Hírek

2007.07.06. 02:29

A másság szóvivője

Szombathely (ra) - A másság kezelése csak részben etikai kérdés, az elfogadtatás pedig nem az épeknél kezdődik - vallja Mártfai Márta. A filozófiai doktori disszertációját író lány hivatásszerűen szeretne közvetíteni a két világ között.

Rába Adrienn

Márti mindig mosolyog. Azt mondja, hektikus természet, ha értetlenséggel vagy rosszindulattal találkozik, hamar felfortyan - de ezt egyszerűen nem tudom elhinni neki. Ül a cukrászdában ez a vidám jelenség, tortát eszeget, és úgy beszél a világ nagy problémáiról, mint mások a sztárok magánéletéről. Leginkább pedig akkor csillan fel a szeme, ha a mozgáskorlátozottak társadalmi helyzetéről, elfogadottságáról és önbecsüléséről esik szó.

Ő maga is közéjük tartozik, bár ez alig látszik rajta. Születésekor agyvérzést kapott, szerencsésen átvészelte, és másfél éves koráig úgy fejlődött, ahogy az átlagos csecsemők - akkor derült ki, hogy önállóan nem tud járni. Az Achilles-inát combjánál találták meg az orvosok. Korrekciós műtét következett, gyógytorna és a furcsa gondolatok: miért vagyok én más, mint a többi?!

- Hatéves koromban nem voltam hajlandó mozogni - meséli. - Ülve olyan vagyok, mint a többi , mondogattam dacosan. Hamar kihevertem, ez nagyban köszönhető a szüleimnek, akik nem adtak be a Pető Intézetbe, hanem normál iskolába járattak, ahol elfogadtak, szerettek. Ha valaki gúnyolt, az osztálytársaim közölték vele: Lepénnyé verünk, ha bántod a Mártikát! Az első tanítónénimnek is rengeteget köszönhetek, aki elhitette velem, hogy értékes ember vagyok.

Könyvtáros akart lenni, ezért szülővárosából, Kecskemétről Szombathelyre költözött. Történelem szakra is beiratkozott, de hamar nyilvánvalóvá vált számára, hogy az ő igazi terepe a társadalomtudomány.

- Sümegi István és Nagy Anna hatására fordultam a filozófia felé. Szerelem lett, hiszen megleltem benne az önkifejezés számomra legkényelmesebb formáját. Praktikusan gondolkodó szüleim ellenezték ezt a hóbortot , de én nem hagytam. Megegyeztünk, hogy elvégzem a két, munkaerőpiaci szempontból értékes szakot, aztán tőlük azt csinálok, amit akarok. A főiskola után egy évig munkát kerestem, de szembesültem azzal, hogy egyáltalán nem egyszerű a mi helyzetünk. Nem hisznek nekünk, nem bíznak bennünk. Ez az év még inkább meggyőzött arról, hogy valahogy módosítani kell a társadalmi szemléleten. Aztán Pécsett elvégeztem végre a filozófia szakot, és egyre inkább a mozgáskorlátozottak és sérültek társadalmi helyzete felé tolódott az érdeklődésem.

Márti négy évvel ezelőtt az Országos Diákköri Konferencián elnyerte a filozófia szekció különdíját A mozgássérültek iránti tolerancia kötelességéről című dolgozatával. Konzulense akkor az ismert társadalomfilozófus, Weiss János volt, opponensei között pedig ott ült Heller Ágnes.

- Tőle egy szakkifejezést kaptam ajándékba - mosolyog -, az aktív toleranciát . Ez azt jelenti, hogy nem a puszta tudomásul vétel, hanem a tényleges és tudatos elfogadás az igazi feladat. Már akkor levelező bírálóm volt Ludassy Mária filozófus is. Legnagyobb megkönnyebbülésemre valamennyien pozitívan nyilatkoztak a dolgozatomról. Nálam autentikusabban tényleg senki nem gondolkodhatna erről, mondták, miután megismertek.

Mártfai Márta neve - és a különleges téma - bekerült a filozófiai közéletbe. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem doktori iskolájába azonnal felvették az akkor már harminckettedik életévében járó lányt, mentora Ludassy Mária lett. Most doktori disszertációjára készül.

- A mozgáskorlátozottak gyógyításával kapcsolatban él egy sajnálatos téveszme: az orvosok, a szülők és miattuk maguk az érintettek is azt hiszik, az a cél, hogy egészségessé tegyék őket - testileg. A betegnek titulált sorstársak ideje és az energiája tehát nagyrészt arra megy el, hogy a testükkel foglalkoznak, pedig legtöbbjük esetében sosem lesz, mert egyszerűen nem lehet teljes a gyógyulás. Azt meg sajnos nem veszik észre, hogy olyan, velük született vagy kifejleszthető készségekkel és képességekkel bírnak, amik a társadalom teljesjogú tagjává tehetnék őket, sőt, általuk akár ki is emelhetnének. Ezt kell tudatosítani bennük.

Márti nem elméleti filozófus, aki megálmodja az ideális állapotot, leírja, aztán elégedetten az íróasztalfiókba csúsztatja. Ő tenni akar. Jelentkezett az Európai Unió mozgáskorlátozottak számáras kiírt gyakornoki pályázatára, hogy megnézhesse, tőlünk nyugatra miként gondolkodnak az integrációról. Nyelvtudását tökéletesíti tehát mostanság, hogy a középfokú orosz mellé a francia és az angol is meglegyen. Közben végzi a doktori iskolát és tervezget. Meg akarja váltani a világot - a cukrászdában, az utcán, a katedrán, mindenhol. Vagy legalábbis változtatni szeretne rajta. Mert ráfér... Ambíció, tehetség van, hamarosan valószínűleg megfelelő pozíció is társul majd hozzájuk. És akkor a másság szóvivője végre akcióba léphet.

Ő maga is közéjük tartozik, bár ez alig látszik rajta. Születésekor agyvérzést kapott, szerencsésen átvészelte, és másfél éves koráig úgy fejlődött, ahogy az átlagos csecsemők - akkor derült ki, hogy önállóan nem tud járni. Az Achilles-inát combjánál találták meg az orvosok. Korrekciós műtét következett, gyógytorna és a furcsa gondolatok: miért vagyok én más, mint a többi?!

- Hatéves koromban nem voltam hajlandó mozogni - meséli. - Ülve olyan vagyok, mint a többi , mondogattam dacosan. Hamar kihevertem, ez nagyban köszönhető a szüleimnek, akik nem adtak be a Pető Intézetbe, hanem normál iskolába járattak, ahol elfogadtak, szerettek. Ha valaki gúnyolt, az osztálytársaim közölték vele: Lepénnyé verünk, ha bántod a Mártikát! Az első tanítónénimnek is rengeteget köszönhetek, aki elhitette velem, hogy értékes ember vagyok.

