2007.03.29. 02:29
Nonstop vitázók
Szombathely - Tízemeletes házak között eltörpül, de nem veszik el az öreg, alacsony, rózsaszínre pingált faházikó. A benne üzemelő élelmiszerboltban jobb napokon közel ezer vásárló fordul meg.
A hetvenes évek közepén vásárolta a város ezt a fából készült kis erdészházat, ezzel oldották meg a környék élelmiszer-ellátását a nagy építkezések idején. Bár a bodega csak ideiglenes közértnek készült, megmaradt. Nagy Ferencék három éve vásárolták meg a bejáratott, több évtizedes boltot. A lakók elégedettek voltak: a választék bővült, a nyitva tartás meghosszabbodott - hamar visszajáró vásárlókörük alakult.
Az üzlet 2005 novemberének végén átminősült éjjel-nappalivá. Tavaly karácsonykor aztán megérkezett az önkormányzati határozat, melyben kötelező zárva tartását rendelték el este tíztől reggel hatig, az egyik szomszédos háztömbből ugyanis petíciót nyújtott be a polgármesteri hivatal igazgatási osztályához 16 lakó: a boltból dübörög a zene, nem tudnak tőle aludni, a vásárlók meg randalíroznak, törnek-zúznak és összepiszkítják a környéket.
- Meglepődtünk - mondja Nagy Ferenc. - Előjele szinte nem is volt. Egyetlen hölgy panaszolta, hogy zavarja a zene, hát többet nem ment a rádiónk éjszaka. Amikor mégis feljelentettek, visszakapcsoltuk.
Vizsgálat indult. A több alkalommal, váratlanul kiérkező ellenőr azonban mindössze annyit tudott megállapítani, hogy az épület előtti kuka sörösdobozokkal van tele. Randalírozókat nem látott, és a zajszintmérő sem mutatott kritikus értéket. A feljelentést aláírók közül négyen közben visszaléptek. Ennek ellenére megszületett a zárva tartást elrendelő határozat.
Nagyék természetesen fellebbeztek, ám a Közigazgatási Hivatal helybenhagyta az első határozatot - igaz, megtoldotta a nyitvatartási időt még két órával. Már csak a bíróság döntésében bízhatnak.
- Felmérést végeztük. Három nap alatt közel nyolcszázan írták alá: igen, kell itt egy nonstop nyitva tartó bolt - meséli Nagy Ferencné. - Hol vásároljanak az emberek, ha este hazaérnek a kiskertekből, kirándulásról? A hajnali műszakosok is hozzánk jártak. Már nem jönnek be, számukra már későn nyitunk.
A bolt mellett idős hölgy halad el. Most nem megy be, de szokott itt vásárolni, állítja.
- Semmi probléma az üzlettel! Itt lakom mögötte, ám egyáltalán nem hallok zenét, zajongást. Inkább zavaró a sportpálya, ahol a gyerekek még éjszaka is ricsajoznak.
Irigység és rosszindulat, nincs itt másról szó - mondja arrébb egy férfi. Sőt, jobb lett a hely - teszi hozzá a másik -, mióta új tulajdonosa van!
A kerület önkormányzati képviselőjéhez, Csermelyi Andráshoz egyetlen panasz érkezett csupán még régebben: egy hölgy tette szóvá, hogy hangoskodnak éjszaka. De hát hol nem?! Az alpolgármestert a bolttal szimpatizálók keresték fel.
- A fogadóórámra jött be néhány lakó - mondja dr. Czeglédy Csaba -, kérték, hadd maradjon meg éjjelnappalinak az üzlet. Utánajártam, de a hivatal arról tájékoztatott, hogy nem engedhetik. Semmit sem tehetek. Egyébként ott nőttem fel, most is a közelben lakom, de minket soha nem zavart a kis bolt.
A tulajdonos kivár. Ha marad ez a helyzet, a jelenlegi 11 fős kiszolgálószemélyzetből kettő-három embert el kell küldeniük, kompenzálandó az elmaradt bevételt.