2007.06.12. 02:27
Hétnapos futás a fél országon át
Szombathely (tag)- Tegnap délelőtt a városháza elől indult hétnapos futására Schirilla György; a tervek szerint vasárnap érkezik Budapestre.
Varga Tamásnak, a sport és ifjúsági bizottság elnökének köszöntője után a Zrínyi Ilona Általános Iskola ötödikes diákjai pár száz métert futottak a sportemberrel. A közvélemény Schirilla Györgyöt leginkább a jeges Duna átúszójaként ismeri. Ez családi hagyomány náluk, emlékezetes, hogy édesapja 37 éven keresztül minden januárban megmártózott a jeges folyóban. A tegnap elkezdett futásával a mozgás fontosságára és a sport összetartó erejére kívánja felhívni a figyelmet. Napi negyven-ötven kilométert fut negyven város és település érintésével, a tervek szerint vasárnap érkezik Budapestre, a Hősök terére. Útjára vitt magával egy kopjafát is, amelyre emlékszalagot kötnek azokon a településeken, ahol átszalad. Egyes állomásokon pedig még előadást is tart az egészséges életmódról. Szombathelyről - igaz, e sorok írója biciklivel - Táplánszentkeresztig kísértük Schirilla Györgyöt. Útközben elmesélte, hogy az országban már többfelé futott, de a gyönyörű Vas megye még felfedezetlen számára. - Szombathelyt pedig azért kedvelem, mert testvérem, Tamás, itt nyerte meg az első és második Vasi Vasembert - meséli a sportember. Elmondta, hogy edzésként naponta felfutott a Pilisben a Vörös-kőhöz, visszafelé pedig megfürdött a Dunában.
- Március 28-ára szeretnék a Vatikánba elfutni, ahol a pápa fogad majd. Az 1750 kilométeres távon a béke és szeretet fontosságára kívánom felhívni a figyelmet - tette hozzá, majd Tanakajd felé vette az irányt egyetlen kísérőjével.