Könyvtáros akart lenni, ezért szülővárosából, Kecskemétről Szombathelyre költözött. Történelem szakra is beiratkozott, de hamar nyilvánvalóvá vált számára, hogy az ő igazi terepe a társadalomtudomány.

- Sümegi István és Nagy Anna hatására fordultam a filozófia felé. Szerelem lett, hiszen megleltem benne az önkifejezés számomra legkényelmesebb formáját. Praktikusan gondolkodó szüleim ellenezték ezt a hóbortot , de én nem hagytam. Megegyeztünk, hogy elvégzem a két, munkaerőpiaci szempontból értékes szakot, aztán tőlük azt csinálok, amit akarok. A főiskola után egy évig munkát kerestem, de szembesültem azzal, hogy egyáltalán nem egyszerű a mi helyzetünk. Nem hisznek nekünk, nem bíznak bennünk. Ez az év még inkább meggyőzött arról, hogy valahogy módosítani kell a társadalmi szemléleten. Aztán Pécsett elvégeztem végre a filozófia szakot, és egyre inkább a mozgáskorlátozottak és sérültek társadalmi helyzete felé tolódott az érdeklődésem.

Márti négy évvel ezelőtt az Országos Diákköri Konferencián elnyerte a filozófia szekció különdíját A mozgássérültek iránti tolerancia kötelességéről című dolgozatával. Konzulense akkor az ismert társadalomfilozófus, Weiss János volt, opponensei között pedig ott ült Heller Ágnes.

- Tőle egy szakkifejezést kaptam ajándékba - mosolyog -, az aktív toleranciát . Ez azt jelenti, hogy nem a puszta tudomásul vétel, hanem a tényleges és tudatos elfogadás az igazi feladat. Már akkor levelező bírálóm volt Ludassy Mária filozófus is. Legnagyobb megkönnyebbülésemre valamennyien pozitívan nyilatkoztak a dolgozatomról. Nálam autentikusabban tényleg senki nem gondolkodhatna erről, mondták, miután megismertek.

Mártfai Márta neve - és a különleges téma - bekerült a filozófiai közéletbe. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem doktori iskolájába azonnal felvették az akkor már harminckettedik életévében járó lányt, mentora Ludassy Mária lett. Most doktori disszertációjára készül.

- A mozgáskorlátozottak gyógyításával kapcsolatban él egy sajnálatos téveszme: az orvosok, a szülők és miattuk maguk az érintettek is azt hiszik, az a cél, hogy egészségessé tegyék őket - testileg. A betegnek titulált sorstársak ideje és az energiája tehát nagyrészt arra megy el, hogy a testükkel foglalkoznak, pedig legtöbbjük esetében sosem lesz, mert egyszerűen nem lehet teljes a gyógyulás. Azt meg sajnos nem veszik észre, hogy olyan, velük született vagy kifejleszthető készségekkel és képességekkel bírnak, amik a társadalom teljesjogú tagjává tehetnék őket, sőt, általuk akár ki is emelhetnének. Ezt kell tudatosítani bennük.

Márti nem elméleti filozófus, aki megálmodja az ideális állapotot, leírja, aztán elégedetten az íróasztalfiókba csúsztatja. Ő tenni akar. Jelentkezett az Európai Unió mozgáskorlátozottak számáras kiírt gyakornoki pályázatára, hogy megnézhesse, tőlünk nyugatra miként gondolkodnak az integrációról. Nyelvtudását tökéletesíti tehát mostanság, hogy a középfokú orosz mellé a francia és az angol is meglegyen. Közben végzi a doktori iskolát és tervezget. Meg akarja váltani a világot - a cukrászdában, az utcán, a katedrán, mindenhol. Vagy legalábbis változtatni szeretne rajta. Mert ráfér... Ambíció, tehetség van, hamarosan valószínűleg megfelelő pozíció is társul majd hozzájuk. És akkor a másság szóvivője végre akcióba léphet.

Ő maga is közéjük tartozik, bár ez alig látszik rajta. Születésekor agyvérzést kapott, szerencsésen átvészelte, és másfél éves koráig úgy fejlődött, ahogy az átlagos csecsemők - akkor derült ki, hogy önállóan nem tud járni. Az Achilles-inát combjánál találták meg az orvosok. Korrekciós műtét következett, gyógytorna és a furcsa gondolatok: miért vagyok én más, mint a többi?!

- Hatéves koromban nem voltam hajlandó mozogni - meséli. - Ülve olyan vagyok, mint a többi , mondogattam dacosan. Hamar kihevertem, ez nagyban köszönhető a szüleimnek, akik nem adtak be a Pető Intézetbe, hanem normál iskolába járattak, ahol elfogadtak, szerettek. Ha valaki gúnyolt, az osztálytársaim közölték vele: Lepénnyé verünk, ha bántod a Mártikát! Az első tanítónénimnek is rengeteget köszönhetek, aki elhitette velem, hogy értékes ember vagyok.

Könyvtáros akart lenni, ezért szülővárosából, Kecskemétről Szombathelyre költözött. Történelem szakra is beiratkozott, de hamar nyilvánvalóvá vált számára, hogy az ő igazi terepe a társadalomtudomány.

- Sümegi István és Nagy Anna hatására fordultam a filozófia felé. Szerelem lett, hiszen megleltem benne az önkifejezés számomra legkényelmesebb formáját. Praktikusan gondolkodó szüleim ellenezték ezt a hóbortot , de én nem hagytam. Megegyeztünk, hogy elvégzem a két, munkaerőpiaci szempontból értékes szakot, aztán tőlük azt csinálok, amit akarok. A főiskola után egy évig munkát kerestem, de szembesültem azzal, hogy egyáltalán nem egyszerű a mi helyzetünk. Nem hisznek nekünk, nem bíznak bennünk. Ez az év még inkább meggyőzött arról, hogy valahogy módosítani kell a társadalmi szemléleten. Aztán Pécsett elvégeztem végre a filozófia szakot, és egyre inkább a mozgáskorlátozottak és sérültek társadalmi helyzete felé tolódott az érdeklődésem.

Márti négy évvel ezelőtt az Országos Diákköri Konferencián elnyerte a filozófia szekció különdíját A mozgássérültek iránti tolerancia kötelességéről című dolgozatával. Konzulense akkor az ismert társadalomfilozófus, Weiss János volt, opponensei között pedig ott ült Heller Ágnes.

- Tőle egy szakkifejezést kaptam ajándékba - mosolyog -, az aktív toleranciát . Ez azt jelenti, hogy nem a puszta tudomásul vétel, hanem a tényleges és tudatos elfogadás az igazi feladat. Már akkor levelező bírálóm volt Ludassy Mária filozófus is. Legnagyobb megkönnyebbülésemre valamennyien pozitívan nyilatkoztak a dolgozatomról. Nálam autentikusabban tényleg senki nem gondolkodhatna erről, mondták, miután megismertek.

Mártfai Márta neve - és a különleges téma - bekerült a filozófiai közéletbe. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem doktori iskolájába azonnal felvették az akkor már harminckettedik életévében járó lányt, mentora Ludassy Mária lett. Most doktori disszertációjára készül.

- A mozgáskorlátozottak gyógyításával kapcsolatban él egy sajnálatos téveszme: az orvosok, a szülők és miattuk maguk az érintettek is azt hiszik, az a cél, hogy egészségessé tegyék őket - testileg. A betegnek titulált sorstársak ideje és az energiája tehát nagyrészt arra megy el, hogy a testükkel foglalkoznak, pedig legtöbbjük esetében sosem lesz, mert egyszerűen nem lehet teljes a gyógyulás. Azt meg sajnos nem veszik észre, hogy olyan, velük született vagy kifejleszthető készségekkel és képességekkel bírnak, amik a társadalom teljesjogú tagjává tehetnék őket, sőt, általuk akár ki is emelhetnének. Ezt kell tudatosítani bennük.

Márti nem elméleti filozófus, aki megálmodja az ideális állapotot, leírja, aztán elégedetten az íróasztalfiókba csúsztatja. Ő tenni akar. Jelentkezett az Európai Unió mozgáskorlátozottak számáras kiírt gyakornoki pályázatára, hogy megnézhesse, tőlünk nyugatra miként gondolkodnak az integrációról. Nyelvtudását tökéletesíti tehát mostanság, hogy a középfokú orosz mellé a francia és az angol is meglegyen. Közben végzi a doktori iskolát és tervezget. Meg akarja váltani a világot - a cukrászdában, az utcán, a katedrán, mindenhol. Vagy legalábbis változtatni szeretne rajta. Mert ráfér... Ambíció, tehetség van, hamarosan valószínűleg megfelelő pozíció is társul majd hozzájuk. És akkor a másság szóvivője végre akcióba léphet.

- Hatéves koromban nem voltam hajlandó mozogni - meséli. - Ülve olyan vagyok, mint a többi , mondogattam dacosan. Hamar kihevertem, ez nagyban köszönhető a szüleimnek, akik nem adtak be a Pető Intézetbe, hanem normál iskolába járattak, ahol elfogadtak, szerettek. Ha valaki gúnyolt, az osztálytársaim közölték vele: Lepénnyé verünk, ha bántod a Mártikát! Az első tanítónénimnek is rengeteget köszönhetek, aki elhitette velem, hogy értékes ember vagyok.

Könyvtáros akart lenni, ezért szülővárosából, Kecskemétről Szombathelyre költözött. Történelem szakra is beiratkozott, de hamar nyilvánvalóvá vált számára, hogy az ő igazi terepe a társadalomtudomány.

- Sümegi István és Nagy Anna hatására fordultam a filozófia felé. Szerelem lett, hiszen megleltem benne az önkifejezés számomra legkényelmesebb formáját. Praktikusan gondolkodó szüleim ellenezték ezt a hóbortot , de én nem hagytam. Megegyeztünk, hogy elvégzem a két, munkaerőpiaci szempontból értékes szakot, aztán tőlük azt csinálok, amit akarok. A főiskola után egy évig munkát kerestem, de szembesültem azzal, hogy egyáltalán nem egyszerű a mi helyzetünk. Nem hisznek nekünk, nem bíznak bennünk. Ez az év még inkább meggyőzött arról, hogy valahogy módosítani kell a társadalmi szemléleten. Aztán Pécsett elvégeztem végre a filozófia szakot, és egyre inkább a mozgáskorlátozottak és sérültek társadalmi helyzete felé tolódott az érdeklődésem.

Márti négy évvel ezelőtt az Országos Diákköri Konferencián elnyerte a filozófia szekció különdíját A mozgássérültek iránti tolerancia kötelességéről című dolgozatával. Konzulense akkor az ismert társadalomfilozófus, Weiss János volt, opponensei között pedig ott ült Heller Ágnes.

- Tőle egy szakkifejezést kaptam ajándékba - mosolyog -, az aktív toleranciát . Ez azt jelenti, hogy nem a puszta tudomásul vétel, hanem a tényleges és tudatos elfogadás az igazi feladat. Már akkor levelező bírálóm volt Ludassy Mária filozófus is. Legnagyobb megkönnyebbülésemre valamennyien pozitívan nyilatkoztak a dolgozatomról. Nálam autentikusabban tényleg senki nem gondolkodhatna erről, mondták, miután megismertek.

Mártfai Márta neve - és a különleges téma - bekerült a filozófiai közéletbe. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem doktori iskolájába azonnal felvették az akkor már harminckettedik életévében járó lányt, mentora Ludassy Mária lett. Most doktori disszertációjára készül.

- A mozgáskorlátozottak gyógyításával kapcsolatban él egy sajnálatos téveszme: az orvosok, a szülők és miattuk maguk az érintettek is azt hiszik, az a cél, hogy egészségessé tegyék őket - testileg. A betegnek titulált sorstársak ideje és az energiája tehát nagyrészt arra megy el, hogy a testükkel foglalkoznak, pedig legtöbbjük esetében sosem lesz, mert egyszerűen nem lehet teljes a gyógyulás. Azt meg sajnos nem veszik észre, hogy olyan, velük született vagy kifejleszthető készségekkel és képességekkel bírnak, amik a társadalom teljesjogú tagjává tehetnék őket, sőt, általuk akár ki is emelhetnének. Ezt kell tudatosítani bennük.

Márti nem elméleti filozófus, aki megálmodja az ideális állapotot, leírja, aztán elégedetten az íróasztalfiókba csúsztatja. Ő tenni akar. Jelentkezett az Európai Unió mozgáskorlátozottak számáras kiírt gyakornoki pályázatára, hogy megnézhesse, tőlünk nyugatra miként gondolkodnak az integrációról. Nyelvtudását tökéletesíti tehát mostanság, hogy a középfokú orosz mellé a francia és az angol is meglegyen. Közben végzi a doktori iskolát és tervezget. Meg akarja váltani a világot - a cukrászdában, az utcán, a katedrán, mindenhol. Vagy legalábbis változtatni szeretne rajta. Mert ráfér... Ambíció, tehetség van, hamarosan valószínűleg megfelelő pozíció is társul majd hozzájuk. És akkor a másság szóvivője végre akcióba léphet.

- Hatéves koromban nem voltam hajlandó mozogni - meséli. - Ülve olyan vagyok, mint a többi , mondogattam dacosan. Hamar kihevertem, ez nagyban köszönhető a szüleimnek, akik nem adtak be a Pető Intézetbe, hanem normál iskolába járattak, ahol elfogadtak, szerettek. Ha valaki gúnyolt, az osztálytársaim közölték vele: Lepénnyé verünk, ha bántod a Mártikát! Az első tanítónénimnek is rengeteget köszönhetek, aki elhitette velem, hogy értékes ember vagyok.

Könyvtáros akart lenni, ezért szülővárosából, Kecskemétről Szombathelyre költözött. Történelem szakra is beiratkozott, de hamar nyilvánvalóvá vált számára, hogy az ő igazi terepe a társadalomtudomány.

- Sümegi István és Nagy Anna hatására fordultam a filozófia felé. Szerelem lett, hiszen megleltem benne az önkifejezés számomra legkényelmesebb formáját. Praktikusan gondolkodó szüleim ellenezték ezt a hóbortot , de én nem hagytam. Megegyeztünk, hogy elvégzem a két, munkaerőpiaci szempontból értékes szakot, aztán tőlük azt csinálok, amit akarok. A főiskola után egy évig munkát kerestem, de szembesültem azzal, hogy egyáltalán nem egyszerű a mi helyzetünk. Nem hisznek nekünk, nem bíznak bennünk. Ez az év még inkább meggyőzött arról, hogy valahogy módosítani kell a társadalmi szemléleten. Aztán Pécsett elvégeztem végre a filozófia szakot, és egyre inkább a mozgáskorlátozottak és sérültek társadalmi helyzete felé tolódott az érdeklődésem.

Márti négy évvel ezelőtt az Országos Diákköri Konferencián elnyerte a filozófia szekció különdíját A mozgássérültek iránti tolerancia kötelességéről című dolgozatával. Konzulense akkor az ismert társadalomfilozófus, Weiss János volt, opponensei között pedig ott ült Heller Ágnes.

- Tőle egy szakkifejezést kaptam ajándékba - mosolyog -, az aktív toleranciát . Ez azt jelenti, hogy nem a puszta tudomásul vétel, hanem a tényleges és tudatos elfogadás az igazi feladat. Már akkor levelező bírálóm volt Ludassy Mária filozófus is. Legnagyobb megkönnyebbülésemre valamennyien pozitívan nyilatkoztak a dolgozatomról. Nálam autentikusabban tényleg senki nem gondolkodhatna erről, mondták, miután megismertek.

Mártfai Márta neve - és a különleges téma - bekerült a filozófiai közéletbe. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem doktori iskolájába azonnal felvették az akkor már harminckettedik életévében járó lányt, mentora Ludassy Mária lett. Most doktori disszertációjára készül.

- A mozgáskorlátozottak gyógyításával kapcsolatban él egy sajnálatos téveszme: az orvosok, a szülők és miattuk maguk az érintettek is azt hiszik, az a cél, hogy egészségessé tegyék őket - testileg. A betegnek titulált sorstársak ideje és az energiája tehát nagyrészt arra megy el, hogy a testükkel foglalkoznak, pedig legtöbbjük esetében sosem lesz, mert egyszerűen nem lehet teljes a gyógyulás. Azt meg sajnos nem veszik észre, hogy olyan, velük született vagy kifejleszthető készségekkel és képességekkel bírnak, amik a társadalom teljesjogú tagjává tehetnék őket, sőt, általuk akár ki is emelhetnének. Ezt kell tudatosítani bennük.

Márti nem elméleti filozófus, aki megálmodja az ideális állapotot, leírja, aztán elégedetten az íróasztalfiókba csúsztatja. Ő tenni akar. Jelentkezett az Európai Unió mozgáskorlátozottak számáras kiírt gyakornoki pályázatára, hogy megnézhesse, tőlünk nyugatra miként gondolkodnak az integrációról. Nyelvtudását tökéletesíti tehát mostanság, hogy a középfokú orosz mellé a francia és az angol is meglegyen. Közben végzi a doktori iskolát és tervezget. Meg akarja váltani a világot - a cukrászdában, az utcán, a katedrán, mindenhol. Vagy legalábbis változtatni szeretne rajta. Mert ráfér... Ambíció, tehetség van, hamarosan valószínűleg megfelelő pozíció is társul majd hozzájuk. És akkor a másság szóvivője végre akcióba léphet.

Könyvtáros akart lenni, ezért szülővárosából, Kecskemétről Szombathelyre költözött. Történelem szakra is beiratkozott, de hamar nyilvánvalóvá vált számára, hogy az ő igazi terepe a társadalomtudomány.

- Sümegi István és Nagy Anna hatására fordultam a filozófia felé. Szerelem lett, hiszen megleltem benne az önkifejezés számomra legkényelmesebb formáját. Praktikusan gondolkodó szüleim ellenezték ezt a hóbortot , de én nem hagytam. Megegyeztünk, hogy elvégzem a két, munkaerőpiaci szempontból értékes szakot, aztán tőlük azt csinálok, amit akarok. A főiskola után egy évig munkát kerestem, de szembesültem azzal, hogy egyáltalán nem egyszerű a mi helyzetünk. Nem hisznek nekünk, nem bíznak bennünk. Ez az év még inkább meggyőzött arról, hogy valahogy módosítani kell a társadalmi szemléleten. Aztán Pécsett elvégeztem végre a filozófia szakot, és egyre inkább a mozgáskorlátozottak és sérültek társadalmi helyzete felé tolódott az érdeklődésem.

Márti négy évvel ezelőtt az Országos Diákköri Konferencián elnyerte a filozófia szekció különdíját A mozgássérültek iránti tolerancia kötelességéről című dolgozatával. Konzulense akkor az ismert társadalomfilozófus, Weiss János volt, opponensei között pedig ott ült Heller Ágnes.

- Tőle egy szakkifejezést kaptam ajándékba - mosolyog -, az aktív toleranciát . Ez azt jelenti, hogy nem a puszta tudomásul vétel, hanem a tényleges és tudatos elfogadás az igazi feladat. Már akkor levelező bírálóm volt Ludassy Mária filozófus is. Legnagyobb megkönnyebbülésemre valamennyien pozitívan nyilatkoztak a dolgozatomról. Nálam autentikusabban tényleg senki nem gondolkodhatna erről, mondták, miután megismertek.

Mártfai Márta neve - és a különleges téma - bekerült a filozófiai közéletbe. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem doktori iskolájába azonnal felvették az akkor már harminckettedik életévében járó lányt, mentora Ludassy Mária lett. Most doktori disszertációjára készül.

- A mozgáskorlátozottak gyógyításával kapcsolatban él egy sajnálatos téveszme: az orvosok, a szülők és miattuk maguk az érintettek is azt hiszik, az a cél, hogy egészségessé tegyék őket - testileg. A betegnek titulált sorstársak ideje és az energiája tehát nagyrészt arra megy el, hogy a testükkel foglalkoznak, pedig legtöbbjük esetében sosem lesz, mert egyszerűen nem lehet teljes a gyógyulás. Azt meg sajnos nem veszik észre, hogy olyan, velük született vagy kifejleszthető készségekkel és képességekkel bírnak, amik a társadalom teljesjogú tagjává tehetnék őket, sőt, általuk akár ki is emelhetnének. Ezt kell tudatosítani bennük.

Márti nem elméleti filozófus, aki megálmodja az ideális állapotot, leírja, aztán elégedetten az íróasztalfiókba csúsztatja. Ő tenni akar. Jelentkezett az Európai Unió mozgáskorlátozottak számáras kiírt gyakornoki pályázatára, hogy megnézhesse, tőlünk nyugatra miként gondolkodnak az integrációról. Nyelvtudását tökéletesíti tehát mostanság, hogy a középfokú orosz mellé a francia és az angol is meglegyen. Közben végzi a doktori iskolát és tervezget. Meg akarja váltani a világot - a cukrászdában, az utcán, a katedrán, mindenhol. Vagy legalábbis változtatni szeretne rajta. Mert ráfér... Ambíció, tehetség van, hamarosan valószínűleg megfelelő pozíció is társul majd hozzájuk. És akkor a másság szóvivője végre akcióba léphet.

Könyvtáros akart lenni, ezért szülővárosából, Kecskemétről Szombathelyre költözött. Történelem szakra is beiratkozott, de hamar nyilvánvalóvá vált számára, hogy az ő igazi terepe a társadalomtudomány.

- Sümegi István és Nagy Anna hatására fordultam a filozófia felé. Szerelem lett, hiszen megleltem benne az önkifejezés számomra legkényelmesebb formáját. Praktikusan gondolkodó szüleim ellenezték ezt a hóbortot , de én nem hagytam. Megegyeztünk, hogy elvégzem a két, munkaerőpiaci szempontból értékes szakot, aztán tőlük azt csinálok, amit akarok. A főiskola után egy évig munkát kerestem, de szembesültem azzal, hogy egyáltalán nem egyszerű a mi helyzetünk. Nem hisznek nekünk, nem bíznak bennünk. Ez az év még inkább meggyőzött arról, hogy valahogy módosítani kell a társadalmi szemléleten. Aztán Pécsett elvégeztem végre a filozófia szakot, és egyre inkább a mozgáskorlátozottak és sérültek társadalmi helyzete felé tolódott az érdeklődésem.

Márti négy évvel ezelőtt az Országos Diákköri Konferencián elnyerte a filozófia szekció különdíját A mozgássérültek iránti tolerancia kötelességéről című dolgozatával. Konzulense akkor az ismert társadalomfilozófus, Weiss János volt, opponensei között pedig ott ült Heller Ágnes.

- Tőle egy szakkifejezést kaptam ajándékba - mosolyog -, az aktív toleranciát . Ez azt jelenti, hogy nem a puszta tudomásul vétel, hanem a tényleges és tudatos elfogadás az igazi feladat. Már akkor levelező bírálóm volt Ludassy Mária filozófus is. Legnagyobb megkönnyebbülésemre valamennyien pozitívan nyilatkoztak a dolgozatomról. Nálam autentikusabban tényleg senki nem gondolkodhatna erről, mondták, miután megismertek.

Mártfai Márta neve - és a különleges téma - bekerült a filozófiai közéletbe. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem doktori iskolájába azonnal felvették az akkor már harminckettedik életévében járó lányt, mentora Ludassy Mária lett. Most doktori disszertációjára készül.

- A mozgáskorlátozottak gyógyításával kapcsolatban él egy sajnálatos téveszme: az orvosok, a szülők és miattuk maguk az érintettek is azt hiszik, az a cél, hogy egészségessé tegyék őket - testileg. A betegnek titulált sorstársak ideje és az energiája tehát nagyrészt arra megy el, hogy a testükkel foglalkoznak, pedig legtöbbjük esetében sosem lesz, mert egyszerűen nem lehet teljes a gyógyulás. Azt meg sajnos nem veszik észre, hogy olyan, velük született vagy kifejleszthető készségekkel és képességekkel bírnak, amik a társadalom teljesjogú tagjává tehetnék őket, sőt, általuk akár ki is emelhetnének. Ezt kell tudatosítani bennük.

Márti nem elméleti filozófus, aki megálmodja az ideális állapotot, leírja, aztán elégedetten az íróasztalfiókba csúsztatja. Ő tenni akar. Jelentkezett az Európai Unió mozgáskorlátozottak számáras kiírt gyakornoki pályázatára, hogy megnézhesse, tőlünk nyugatra miként gondolkodnak az integrációról. Nyelvtudását tökéletesíti tehát mostanság, hogy a középfokú orosz mellé a francia és az angol is meglegyen. Közben végzi a doktori iskolát és tervezget. Meg akarja váltani a világot - a cukrászdában, az utcán, a katedrán, mindenhol. Vagy legalábbis változtatni szeretne rajta. Mert ráfér... Ambíció, tehetség van, hamarosan valószínűleg megfelelő pozíció is társul majd hozzájuk. És akkor a másság szóvivője végre akcióba léphet.

- Sümegi István és Nagy Anna hatására fordultam a filozófia felé. Szerelem lett, hiszen megleltem benne az önkifejezés számomra legkényelmesebb formáját. Praktikusan gondolkodó szüleim ellenezték ezt a hóbortot , de én nem hagytam. Megegyeztünk, hogy elvégzem a két, munkaerőpiaci szempontból értékes szakot, aztán tőlük azt csinálok, amit akarok. A főiskola után egy évig munkát kerestem, de szembesültem azzal, hogy egyáltalán nem egyszerű a mi helyzetünk. Nem hisznek nekünk, nem bíznak bennünk. Ez az év még inkább meggyőzött arról, hogy valahogy módosítani kell a társadalmi szemléleten. Aztán Pécsett elvégeztem végre a filozófia szakot, és egyre inkább a mozgáskorlátozottak és sérültek társadalmi helyzete felé tolódott az érdeklődésem.

Márti négy évvel ezelőtt az Országos Diákköri Konferencián elnyerte a filozófia szekció különdíját A mozgássérültek iránti tolerancia kötelességéről című dolgozatával. Konzulense akkor az ismert társadalomfilozófus, Weiss János volt, opponensei között pedig ott ült Heller Ágnes.

- Tőle egy szakkifejezést kaptam ajándékba - mosolyog -, az aktív toleranciát . Ez azt jelenti, hogy nem a puszta tudomásul vétel, hanem a tényleges és tudatos elfogadás az igazi feladat. Már akkor levelező bírálóm volt Ludassy Mária filozófus is. Legnagyobb megkönnyebbülésemre valamennyien pozitívan nyilatkoztak a dolgozatomról. Nálam autentikusabban tényleg senki nem gondolkodhatna erről, mondták, miután megismertek.

Mártfai Márta neve - és a különleges téma - bekerült a filozófiai közéletbe. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem doktori iskolájába azonnal felvették az akkor már harminckettedik életévében járó lányt, mentora Ludassy Mária lett. Most doktori disszertációjára készül.

- A mozgáskorlátozottak gyógyításával kapcsolatban él egy sajnálatos téveszme: az orvosok, a szülők és miattuk maguk az érintettek is azt hiszik, az a cél, hogy egészségessé tegyék őket - testileg. A betegnek titulált sorstársak ideje és az energiája tehát nagyrészt arra megy el, hogy a testükkel foglalkoznak, pedig legtöbbjük esetében sosem lesz, mert egyszerűen nem lehet teljes a gyógyulás. Azt meg sajnos nem veszik észre, hogy olyan, velük született vagy kifejleszthető készségekkel és képességekkel bírnak, amik a társadalom teljesjogú tagjává tehetnék őket, sőt, általuk akár ki is emelhetnének. Ezt kell tudatosítani bennük.

Márti nem elméleti filozófus, aki megálmodja az ideális állapotot, leírja, aztán elégedetten az íróasztalfiókba csúsztatja. Ő tenni akar. Jelentkezett az Európai Unió mozgáskorlátozottak számáras kiírt gyakornoki pályázatára, hogy megnézhesse, tőlünk nyugatra miként gondolkodnak az integrációról. Nyelvtudását tökéletesíti tehát mostanság, hogy a középfokú orosz mellé a francia és az angol is meglegyen. Közben végzi a doktori iskolát és tervezget. Meg akarja váltani a világot - a cukrászdában, az utcán, a katedrán, mindenhol. Vagy legalábbis változtatni szeretne rajta. Mert ráfér... Ambíció, tehetség van, hamarosan valószínűleg megfelelő pozíció is társul majd hozzájuk. És akkor a másság szóvivője végre akcióba léphet.

- Sümegi István és Nagy Anna hatására fordultam a filozófia felé. Szerelem lett, hiszen megleltem benne az önkifejezés számomra legkényelmesebb formáját. Praktikusan gondolkodó szüleim ellenezték ezt a hóbortot , de én nem hagytam. Megegyeztünk, hogy elvégzem a két, munkaerőpiaci szempontból értékes szakot, aztán tőlük azt csinálok, amit akarok. A főiskola után egy évig munkát kerestem, de szembesültem azzal, hogy egyáltalán nem egyszerű a mi helyzetünk. Nem hisznek nekünk, nem bíznak bennünk. Ez az év még inkább meggyőzött arról, hogy valahogy módosítani kell a társadalmi szemléleten. Aztán Pécsett elvégeztem végre a filozófia szakot, és egyre inkább a mozgáskorlátozottak és sérültek társadalmi helyzete felé tolódott az érdeklődésem.

Márti négy évvel ezelőtt az Országos Diákköri Konferencián elnyerte a filozófia szekció különdíját A mozgássérültek iránti tolerancia kötelességéről című dolgozatával. Konzulense akkor az ismert társadalomfilozófus, Weiss János volt, opponensei között pedig ott ült Heller Ágnes.

- Tőle egy szakkifejezést kaptam ajándékba - mosolyog -, az aktív toleranciát . Ez azt jelenti, hogy nem a puszta tudomásul vétel, hanem a tényleges és tudatos elfogadás az igazi feladat. Már akkor levelező bírálóm volt Ludassy Mária filozófus is. Legnagyobb megkönnyebbülésemre valamennyien pozitívan nyilatkoztak a dolgozatomról. Nálam autentikusabban tényleg senki nem gondolkodhatna erről, mondták, miután megismertek.

Mártfai Márta neve - és a különleges téma - bekerült a filozófiai közéletbe. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem doktori iskolájába azonnal felvették az akkor már harminckettedik életévében járó lányt, mentora Ludassy Mária lett. Most doktori disszertációjára készül.

- A mozgáskorlátozottak gyógyításával kapcsolatban él egy sajnálatos téveszme: az orvosok, a szülők és miattuk maguk az érintettek is azt hiszik, az a cél, hogy egészségessé tegyék őket - testileg. A betegnek titulált sorstársak ideje és az energiája tehát nagyrészt arra megy el, hogy a testükkel foglalkoznak, pedig legtöbbjük esetében sosem lesz, mert egyszerűen nem lehet teljes a gyógyulás. Azt meg sajnos nem veszik észre, hogy olyan, velük született vagy kifejleszthető készségekkel és képességekkel bírnak, amik a társadalom teljesjogú tagjává tehetnék őket, sőt, általuk akár ki is emelhetnének. Ezt kell tudatosítani bennük.

Márti nem elméleti filozófus, aki megálmodja az ideális állapotot, leírja, aztán elégedetten az íróasztalfiókba csúsztatja. Ő tenni akar. Jelentkezett az Európai Unió mozgáskorlátozottak számáras kiírt gyakornoki pályázatára, hogy megnézhesse, tőlünk nyugatra miként gondolkodnak az integrációról. Nyelvtudását tökéletesíti tehát mostanság, hogy a középfokú orosz mellé a francia és az angol is meglegyen. Közben végzi a doktori iskolát és tervezget. Meg akarja váltani a világot - a cukrászdában, az utcán, a katedrán, mindenhol. Vagy legalábbis változtatni szeretne rajta. Mert ráfér... Ambíció, tehetség van, hamarosan valószínűleg megfelelő pozíció is társul majd hozzájuk. És akkor a másság szóvivője végre akcióba léphet.

