyen címen, nem derül ki, de ha mondaná a menedzser, akkor sem hallanánk a füttyszótól. A hangulat emelkedik, bár a hosszadalmas hangszerszólók alatt kissé unatkozunk, de a Lord ismét felveszi a szálat, s végül győztesként jöhet le a színpadról.

Zúgó fejjel távozom, jóval tizenegy után. Keresem az autómat a sötétben. A csarnok előtti park tele: a libikókán komoly rockerek egyensúlyoznak a sötétben. Vannak köztük lányok is, kezükben dobozos sörrel egyensúlyoznak a nyuszis rugóshintán.

Jól van, hiszen ezek még gyerekek.

Olyan érzésem van, hogy a rock funkciója nem sokat változott harminc év alatt: egyfajta szelep-szerep. Aki akar, itt kiüvöltheti, kigyurcsányozhatja magát, aztán alszik egy nagyot, hétfőn pedig beáll a szalag mellé, és minden megy tovább. Ezt persze jól tudják, akikre tartozik, és hagyják, hogy így legyen.

Null-hangulatról indul a Lord tíz után. Nincs könnyű dolguk, hiszen a leszek én még Horthy katonája után matiné-jelleget kölcsönöznek a produkciónak a csak a szíved legyen magyar jellegű szövegek. Számról számra dolgozza fel magát a csapat. A hangszerelés precíz, az est folyamán először hallok tiszta énekhangot, ráadásul igen magas fekvésben. Magyar zászló azért itt is kerül a színpadra, és a város vezetése is megkapja a magáét, mert nem adott támogatást a harmincöt éves együttesnek. Hogy milyen címen, nem derül ki, de ha mondaná a menedzser, akkor sem hallanánk a füttyszótól. A hangulat emelkedik, bár a hosszadalmas hangszerszólók alatt kissé unatkozunk, de a Lord ismét felveszi a szálat, s végül győztesként jöhet le a színpadról.

Zúgó fejjel távozom, jóval tizenegy után. Keresem az autómat a sötétben. A csarnok előtti park tele: a libikókán komoly rockerek egyensúlyoznak a sötétben. Vannak köztük lányok is, kezükben dobozos sörrel egyensúlyoznak a nyuszis rugóshintán.

Jól van, hiszen ezek még gyerekek.

Olyan érzésem van, hogy a rock funkciója nem sokat változott harminc év alatt: egyfajta szelep-szerep. Aki akar, itt kiüvöltheti, kigyurcsányozhatja magát, aztán alszik egy nagyot, hétfőn pedig beáll a szalag mellé, és minden megy tovább. Ezt persze jól tudják, akikre tartozik, és hagyják, hogy így legyen.

Null-hangulatról indul a Lord tíz után. Nincs könnyű dolguk, hiszen a leszek én még Horthy katonája után matiné-jelleget kölcsönöznek a produkciónak a csak a szíved legyen magyar jellegű szövegek. Számról számra dolgozza fel magát a csapat. A hangszerelés precíz, az est folyamán először hallok tiszta énekhangot, ráadásul igen magas fekvésben. Magyar zászló azért itt is kerül a színpadra, és a város vezetése is megkapja a magáét, mert nem adott támogatást a harmincöt éves együttesnek. Hogy milyen címen, nem derül ki, de ha mondaná a menedzser, akkor sem hallanánk a füttyszótól. A hangulat emelkedik, bár a hosszadalmas hangszerszólók alatt kissé unatkozunk, de a Lord ismét felveszi a szálat, s végül győztesként jöhet le a színpadról.

Zúgó fejjel távozom, jóval tizenegy után. Keresem az autómat a sötétben. A csarnok előtti park tele: a libikókán komoly rockerek egyensúlyoznak a sötétben. Vannak köztük lányok is, kezükben dobozos sörrel egyensúlyoznak a nyuszis rugóshintán.

Jól van, hiszen ezek még gyerekek.

Null-hangulatról indul a Lord tíz után. Nincs könnyű dolguk, hiszen a leszek én még Horthy katonája után matiné-jelleget kölcsönöznek a produkciónak a csak a szíved legyen magyar jellegű szövegek. Számról számra dolgozza fel magát a csapat. A hangszerelés precíz, az est folyamán először hallok tiszta énekhangot, ráadásul igen magas fekvésben. Magyar zászló azért itt is kerül a színpadra, és a város vezetése is megkapja a magáét, mert nem adott támogatást a harmincöt éves együttesnek. Hogy milyen címen, nem derül ki, de ha mondaná a menedzser, akkor sem hallanánk a füttyszótól. A hangulat emelkedik, bár a hosszadalmas hangszerszólók alatt kissé unatkozunk, de a Lord ismét felveszi a szálat, s végül győztesként jöhet le a színpadról.

Zúgó fejjel távozom, jóval tizenegy után. Keresem az autómat a sötétben. A csarnok előtti park tele: a libikókán komoly rockerek egyensúlyoznak a sötétben. Vannak köztük lányok is, kezükben dobozos sörrel egyensúlyoznak a nyuszis rugóshintán.

Jól van, hiszen ezek még gyerekek.

Null-hangulatról indul a Lord tíz után. Nincs könnyű dolguk, hiszen a leszek én még Horthy katonája után matiné-jelleget kölcsönöznek a produkciónak a csak a szíved legyen magyar jellegű szövegek. Számról számra dolgozza fel magát a csapat. A hangszerelés precíz, az est folyamán először hallok tiszta énekhangot, ráadásul igen magas fekvésben. Magyar zászló azért itt is kerül a színpadra, és a város vezetése is megkapja a magáét, mert nem adott támogatást a harmincöt éves együttesnek. Hogy milyen címen, nem derül ki, de ha mondaná a menedzser, akkor sem hallanánk a füttyszótól. A hangulat emelkedik, bár a hosszadalmas hangszerszólók alatt kissé unatkozunk, de a Lord ismét felveszi a szálat, s végül győztesként jöhet le a színpadról.

Zúgó fejjel távozom, jóval tizenegy után. Keresem az autómat a sötétben. A csarnok előtti park tele: a libikókán komoly rockerek egyensúlyoznak a sötétben. Vannak köztük lányok is, kezükben dobozos sörrel egyensúlyoznak a nyuszis rugóshintán.

Jól van, hiszen ezek még gyerekek.

Zúgó fejjel távozom, jóval tizenegy után. Keresem az autómat a sötétben. A csarnok előtti park tele: a libikókán komoly rockerek egyensúlyoznak a sötétben. Vannak köztük lányok is, kezükben dobozos sörrel egyensúlyoznak a nyuszis rugóshintán.

Jól van, hiszen ezek még gyerekek.

Zúgó fejjel távozom, jóval tizenegy után. Keresem az autómat a sötétben. A csarnok előtti park tele: a libikókán komoly rockerek egyensúlyoznak a sötétben. Vannak köztük lányok is, kezükben dobozos sörrel egyensúlyoznak a nyuszis rugóshintán.

Jól van, hiszen ezek még gyerekek.

Jól van, hiszen ezek még gyerekek.

Jól van, hiszen ezek még gyerekek.