Hírek

2007.04.20. 02:28

A látható csend

Répcelak (ser) - Egy letűnő világ romjaiban kutatja és mutatja meg az örök körforgást a Nyitott Tér Kulturális Egyesület szervezte kiállítás bemutatkozó alkotója. Kotnyek István fotóin az útkeresés követhető nyomon.

Simon Erzsébet

Filozofikus alkatú, öntörvényű, autonóm művészként jellemezte Váradi Gábor, a Szombathelyi VTV igazgatója a Nyitott Tér Kulturális Egyesület kedd esti tárlatnyitóján a fotográfiáival bemutatkozó Kotnyek Istvánt. Az eseményt személyes jelenlétével is megtisztelő nagykanizsai filmes, festő és fotós nem szereti, ha művész úrnak szólítják. Úgy véli, amit ő csinál, az nem művészet, sokkal inkább belülről fakadó megnyilatkozás. Váradi Gábor - akinek az alkotóval közös független filmes múltja van - szerint a kiállított képekből is kitűnik, hogy Kotnyek nem manipulál, nem törekszik könnyű sikerre. Az utóbbi években már-már remetei magányban alkot. Fotóz, filmez és fest. Egy olyan zalai táj az ihletője, ami évről évre pusztul. Nincs, aki megmentse, félő, hogy el fog tűnni. Kotnyek pedig dokumentál, olyan művészi minőségben, ami csak néhányaknak adatik meg. A természet mozgatja és irányítja őt.

Váradi azt mondja, olyan filmeket látott annak idején Kotnyek Istvántól, amelyek nem a megszokott dramaturgia szerint készültek; nem a klasszikus dokumentumfilm, játékfilm kategóriába sorolható alkotások voltak, hanem furcsa képzőművészeti, formabontó, filozofikus, kortárs zenei aláfestésű filmek. Nem populárisak, mégis akkora hatással bírók, hogy a néző nem tudta magát kivonni alóluk. A répcelaki kiállításon látható alkotások az említett filmek kimerevített képei. Azok az elhagyatott, halálra ítélt zalai tájból kiragadott hangulatképek, amelyek a filmjeiben is visszaköszönnek. Nyilvánvaló a film és a fotó párhuzama, állítja Váradi Gábor. A képek előtt időzni kell, mert nem adják könnyen magukat. A művész, az alkotó rejtőzködik: szemérmes és szerény. Partnerként kezeli a nézőt, képeiből sugárzik a humánum. Fekete-fehér képek ezek, néhol beleszínezve - de kizárólag manuálisan, valódi ecsettel! Fotópapíron, saját nagyításban - semmi digitalizálás, semmi számítógép, semmi korszerű ! Csendes képeket, letisztult kompozíciókat látunk. Egy bölcs ember gondolatait a létünket meghatározó alapkérdésekről. Váradi Gábor azt mondja, a képeket elnézve számos felvetés fogalmazódik meg benne. Hogy az elmúlt évtizedek fotóművészetének, amiben a magyar alkotók komoly eredményeket értek el, ma is van érvényes üzenete. A letisztult formáknak, az egyszerű megfogalmazásoknak ma is helyük van. Ilyenek a finom belenyúlások , amikor a kép egy részét átszínezi, de ilyen maga a kompozíció létrehozása is: nemcsak megtalál egy helyzetet és rögzíti azt, hanem sokszor kivárja, hogy az a bizonyos kompozíció milyen formát vesz föl. Volt, hogy Kotnyek éveket várt, amíg pók- háló lepte be a kompozíciót. Úgy, ahogy ő szerette volna. Nem manipulált gyorsan kivitelezhető műpókhálóval, és nem fényképezett pókháló nélkül. Kivárt. Télre nyár jött, tavaszra ősz. Egyedül volt, csöndben, és várt. Aztán egyszer csak exponált. Egy halk mozdulat, ami által a gondolat mások számára is érzékelhető lett. Így vált láthatóvá a csend. Elhagyatott, halálra ítélt zalai tájból kiragadott hangulatfotók a fekete-fehér fényképek