Márti négy évvel ezelőtt az Országos Diákköri Konferencián elnyerte a filozófia szekció különdíját A mozgássérültek iránti tolerancia kötelességéről című dolgozatával. Konzulense akkor az ismert társadalomfilozófus, Weiss János volt, opponensei között pedig ott ült Heller Ágnes.

- Tőle egy szakkifejezést kaptam ajándékba - mosolyog -, az aktív toleranciát . Ez azt jelenti, hogy nem a puszta tudomásul vétel, hanem a tényleges és tudatos elfogadás az igazi feladat. Már akkor levelező bírálóm volt Ludassy Mária filozófus is. Legnagyobb megkönnyebbülésemre valamennyien pozitívan nyilatkoztak a dolgozatomról. Nálam autentikusabban tényleg senki nem gondolkodhatna erről, mondták, miután megismertek.

Mártfai Márta neve - és a különleges téma - bekerült a filozófiai közéletbe. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem doktori iskolájába azonnal felvették az akkor már harminckettedik életévében járó lányt, mentora Ludassy Mária lett. Most doktori disszertációjára készül.

- A mozgáskorlátozottak gyógyításával kapcsolatban él egy sajnálatos téveszme: az orvosok, a szülők és miattuk maguk az érintettek is azt hiszik, az a cél, hogy egészségessé tegyék őket - testileg. A betegnek titulált sorstársak ideje és az energiája tehát nagyrészt arra megy el, hogy a testükkel foglalkoznak, pedig legtöbbjük esetében sosem lesz, mert egyszerűen nem lehet teljes a gyógyulás. Azt meg sajnos nem veszik észre, hogy olyan, velük született vagy kifejleszthető készségekkel és képességekkel bírnak, amik a társadalom teljesjogú tagjává tehetnék őket, sőt, általuk akár ki is emelhetnének. Ezt kell tudatosítani bennük.

Márti nem elméleti filozófus, aki megálmodja az ideális állapotot, leírja, aztán elégedetten az íróasztalfiókba csúsztatja. Ő tenni akar. Jelentkezett az Európai Unió mozgáskorlátozottak számáras kiírt gyakornoki pályázatára, hogy megnézhesse, tőlünk nyugatra miként gondolkodnak az integrációról. Nyelvtudását tökéletesíti tehát mostanság, hogy a középfokú orosz mellé a francia és az angol is meglegyen. Közben végzi a doktori iskolát és tervezget. Meg akarja váltani a világot - a cukrászdában, az utcán, a katedrán, mindenhol. Vagy legalábbis változtatni szeretne rajta. Mert ráfér... Ambíció, tehetség van, hamarosan valószínűleg megfelelő pozíció is társul majd hozzájuk. És akkor a másság szóvivője végre akcióba léphet.

Márti négy évvel ezelőtt az Országos Diákköri Konferencián elnyerte a filozófia szekció különdíját A mozgássérültek iránti tolerancia kötelességéről című dolgozatával. Konzulense akkor az ismert társadalomfilozófus, Weiss János volt, opponensei között pedig ott ült Heller Ágnes.

- Tőle egy szakkifejezést kaptam ajándékba - mosolyog -, az aktív toleranciát . Ez azt jelenti, hogy nem a puszta tudomásul vétel, hanem a tényleges és tudatos elfogadás az igazi feladat. Már akkor levelező bírálóm volt Ludassy Mária filozófus is. Legnagyobb megkönnyebbülésemre valamennyien pozitívan nyilatkoztak a dolgozatomról. Nálam autentikusabban tényleg senki nem gondolkodhatna erről, mondták, miután megismertek.

Mártfai Márta neve - és a különleges téma - bekerült a filozófiai közéletbe. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem doktori iskolájába azonnal felvették az akkor már harminckettedik életévében járó lányt, mentora Ludassy Mária lett. Most doktori disszertációjára készül.

- A mozgáskorlátozottak gyógyításával kapcsolatban él egy sajnálatos téveszme: az orvosok, a szülők és miattuk maguk az érintettek is azt hiszik, az a cél, hogy egészségessé tegyék őket - testileg. A betegnek titulált sorstársak ideje és az energiája tehát nagyrészt arra megy el, hogy a testükkel foglalkoznak, pedig legtöbbjük esetében sosem lesz, mert egyszerűen nem lehet teljes a gyógyulás. Azt meg sajnos nem veszik észre, hogy olyan, velük született vagy kifejleszthető készségekkel és képességekkel bírnak, amik a társadalom teljesjogú tagjává tehetnék őket, sőt, általuk akár ki is emelhetnének. Ezt kell tudatosítani bennük.

Márti nem elméleti filozófus, aki megálmodja az ideális állapotot, leírja, aztán elégedetten az íróasztalfiókba csúsztatja. Ő tenni akar. Jelentkezett az Európai Unió mozgáskorlátozottak számáras kiírt gyakornoki pályázatára, hogy megnézhesse, tőlünk nyugatra miként gondolkodnak az integrációról. Nyelvtudását tökéletesíti tehát mostanság, hogy a középfokú orosz mellé a francia és az angol is meglegyen. Közben végzi a doktori iskolát és tervezget. Meg akarja váltani a világot - a cukrászdában, az utcán, a katedrán, mindenhol. Vagy legalábbis változtatni szeretne rajta. Mert ráfér... Ambíció, tehetség van, hamarosan valószínűleg megfelelő pozíció is társul majd hozzájuk. És akkor a másság szóvivője végre akcióba léphet.

- Tőle egy szakkifejezést kaptam ajándékba - mosolyog -, az aktív toleranciát . Ez azt jelenti, hogy nem a puszta tudomásul vétel, hanem a tényleges és tudatos elfogadás az igazi feladat. Már akkor levelező bírálóm volt Ludassy Mária filozófus is. Legnagyobb megkönnyebbülésemre valamennyien pozitívan nyilatkoztak a dolgozatomról. Nálam autentikusabban tényleg senki nem gondolkodhatna erről, mondták, miután megismertek.

Mártfai Márta neve - és a különleges téma - bekerült a filozófiai közéletbe. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem doktori iskolájába azonnal felvették az akkor már harminckettedik életévében járó lányt, mentora Ludassy Mária lett. Most doktori disszertációjára készül.

