Hírek

2007.06.26. 02:28

Ha negyed órát vártak volna ...

Szombathely (pg) - Elmaradt a szimfonikus zenekar nagyszabású koncertje péntek este, mert a kezdés időpontjában még autók dübörögtek a Fő téren. Az okokat próbáltuk kideríteni.

Peltzer Géza

A történetnek három szereplője van: a zenekar, a ralisok és az önkormányzat. Mindhárom felet többször is megkérdeztük, így összeállt a kép. (A zenekar képviselői ugyan nyilatkoztak, de később ezeket letiltották, ennek ellenére sikerült megtudnunk az elmaradt koncert fontosabb részleteit.)

Az igazgatási osztályon megtudtuk, hogy a ralisok május elején kértek területfoglalási engedély június 22-ére, este hattól tízig, de az önkormányzat csak kilencig engedélyezte a rendezvényt. Amikor a szimfonikus zenekar jelezte, hogy ugyanezen a napon koncertet akar tartani a Fő téren, az önkormányzat előbb egyeztetett a ralisokkal, és ők vállalták, hogy nyolcig befejezik a gépkocsik felvonultatását. Csak ezután adták ki a zenekar számára az engedélyt.

Horváth Aranka, a kulturális csoport vezetője kijelentette: úgy érzi, ők nem hibáztak, nem az önkormányzat hibájából maradt el a koncert. Különösen, hogy a kérdéses napon telefonon folyamatosan egyeztetett az autóverseny fő szervezőjével, Unger Józseffel és Bonecz Ervinnel, a zenekar igazgatójával. A hang- és fénytechnikát a város ajándékba adta a zenekarnak és felajánlották azt is, hogy amíg tart a gépkocsik felvonulása, a Városházán próbálhatnak. A csoportvezető elmondta: este hat óra tájban a ralisok jelezték, valószínű csúszni fognak, de nyolc óra tízre biztosan befejezik a felvonulást. Azonnal hívta a zenekar igazgatóját, aki azt mondta: Semmi gond . Ugyanezt erősítette meg Unger József is, aki hozzátette, sajnálattal látja, hogy autósportellenes hangulat alakult ki az utóbbi időben a megyében. Ezért is tanúsítottak különösen nagy kompromisszumkészséget. De hiába az igyekezet, 121 gépkocsi felvonulását percre pontosan nem lehetett kiszámítani, a nyolc órai befejezést nem tudták tartani. Feszített tempóval annyit sikerült elérniük, hogy pontban negyed kilenckor az utolsó versenyautó is elhagyta a Fő teret. Szele Györgyi, az önkormányzat igazgatási osztályának vezetője szerint a szimfonikusok nyolc húszkor vagy legkésőbb fél kilenckor nyugodtan kezdhettek volna, de a zenekar vezetése másképp döntött: nyolc óra előtt elküldték a zenészeket és bejelentették a csalódott zenebarátoknak, hogy a koncertet későbbi időpontban tartják meg. Péntek este százak nézték az autók felvonulását és százak várták a zenekar koncertjét

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!