Hírek

2007.05.26. 02:29

A Vas megyei szabad demokrata sztori

Körkép - Októberre - a Gyurcsány-beszéd miatt - alaposan megváltozott a politikai klíma: a helyhatósági választáson gyengén szerepelt az SZDSZ. Aztán megszületett az 1. Hankó-levél...

Krilov István

Körkép - Októberre - a Gyurcsány-beszéd miatt - alaposan megváltozott a politikai klíma: a helyhatósági választáson gyengén szerepelt az SZDSZ. Aztán megszületett az 1. Hankó-levél...

A helyhatósági választásra tehát győztes pozícióban készülhetett az SZDSZ, és az sem volt immár titok, hogy az MSZP-vel kötött megállapodás őszre is vonatkozik. Ám az októberi szavazás előtt alaposan megváltozott a közvélekedés. Tóth Róbert szerint nem lehet egyértelműen az őszödi beszédhez kötni a hangulatváltozást. A választások után nem sokkal nyilvánvalóvá vált, hogy az elkövetkezendő néhány esztendő nem az osztogatásról, hanem sokkal inkább a takarékosságról, a megszorításokról szól majd , adott egyfajta lehetséges magyarázatot a politikai klímaváltozásnak a helyi elnök, aki természetesen elismerte: Gyurcsány Ferenc emlékezetes eszmefuttatása alaposan átalakította az erőviszonyokat, a pártnak elképesztő ellenszélben kellett nekivágnia a választásnak .

Az októberi voksolás előtt mintegy két héttel nyilvánosságra került őszödi beszéd valamennyi megszólaló szerint döntően befolyásolta az eredményeket. Németh Kálmán szerint a választás szimpátiaszavazássá degradálódott, a személyek helyett sokkal inkább a pártszimpátia számított a szavazófülkében.

A megyeszékhelyen soha ilyen rosszul nem szerepeltek a szabad demokraták: a 29 tagú közgyűlésbe mindössze három jelöltjük jutott be. Az új testületben a kormányoldal törékeny többséget szerzett, ehhez kellett a liberálisok mellett a volt fideszes, a választáson MDF-színekben induló dr. Szabó Gábornak, valamint az ugyancsak ex-fideszes, a megmérettetésen az Együtt Szombathelyért Egyesület polgármesterjelöltjének, dr. Gyimesi Józsefnek is a szavazata.

Az eredményeket kiértékelték a csoportban. Németh Kálmán szerint nagyon nehéz lett volna jobb teljesítményt elérni. Osztja véleményét a kampányban aktívan részt vállaló Tóth Róbert is, aki, mint fogalmazott: annyi elutasításban volt része, mint a korábbi választási hadjáratokban soha. Elméletben békeidő köszönthetett volna a szervezetre, ha nem született volna egy levél, amit a későbbi történet értelmezhetősége miatt nevezzünk most az 1. Hankó-levélnek. Ezen írás egyebek mellett arról szólt, hogy a párt jobban szerepelhetett volna a helyhatósági választáson, és - a politikus elmondása szerint - már akkor kifogásolta a felügyelő-bizottsági és igazgatótanácsi tagságok osztogatását.

Elmondtam élőszóban is a véleményemet a szereplésről, a levél tartalmát ma is vállalom , idézi vissza az elmúlt októberi eseményeket az országgyűlési képviselő, akit a dokumentum miatt (is) kritizáltak párttársai. Tóth Róbert helyzetértékelésként értelmezte a levelet, csakúgy, mint Orbán Róbert. Németh Kálmán viszont nem tartotta feltétlenül elegáns megnyilatkozásnak a dokumentumot, ugyanis szerinte lényegesen könnyebb volt kampányolni tavasszal, mint ősszel, azaz dr. Hankó Faragó Miklós vélhetően rosszul mérte fel a politikai közhangulat változását az Országgyűlésből.

A honatya megkongatta a vészharangokat, de szerintem nem volt időszerű a levél, ugyanis a párt Szombathelyen 8 százalék körüli eredményt produkált. Kollégáim pedig igenis mindent megtettek a kampányban , védte párttársait a megyei elnök, és nyomban hozzátette: az első Hankó-levél még nem okozott konfliktust, komoly törést a csoportban.

Aztán teltek a hónapok, mígnem eljött az SZDSZ tisztújítása. Abban valamennyi liberális politikus egyetért, hogy a belső kampány nagyszerű időszak volt a párt életében, és úgy tűnt, végre nem szavazás, hanem igazi választás vár a küldöttekre. Az SZDSZ liberális párt, ebből adódóan nem kellett nyíltan véleményt formálni, hogy melyik szervezet melyik jelölt mögé sorakozik fel. Vasban Németh Kálmán és dr. Hankó Faragó Miklós Kókát, Feiszt György - akkor még városi elnök - és Horváth Vilmos pedig Fodort támogatta. Orbán Róbert szerint igazi értékválasztásként lehetett felfogni az elnökválasztást: elvhűség, következetesség, kontra pragmatizmus. Most, tizennyolc év távlatából előkerültek az alapértékek, épp az országos elnökválasztás apropóján. A tisztújítás ugyanis erről szólt. Fodor Gábor képviselte az alapértékeket, Kóka pedig a gyakorlatiasságot. Horváth szintén úgy látta: Az utóbbi években a pragmatizmus leple alá bújva kevesebbet foglalkozik a párt az alapértékekkel, a haszonelvűség került előtérbe, azaz, miként lehetne voksokat szerezni. Ez pedig hiba, hiszen az SZDSZ mindig a következetességéről volt híres, egy adott célközönséget, nevezetesen a liberális választókat akarta kiszolgálni , világított rá a valódi választásra Horváth.

Németh Kálmán és dr. Hankó Faragó Miklós Kóka Jánosban látta az SZDSZ megmentőjét . Ha kis különbséggel is, de végül a miniszter nyert, és úgy tűnt, békés időszak köszönt a több sebből vérző pártra.

Vasban másképp alakultak a dolgok: több mint másfél évtized után Feiszt Györgyöt Tóth Róbert váltotta a városi csoport élén. Törés nem következett be, Feiszt az első pillanatban felajánlotta támogatását utódjának.

A megyei tisztújítás - sokáig úgy tűnt - szavazássá degradálódik, ugyanis Némethnek nem akadt kihívója. Aztán április végén kiderült: dr. Hankó Faragó Miklós személyében lesz egy ellenjelölt is.

Miért indult el a pozícióért az addig szinte kizárólag országos politikusként dolgozó honatya? Többféle válasz is létezik a kérdésre. Egyes információk szerint a 2006 áprilisa és 2007 áprilisa között eltelt időszak nem volt éppen sikertörténet dr. Hankó Faragó Miklós életében: kikerült a kormányból a volt államtitkár, egyes hírek szerint előbb frakcióvezető, majd frakcióvezető-helyettes akart lenni, aztán kiegyezett volna az ügyvivőséggel is, de végül egyik pozíciót sem sikerült megszereznie. Nem maradt más, mint a helyi politika. (Folytatjuk)

Ezek is érdekelhetik