Hírek

2007.06.05. 02:28

Költözik az intézet?

Simaság - A megye tulajdonában lévő kastély az ötvenes évek óta részben egészségügyi, részben szociális intézményként működik, s jelentős foglalkoztatóként van jelen a falu életében. Hamarosan gazdát, és valószínűleg státust is vált.

Rába Adrienn

- Több olyan műemlék épületünk van - mondja Kovács Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke -, ami jelenleg egészségügyi és szociális funkciókat lát el, holott egyáltalán nem erre tervezték. A simasági Festetich-kastély mellett ilyen az intaházi és a rumi kastély, például. Arra törekszünk, hogy ezeket az ingatlanokat új, korszerű és a szükségleteknek minden tekintetben megfelelő épületekkel váltsuk ki, vagy már meglévő, felújított és átalakított ingatlanokba költöztessük az intézményeket. Az eladási árat olyan magasan határozzuk meg, hogy fedezze a beruházásokat, az új tulajdonosuk pedig csak a kiköltözés után veheti majd át őket. A gencsapáti Széchenyi-kastély és az ikervári nevelőintézet sorsa mutatja, hogy a tervünk működik.

A simasági kastély hatalmas, gondozott (az idők folyamán üvegházakkal, szociális helyiségekkel jórészt beépített) parkja és az impozáns, bár teljes külső felújításra szoruló épület komoly piaci érték. A faluban elterjedt, hogy máris lenne vevő rá, s leendő tulajdonosai között lehetőségként az egyik neves médiaszemélyiség neve is szerepel - valójában azonban a megyéhez egyelőre nem érkezett komoly ajánlat. Egy spanyol befektető jelezte, hogy érdekelnék Vas megyei kastélyépületek - akár a simasági is -, de konkrétumok még nincsenek.

A simasági önkormányzat maga is igényt tartana a kastély épületére, ám anyagi lehetőségei meglehetősen korlátozottak. Cserébe a két éve üresen álló, ám tökéletes állapotban lévő egykori iskolát tudnák felajánlani. A 33 éve épült, 6 önkormányzat tulajdonában lévő, 440 négyzetméter alapterületű ingatlan 7570 négyzetméteres telkével a polgármester szerint tökéletesen alkalmas lenne az elmegyógyintézet elhelyezésére.

- Nem annyira a kastély maga érdekel bennünket - szögezi le Molnár László -, az az igazán lényeges, hogy a faluban maradjon az intézet, ami 64 munkahelyet jelent. Komoly problémát jelent nálunk a munkanélküliség. Mióta a legjelentősebb foglalkoztató, a téesz után az iskolánk is megszűnt - az óvodáért még küzdünk - sokan maradtak munkahely nélkül.

Szakértő még nem mérte fel az iskola épületét, de nem is siettetik egyelőre a dolgot. A megye érdemben majd csak akkor tud foglalkozni a kiváltás ügyével, nyilatkozta Kovács Ferenc, ha az egészségügyi átalakítások befejeződnek.

Alternatívaként azonban napirenden van az intaházi intézet, ahol az átcsoportosítások nyomán máris van szabad kapacitás - ha egyelőre nem is elegendő - a simasági betegek elhelyezésére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!