2007.06.16. 02:28
Felavatták az új borlovagokat
Sárvár (ra) Ismét gyarapodott az Európai Borlovagrend. Felesküdött tagjainak száma tizenkettővel nőtt, tizenegy borlovag pedig a lovagi tanács tagjává lépett elő.
Illő ünnepélyességgel: két huszár, a sárvári mazsorettek vezetésével, a fúvószenekar indulóinak ritmusára sétált át a lovagi tanács, a lovagjelöltek csoportja és népes kíséretük a Danubius Hotelből a főtéri Szent László Plébániához. Díszes talárjuk, jelvényeik és kék alapon piros máltai-keresztes zászlóik láttán nem csak a kisgyerekek illetődtek meg.
A bor sose alacsonyítsa le az emberi méltóságot, hanem lelkesítse és megvidámítsa az ember szívét - prédikálta Orbán atya, miközben megáldotta az eskütételi ceremóniához szükséges eszközöket - a kardot, a kelyhet, a jelvényeket -, s a borlovagok védőszentjéhez, Szent Györgyhöz fohászkodott.
A lovagi szellemiség lényege: küzdeni a világban való rossz ellen , mondta Pammer István borlovag, prokonzul. A borlovagi eskü a lovagrend valamennyi tagját azonos szintre emeli , tette hozzá, összefogja a barátság és a testvériség jegyében .
Eztán került sor a tizenkét új tag - köztük dr. Orbán Péter rendőrfőkapitány - eskütételére. In honorem Dei, in honorem vini - ismételték a jelöltek. A ceremónia a bortanács új tagjainak, a borbíróknak beiktatásával folytatódott. A lovagok és lovagnők napját válogatott borokkal körített ünnepi vacsora zárta.