Hírek

2007.03.03. 03:28

Érzéseket hívtak elő a versekkel, a prózákkal

Vasvár (na) - Tizenegyedik alkalommal rendezte meg tegnap a Kardos László Általános Iskola a nívós Országos Arany János Vers- és Prózamondó Versenyt.

Németh Adél

Az Arany János születésnapján - március 2-án -, tegnap megrendezett versenyen az ország 15 településéről 42 általános iskolás vett részt, a hegyháti városba a határon túlról, Beregszászról négy diák érkezett. A versenyzők két kategóriában mérték össze képességeiket: az 5-6. osztályosok XX. századi irodalmi művekkel s azok részleteivel készülhettek. Többen választották Móra Ferenc, Janikovszky Éva, Kányádi Sándor egy-egy írását, de volt olyan diák is, aki Varró Dániel: Túl a Maszat-hegyen című kötetéből adott elő részletet. A 7-8. osztályosok Arany János és Ady End-re költeményeivel állhattak zsűri elé.

A rendezvény házigazdája idén is Merklin Ferenc volt, aki köszöntötte a zsűri tagjait, köztük Dévai Nagy Kamilla, Liszt Ferenc- és Kazinczy-díjas énekes előadóművészt, valamint a zalaegerszegi színház színészeit, s a bírák soraiban helyet foglaló pedagógusokat, művelődésszervezőket, helyi intézményvezetőket. Horváthné Tóth Mária, a szervező Kardos László Általános Iskola megbízott igazgatója emlékezett azokra a személyekre, akik útjukra indították a versenyt - köztük Végh Lászlónéra -, s a tavaly elhunyt iskolaigazgatóra Hollósy Lászlóra is.

V. Németh Zsolt polgármester, országgyűlési képviselő köszöntötte a megjelenteket a Kultúra Magyar Városában, a Hild-díjas településen. Megjegyezte, véleménye szerint ez utóbbi elismerést nemcsak azért kapták, mert felújítottak a köztereik, igényesek a házak homlokzatai, hanem mert a településnek lelke is van. A polgármester felelevenítette, Kosztolányi mely tíz magyar szót tartotta a legszebbnek. Megjegyezte, hogy e szavak körül érzések kavarognak, amelyeket a megmérettetésen a vers- és prózamondók is megpróbálnak előhívni.

A bírák több teremben hallgatták meg a diákokat, akik közül, idei újdonságként helyiségenként, zsűrinként a legjobb három diák továbbjutott. A szakmai zsűri a második, közös meghallgatás után hirdetett eredményt. Az 5-6. osztályosok kategóriájában a Pápáról érkezett Márkus Vivien végzett az első helyen, a második helyezett Szalai Benedek, a sárvári Szent László Katolikus Általános Iskola diákja lett, míg harmadiknak a nagymuzsaji, kárpátaljai Lőrinc Zsoltot hirdették ki. A 7-8. osztályosok között első helyen Huszár Bianka, a vasvári iskola diákja végzett, őt a helyezési sorrendben Szele Tamás követte, aki a kőszegi Árpád-házi Szent Margit iskola tanulója, harmadik a makói Borka Barnabás lett.A megmérettetésre a határon túlról, Kárpátaljáról is érkeztek diákok

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!