Hírek

2007.04.19. 02:26

dDöntést hoztak a Haladás-ügyben

Zalaegerszeg (VN) - Hite-lező jogtalan előnyben részesítésével vádolták meg Szegner Zsoltot, a Haladás volt ügyvezetőjét és a cég ügyvédjét, Popgyákunik Pétert. Az ügyben döntés született.

Németh Zoltán

Mint ismert, korábban a Szombathelyi Haladás Vasutas Futball Kft. ellen felszámolást indítottak. Ez idő alatt egy grazi cég 2005 februárjában 85 ezer eurót, azaz 20 millió 644 ezer 800 forintot utalt át a Haladás számlájára. A felszámolás idején csak a felszámoló rendelkezhetett volna a beérkezett összegről. Az ügyvezető azonban a pénzből 19 millió forintot átutalt az APEH-nak, 500 ezer forintot a futballklub ügyvédjének, dr. Popgyákunik Péternek, s pénzt fordítottak a bankköltség kifizetésére is. Emellett Szegner Zsolt egymillió 116 ezer forintot utalt át egy bt.-nek, amelyből munkadíjként az ügyvezető 716 ezer forintot kapott.

Az ügyben a hitelezői igény 93 millió forint volt. A beérkezett összeget azonban nem abban a sorrendben osztották szét, ahogy a törvény előírja. Ez annyit jelent, hogy nem a törvényi sorrend szerint fizetett a cég.

Szegner Zsoltot és dr. Popgyákunik Pétert hitelező jogtalan előnyben részesítésének vétségével vádolták meg. Az ügyet a Zalaegerszegi Városi Bíróságon tárgyalták. Első fokon az ügyvezető két év próbaidőt kapott, ami annyit jelent, hogy ha ez idő alatt nem követ el vétséget, nem szabnak ki rá büntetést. Popgyákunik Péter az egyéves próbaidő kiszabása után fellebbezett, ő másodfokon megrovást kapott a bíróságtól.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik