2007.06.14. 02:29
Buli van a téren
Szombathely (pg) - Több, lapunkban megjelent SMS foglalkozott azzal, hogy éjszakánként elviselhetetlenül hangos zene, kiabálás, üvegcsörömpölés zavarja a Március 15. tér lakóit.
Az SMS-eket olvasói levél is követte, ügyeletes újságírónkat is többször megkeresték a problémával. A levélírót tegnap délben kerestük fel.
A Március 15-e tér egy földszintes lakásában vagyunk. Az ablakok csukva, lefüggönyözve. A láthatóan beteges hölgy apró konyhában ültet le.
- Szerettem volna a lapnak küldött levelet más lakókkal is szignáltatni, de mindenki azt mondta, fél aláírni - mondja az asszony. - Egy SMS-em tegnapelőtt jelent meg, jó szándékkal fel is hívott valaki, említett egy olyan paragrafust, ami alapján panaszt tehetek a jegyzőnél. Korábban is küldtem SMS-eket, amikor ezek megjelentek, néhány napig csend volt, aztán kezdődött minden elölről. Most hétvégén megint beindulnak majd a bulik.
Az asszony elmondása szerint az MSH-ban rendezett diszkók üvöltözéssel, elviselhetetlen zajjal járnak. Aztán másnap reggel szeméttel, üvegcseréppel telik meg a tér. Ismer olyan asszonyt, akinek kutyája üvegbe lépett, állatorvoshoz kellett vinni.
- Kint isznak a téren, üvöltenek, tobzódnak. Most, a kánikulai napok idején is csukott ablaknál kell aludnunk, pedig olyan betegségem van, hogy nehezen nélkülözöm a friss levegőt.
A gyakran SMS-ező asszonyt időnként felhívják. Legutóbb egy telefonáló azt közölte vele, hogy szabad országban élünk, ezért el kell viselni a városi rendezvények zaját.
- Mondtam neki: lehet, hogy nyolcvanezer embernek ez jó, ezerötszáznak viszont nem. Közöltem vele azt is, vannak, akik ötkor már munkába indulnak, amikor itt még javában folyik a buli.
Kérdem, ha ennyire zavarja a zaj, mért nem tesz panaszt a szemközti szórakozóhelyen?
- Hogyan mernék ilyet csinálni? Maga nem félne a helyemben?
Becsöngetek a szemközti lakásba. Itt egy idős úr azt mondja, nem is vette észre, hogy diszkóznak szemközt. Amúgy szereti a zenét, őt nem zavarják a szórakozók.
A Művelődési és Sportház igazgatója, Valaska Andrásné hellyel kínál, mikor mondom, mi járatban vagyok.
- A háznak minden lehetőséget meg kell ragadnia, hogy bevételhez jusson, ezért is adtuk bérbe a presszót, miután már fél éve nem működött. Portschy Dániel tavaly év vége óta üzemelteti a presszót. Tény, hogy volt már panasz a zajra, ezt a városházán jelezték a lakók. Akkor én írásba adtam a presszó üzemeltetőjének, hogy ha több ilyen panasz lesz, felbontom a szerződést. Úgy tudom, akkor belülről leszigetelték a helyiséget. Azt is el kell mondanom, hogy dolgozóim minden reggel körbejárják az épületet, összeszedik a szemetet, üvegeket, amiket gyakran az itt éjszakázó hajléktalanok szórnak el. Sokszor még a padokat is elmozdítják a helyükről, itt randalíroznak hajnalig.
Közben megérkezik a Club Playert üzemeltető fiatalember. Leül velünk szemben, és nyugodtan kommentálja a történteket.
- Nem úgy kell elképzelni ezt a szórakozóhelyet, mint egy diszkót. Kétszer lett visszavéve a hangerő, kétszer végeztettünk hangszigetelést. Nyitott ablak nincs, ha éppen nyitva van a bejárati ajtó, kiszűrődhet a zene.
Nem tartja korrektnek a panaszos eljárását, mert egyszer sem kereste fel őt. Az önkormányzattól vizsgálódtak a szórakozóhely környékén, de nem mértek. Ajtóbehúzó és hangszigetelő függöny felszerelését kérték, ezeknek eleget tett. Hozzáteszi: nem vállalhat mindenkiért felelősséget, aki a téren megfordul. A diszkós azt mondja, nem vállalhat mindenkiért felelősséget, aki a téren jár