Váradi azt mondja, olyan filmeket látott annak idején Kotnyek Istvántól, amelyek nem a megszokott dramaturgia szerint készültek; nem a klasszikus dokumentumfilm, játékfilm kategóriába sorolható alkotások voltak, hanem furcsa képzőművészeti, formabontó, filozofikus, kortárs zenei aláfestésű filmek. Nem populárisak, mégis akkora hatással bírók, hogy a néző nem tudta magát kivonni alóluk. A répcelaki kiállításon látható alkotások az említett filmek kimerevített képei. Azok az elhagyatott, halálra ítélt zalai tájból kiragadott hangulatképek, amelyek a filmjeiben is visszaköszönnek. Nyilvánvaló a film és a fotó párhuzama, állítja Váradi Gábor. A képek előtt időzni kell, mert nem adják könnyen magukat. A művész, az alkotó rejtőzködik: szemérmes és szerény. Partnerként kezeli a nézőt, képeiből sugárzik a humánum. Fekete-fehér képek ezek, néhol beleszínezve - de kizárólag manuálisan, valódi ecsettel! Fotópapíron, saját nagyításban - semmi digitalizálás, semmi számítógép, semmi korszerű ! Csendes képeket, letisztult kompozíciókat látunk. Egy bölcs ember gondolatait a létünket meghatározó alapkérdésekről. Váradi Gábor azt mondja, a képeket elnézve számos felvetés fogalmazódik meg benne. Hogy az elmúlt évtizedek fotóművészetének, amiben a magyar alkotók komoly eredményeket értek el, ma is van érvényes üzenete. A letisztult formáknak, az egyszerű megfogalmazásoknak ma is helyük van. Ilyenek a finom belenyúlások , amikor a kép egy részét átszínezi, de ilyen maga a kompozíció létrehozása is: nemcsak megtalál egy helyzetet és rögzíti azt, hanem sokszor kivárja, hogy az a bizonyos kompozíció milyen formát vesz föl. Volt, hogy Kotnyek éveket várt, amíg pók- háló lepte be a kompozíciót. Úgy, ahogy ő szerette volna. Nem manipulált gyorsan kivitelezhető műpókhálóval, és nem fényképezett pókháló nélkül. Kivárt. Télre nyár jött, tavaszra ősz. Egyedül volt, csöndben, és várt. Aztán egyszer csak exponált. Egy halk mozdulat, ami által a gondolat mások számára is érzékelhető lett. Így vált láthatóvá a csend. Elhagyatott, halálra ítélt zalai tájból kiragadott hangulatfotók a fekete-fehér fényképek

Váradi azt mondja, olyan filmeket látott annak idején Kotnyek Istvántól, amelyek nem a megszokott dramaturgia szerint készültek; nem a klasszikus dokumentumfilm, játékfilm kategóriába sorolható alkotások voltak, hanem furcsa képzőművészeti, formabontó, filozofikus, kortárs zenei aláfestésű filmek. Nem populárisak, mégis akkora hatással bírók, hogy a néző nem tudta magát kivonni alóluk. A répcelaki kiállításon látható alkotások az említett filmek kimerevített képei. Azok az elhagyatott, halálra ítélt zalai tájból kiragadott hangulatképek, amelyek a filmjeiben is visszaköszönnek. Nyilvánvaló a film és a fotó párhuzama, állítja Váradi Gábor. A képek előtt időzni kell, mert nem adják könnyen magukat. A művész, az alkotó rejtőzködik: szemérmes és szerény. Partnerként kezeli a nézőt, képeiből sugárzik a humánum. Fekete-fehér képek ezek, néhol beleszínezve - de kizárólag manuálisan, valódi ecsettel! Fotópapíron, saját nagyításban - semmi digitalizálás, semmi számítógép, semmi korszerű ! Csendes képeket, letisztult kompozíciókat látunk. Egy bölcs ember gondolatait a létünket meghatározó alapkérdésekről. Váradi Gábor azt mondja, a képeket elnézve számos felvetés fogalmazódik meg benne. Hogy az elmúlt évtizedek fotóművészetének, amiben a magyar alkotók komoly eredményeket értek el, ma is van érvényes üzenete. A letisztult formáknak, az egyszerű megfogalmazásoknak ma is helyük van. Ilyenek a finom belenyúlások , amikor a kép egy részét átszínezi, de ilyen maga a kompozíció létrehozása is: nemcsak megtalál egy helyzetet és rögzíti azt, hanem sokszor kivárja, hogy az a bizonyos kompozíció milyen formát vesz föl. Volt, hogy Kotnyek éveket várt, amíg pók- háló lepte be a kompozíciót. Úgy, ahogy ő szerette volna. Nem manipulált gyorsan kivitelezhető műpókhálóval, és nem fényképezett pókháló nélkül. Kivárt. Télre nyár jött, tavaszra ősz. Egyedül volt, csöndben, és várt. Aztán egyszer csak exponált. Egy halk mozdulat, ami által a gondolat mások számára is érzékelhető lett. Így vált láthatóvá a csend. Elhagyatott, halálra ítélt zalai tájból kiragadott hangulatfotók a fekete-fehér fényképek

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!