Hírek

2007.03.06. 03:28

Ha a véradó megbetegszik, vizitdíjat fizet

Budapest (ki) - A véradók vizitdíjmentessége mellett érvelt a parlamentben dr. Puskás Tivadar KDNP-s képviselő. A Vöröskereszt szakemberei szerint is indokolt lenne a rendelet módosítása.

Krilov István

A félreértések elkerülése végett: a rendszeres véradóknak is fizetniük kell vizitdíjat, de természetesen nem akkor, amikor épp embertársaikon próbálnak segíteni a véradással. Egészségügyi szakemberek és ellenzéki politikusok úgy látják: mentesítést kellene garantálni a többszörös véradóknak.

Poór László, a Vöröskereszt vasi szervezetének vezetője úgy látja: a véradók után befolyt összeg minimális, ugyanakkor a kedvezmény gesztusértékű lenne az önzetlenül segítő embereknek. Poór László a horvát példát hozta fel. Mint elmondta, dél-nyugati szomszédunknál a rendszeres véradók a társadalombiztosítási járuléknak csak kilencven százalékát kell hogy fizessék. A szakma egyértelműen a rendelet módosítása mellett foglal állást, és erre konkrét terv is készült. Elképzelésük szerint a harmincszoros véradók életük végéig mentesülnének a vizitdíj fizetése alól.

A parlamentben is szóba került az ügy, a minap dr. Puskás Tivadar vasi KDNP-s képviselő tett fel kérdést az egészségügyi tárca vezetőjének. A dokumentumban szerepel: Minden szakterület a saját dolgozóit kedvezményekben részesíti. Az egészségügy szolgálóit azzal tudjuk megbecsülni, ha vizitdíjmentességet biztosítunk számukra. A rendszeres véradók saját testükkel segítenek másokon. Önzetlen segítségüket köszönjük meg azzal, hogy a 30. véradás után sehol, semmiért ne kelljen fizetniük , így dr. Puskás Tivadar, aki végül konkrét kérdést tett fel Molnár Lajosnak: Kaphatnak-e mentességet a legalább harmincszoros véradók?

Molnár Lajos válaszában (www.parlament.hu) nem hangzott el a véradó kifejezés. A tárca vezetője a vizitdíj bevezetése mellett érvelt: A vizitdíj bevezetésének, tisztelt képviselőtársaim, alapvetően három oka van: csökkenteni próbáljuk ezzel, mint minden ország, amelyik bevezeti, az indokolatlan orvoshoz fordulások számát... Másrészt ezzel a jelképes összeggel szeretném és szeretnénk a magánfelelősséget kifejezni... Végül, mi hiszünk abban, hogy a betegek a vizitdíj fizetésével, a számla bevezetésével igenis a hálapénzről is elkezdenek leszokni.... , áll a válaszban, amelyet azzal zár a miniszter, hogy ígérem a képviselő úrnak, hogy az első tapasztalatok összegezése után javaslatot fogunk tenni arra, hogy ahol a szabályozást szükséges módosítani, ott módosítani fogjuk .

A KDNP-s képviselő viszontválaszában rámutatott: a konkrét kérdésre konkrét választ várt, s mivel azt nem kapott, így nem fogadta el Molnár Lajos válaszát. A vasi honatya a napokban írásban is benyújtja konkrét kérdését a tárca vezetőjének abban bízva, hogy akkor már választ kap a véradókra vonatkozó kérdésére.

A politikus úgy véli: a harmincszoros véradóknak nem kellene fizetniük vizitdíjat a jövőben

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!