2007.05.04. 02:27
Újrarendezik a várost
Répcelak (wk) - A városrendezési terv módosításának javaslatait tárgyalta a legutóbbi ülésén a képviselő-testület. Ezt megelőzően az ügyrendi bizottság már alaposan átrágta az aktuális kérdéseket, és a vélemé-nyét javaslat formájában tolmácsolta a képviselőknek.
Korábban már felmerült, hogy az Arany János utcai társasházakkal szemben lévő kertvégeket meg kellene vásárolnia az önkormányzatnak, hogy oda a városképnek megfelelő létesítmények épülhessenek a későbbiekben. A testület ezt a javaslatot nem támogatta.
A képviselők ugyancsak nem értettek egyet Répcelak és a szomszédos kis falu, Csánig összeépülésének lehetőségével.
Megszavazták viszont a városatyák azt, hogy a majdani elkerülő út mentén üzleti területek kijelölésére legyen lehetőség az ezt igénylő vállalkozók részére.
Támogatták a városka elöljárói azt is, hogy az Ipari Parkot lehessen megközelíteni lakott területen kívülről is, de olyan módon, hogy ez a leendő főteret ne érintse. Azzal is egyetértettek, hogy az Ipari Park és a Linde telephelyének összekötésére meg kell teremteni a lehetőséget.
Konszenzusra jutottak a városatyák egy kamion- és buszparkoló létrehozásának ügyében, valamint egy kerékpárút nyomvonalának kijelölését is támogatják a régi GYSEV-vonalon, Répceszemere és a nicki műgát között.
A leglátványosabb változást a 86-os főút mentén fekvő terület zöldterület-közparkká minősítése jelentheti. A kérdéses szakasz a kisvárost átszelő főút mentén, Szombathely felől beérkezve a városba, a sporttelep és a posta között fekszik. Számosan emlékezhetnek még rá, hogy régebben itt fás-bokros bozót volt, aztán később rendezték a terepet, de igazi funkciót nem találtak a területnek. A városrendezési terv mostani módosításait megelőzően ez az ingatlan a kereskedelmi szolgáltatásra alkalmas minősítést kapta.
Dr. Németh Kálmán polgármestertől megtudtuk: akkoriban még arról gondolkodtak, hogy egy nagyobb üzletlánc vagy esetleg egy bank betelepülhetne a kisvárosba, és ez ügyben több céggel tárgyalásokat is folytattak. E célból minősítették kereskedelmi rendeltetésűvé a területet, bár ezek az elképzelések később aktualitásukat veszítették. A tavalyi választásokat megelőzően dr. Né- meth Kálmán a választási programjában tette közzé először azt az elképzelését, hogy ezen a területen egy parkot, kvázi sétálóutcát kellene létrehozni. A képviselők nagy része támogatja az elképzelést, ehhez azonban módosítani kell a rendezési tervet. A polgármester elmondta, hogy az elképzelések szerint parkosított sétány futna a főút mentén, kandeláberek díszítenék a teret, és padok várnák a sétáló, nézelődő répcelakiakat.
A képviselők az ügyrendi bizottság javaslatait elfogadták, a felvetett elképzeléseknek tehát a rendezési terv nem jelent többé akadályt.