Hírek

2007.03.30. 02:27

Eredménytelen volt a választás

Celldömölk (gab) - Se kettő, se egy alpolgármestere nincsen Celldömölknek. Október óta harmadszor foglalkoztak az alpolgármester személyével, de konszenzusra nem jutottak.

Tulok Gabriella

A szerdai képviselő-testületi ülés egyik napirendi pontja az alpolgármester-választás volt. Ez ezért fontos, mert törvénysértő állapotnak számít, hogy nincs helyettese a polgármesternek. Harmadszor foglalkoztak a témával a képiselő-testület tagjai. A tavaly októberi alakuló ülésen még nem szavaztak. Fehér László szocialista polgármester akkor arra kérte a testületet, hogy módosítsák az SZMSZ-t, és egy alpolgármester helyett kettőt válasszanak. A képviselők többsége ezt nem támogatta. Így a városvezető csak Söptei Józsefné személyére tett javaslatot, aki azonban azt kérte, egyeztessenek még ez ügyben.

Az egyeztetések folytatódtak, de szavazás nem volt egészen január közepéig, miután a Nyugat-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal Vas Megyei Kirendeltsége törvényességi észrevételt tett. A január 18-ai testületi ülésen sem módosították az SZMSZ-t, és a titkos szavazáson hét igen, nyolc nem és egy érvénytelen szavazattal (egy fideszes képviselő hiányzott) ismételten nem sikerült megválasztani a polgármester jelöltjét, Söptei Józsefnét.

Most szerdán a jelen lévő 16 képviselőből a hét fideszes képviselő (egy képviselő hiányzott) nem kívánt részt venni a voksolásban, a szavazócédulákat sem vették magukhoz. Kilenc képviselő adott le voksot, közülük egy érvénytelen volt. Nyolc igen szavazattal továbbra sem kapott bizalmat Söptei Józsefné a városvezető helyettesítésére.

Dr Horváth Tibor, a vasi közigazgatási kirendeltség munkatársa elmondta, hogy mulasztásban megnyilvánuló törvénysértésnek számít az, hogy nincs alpolgármester, ezért ismételten törvényességi észrevételt tesznek. Fehér László a törvénytelen állapot megszüntetésére, alpolgármester-választásra a jövő héten rendkívüli képviselő-testületi ülés összehívását kezdeményezi.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik