Hírek

2007.04.17. 02:29

A hódvadászok földje

Hegyháthodász - Az alig több mint 190 lelket számláló kis település vezetői felismerték, csak úgy fejlődhetnek, szépülhetnek, ha pályáznak. Az ifjú polgármester vezényletével a tervek már elkészültek, az anyagi forrás is jórészt rendelkezésükre áll, így kezdődhet a jövőt megcélzó építkezés.

Varga Nóra

Dervalics Rolandnak az októberi helyhatósági választásokon szavazott bizalmat a falu lakossága. A 24 éves közgazdász polgármester első ciklusát tölti a település élén. Banki informatikai területen dolgozom. Mindig is nagyon érdekelt a pályázatírás, közbeszerzés, ezért annak érdekében, hogy minél többet megtudjak ezekről, képzéseken vettem részt. Évek óta aktívan érdeklődöm a közügyek iránt. Országgyűlési képviselőjelölt is voltam tavasszal, majd pedig több falubeli is megkeresett, hogy induljak az önkormányzati választáson. Most már fél éve vezetem a falut, sok munka van vele, de én nagyon szívesen csinálom. Szerencsére van hozzá időm és energiám.

Az önkormányzat költségvetéséből nem futja fejlődésre, ezért a település ifjú polgármestere folyamatosan figyeli a pályázati lehetőségeket. A falu vezetői minden alkalmat megragadnak, hogy anyagi forrást szerezzenek Hegyháthodásznak. A Leader pályázaton az Őrtorony Leader kistérség 13 községe 90 millió forintot nyert el, a megszerzett összegre helyben lehetett pályázni. A márciusban megrendezett nagy sikerű böllérversenyre itt szereztek támogatást. Folyamatosan készülnek a tervezett munkálatok, mert egyszerre minden nem megy. A falu szívében hamarosan megkezdődik egy fedett buszváró építése körülbelül ötszázezer forintból. Szintén leaderes pályázati pénzből korszerűsítik a polgármesteri hivatal fűtésrendszerét, továbbá a hivatal melléképületében kialakított két turistaszoba berendezése is megvalósul ebből a pályázati pénzből. A falu jelképének számító harangláb és a Hegyháthodász határában húzódó Katonák útjának rendbetételére a Faluszépítő Egyesület nyújtott be pályázatot, amelyre kétmillió-hétszázezer forint támogatást nyertek el. A jövő hónapban kezdődnek el a munkálatok. A harangláb állapota az utóbbi években nagyon leromlott, ezért vált sürgőssé a felújítása. A körülötte húzódó kerítést lecserélik, a palatetőt, a csúcsdíszt, a keresztet, az ablakokat, az ajtót teszik rendbe. A külső téglafalat is megtisztítják, a talapzatot pedig újra- betonozzák, hogy az egykor templomnak készült harangláb újra a régi fényében tündököljön. A Katonák útjának rendbetétele sem tűrt halasztást, amely Itáliát kötötte össze Székesfehérvárral. A nyílegyenes utat úgy jelölték ki, hogy lehetőleg elkerülje a településeket, így a katonák és kereskedők gyorsabban tehették meg útjukat. Ma is használják ezt az utat, de hatalmas kátyúk tátongnak rajta. Mindkét turisztikai látványossághoz információs táblákat helyeznek ki, hogy a faluba látogatók megismerhessék ezek történetét. Ha sikerül forrást szerezni, akkor egy kiadványt is megjelentetnek, ahol bővebb információhoz juthatnak a turisták a falu történetéről, nevezetességeiről. Hegyhátsállal együttműködve még egy buszvárót is megépítenek az idén. Éppen a napokban adta be a község vezetése azt a pályázatot, ahol motoros fűkasza megvásárlására lehet támogatást nyerni, azért, hogy a kis települések is felvehessék a harcot a parlagfűvel szemben. Egy nagyobb volumenű beruházást is terveznek, amely során a kultúrházat újítják fel, kicserélik a nyílászárókat, bővítenek. A falu fiataljai lelkesek, társadalmi munkában segédkeznének az építkezésben. Sok pályázati lehetőség nem nyitott az önkormányzatok előtt, ezért a faluban működő egyesületek is kiveszik a részüket a fejlesztésekből.

A munkalehetőség a környező falvakhoz képest elég jónak mondható; fafeldolgozó üzem és az önkormányzat ad munkát, valamint a messze földön híres szeszfőzde is foglalkoztat embereket. A település lakosainak egy része Körmendre, Zalaegerszegre jár dolgozni. Évtizedek óta nincs közoktatási intézmény Hegyháthodászon, a gyermekeket Nádasdra viszik óvodába és iskolába. A falugondnok szállítja őket nap mint nap. A nádasdi intézményt nyolc település tartja fenn a gyermekszámmal arányosan. A polgármester úgy látja, hogy Hegyháthodászra annyira nem jellemző az elöregedés és az elvándorlás, mint a szomszédos falvakra.

A település körjegyzője Papp Krisztina, alpolgármester Francz Zoltán. A képviselő-testület tagjai: Dejcsics Zsuzsanna, Földes Attiláné, Kovács Gyula és Sipos Zsolt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!