- A mozgáskorlátozottak gyógyításával kapcsolatban él egy sajnálatos téveszme: az orvosok, a szülők és miattuk maguk az érintettek is azt hiszik, az a cél, hogy egészségessé tegyék őket - testileg. A betegnek titulált sorstársak ideje és az energiája tehát nagyrészt arra megy el, hogy a testükkel foglalkoznak, pedig legtöbbjük esetében sosem lesz, mert egyszerűen nem lehet teljes a gyógyulás. Azt meg sajnos nem veszik észre, hogy olyan, velük született vagy kifejleszthető készségekkel és képességekkel bírnak, amik a társadalom teljesjogú tagjává tehetnék őket, sőt, általuk akár ki is emelhetnének. Ezt kell tudatosítani bennük.

Márti nem elméleti filozófus, aki megálmodja az ideális állapotot, leírja, aztán elégedetten az íróasztalfiókba csúsztatja. Ő tenni akar. Jelentkezett az Európai Unió mozgáskorlátozottak számáras kiírt gyakornoki pályázatára, hogy megnézhesse, tőlünk nyugatra miként gondolkodnak az integrációról. Nyelvtudását tökéletesíti tehát mostanság, hogy a középfokú orosz mellé a francia és az angol is meglegyen. Közben végzi a doktori iskolát és tervezget. Meg akarja váltani a világot - a cukrászdában, az utcán, a katedrán, mindenhol. Vagy legalábbis változtatni szeretne rajta. Mert ráfér... Ambíció, tehetség van, hamarosan valószínűleg megfelelő pozíció is társul majd hozzájuk. És akkor a másság szóvivője végre akcióba léphet.

- Tőle egy szakkifejezést kaptam ajándékba - mosolyog -, az aktív toleranciát . Ez azt jelenti, hogy nem a puszta tudomásul vétel, hanem a tényleges és tudatos elfogadás az igazi feladat. Már akkor levelező bírálóm volt Ludassy Mária filozófus is. Legnagyobb megkönnyebbülésemre valamennyien pozitívan nyilatkoztak a dolgozatomról. Nálam autentikusabban tényleg senki nem gondolkodhatna erről, mondták, miután megismertek.

Mártfai Márta neve - és a különleges téma - bekerült a filozófiai közéletbe. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem doktori iskolájába azonnal felvették az akkor már harminckettedik életévében járó lányt, mentora Ludassy Mária lett. Most doktori disszertációjára készül.

- A mozgáskorlátozottak gyógyításával kapcsolatban él egy sajnálatos téveszme: az orvosok, a szülők és miattuk maguk az érintettek is azt hiszik, az a cél, hogy egészségessé tegyék őket - testileg. A betegnek titulált sorstársak ideje és az energiája tehát nagyrészt arra megy el, hogy a testükkel foglalkoznak, pedig legtöbbjük esetében sosem lesz, mert egyszerűen nem lehet teljes a gyógyulás. Azt meg sajnos nem veszik észre, hogy olyan, velük született vagy kifejleszthető készségekkel és képességekkel bírnak, amik a társadalom teljesjogú tagjává tehetnék őket, sőt, általuk akár ki is emelhetnének. Ezt kell tudatosítani bennük.

Márti nem elméleti filozófus, aki megálmodja az ideális állapotot, leírja, aztán elégedetten az íróasztalfiókba csúsztatja. Ő tenni akar. Jelentkezett az Európai Unió mozgáskorlátozottak számáras kiírt gyakornoki pályázatára, hogy megnézhesse, tőlünk nyugatra miként gondolkodnak az integrációról. Nyelvtudását tökéletesíti tehát mostanság, hogy a középfokú orosz mellé a francia és az angol is meglegyen. Közben végzi a doktori iskolát és tervezget. Meg akarja váltani a világot - a cukrászdában, az utcán, a katedrán, mindenhol. Vagy legalábbis változtatni szeretne rajta. Mert ráfér... Ambíció, tehetség van, hamarosan valószínűleg megfelelő pozíció is társul majd hozzájuk. És akkor a másság szóvivője végre akcióba léphet.

Mártfai Márta neve - és a különleges téma - bekerült a filozófiai közéletbe. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem doktori iskolájába azonnal felvették az akkor már harminckettedik életévében járó lányt, mentora Ludassy Mária lett. Most doktori disszertációjára készül.

- A mozgáskorlátozottak gyógyításával kapcsolatban él egy sajnálatos téveszme: az orvosok, a szülők és miattuk maguk az érintettek is azt hiszik, az a cél, hogy egészségessé tegyék őket - testileg. A betegnek titulált sorstársak ideje és az energiája tehát nagyrészt arra megy el, hogy a testükkel foglalkoznak, pedig legtöbbjük esetében sosem lesz, mert egyszerűen nem lehet teljes a gyógyulás. Azt meg sajnos nem veszik észre, hogy olyan, velük született vagy kifejleszthető készségekkel és képességekkel bírnak, amik a társadalom teljesjogú tagjává tehetnék őket, sőt, általuk akár ki is emelhetnének. Ezt kell tudatosítani bennük.

Márti nem elméleti filozófus, aki megálmodja az ideális állapotot, leírja, aztán elégedetten az íróasztalfiókba csúsztatja. Ő tenni akar. Jelentkezett az Európai Unió mozgáskorlátozottak számáras kiírt gyakornoki pályázatára, hogy megnézhesse, tőlünk nyugatra miként gondolkodnak az integrációról. Nyelvtudását tökéletesíti tehát mostanság, hogy a középfokú orosz mellé a francia és az angol is meglegyen. Közben végzi a doktori iskolát és tervezget. Meg akarja váltani a világot - a cukrászdában, az utcán, a katedrán, mindenhol. Vagy legalábbis változtatni szeretne rajta. Mert ráfér... Ambíció, tehetség van, hamarosan valószínűleg megfelelő pozíció is társul majd hozzájuk. És akkor a másság szóvivője végre akcióba léphet.

Mártfai Márta neve - és a különleges téma - bekerült a filozófiai közéletbe. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem doktori iskolájába azonnal felvették az akkor már harminckettedik életévében járó lányt, mentora Ludassy Mária lett. Most doktori disszertációjára készül.

- A mozgáskorlátozottak gyógyításával kapcsolatban él egy sajnálatos téveszme: az orvosok, a szülők és miattuk maguk az érintettek is azt hiszik, az a cél, hogy egészségessé tegyék őket - testileg. A betegnek titulált sorstársak ideje és az energiája tehát nagyrészt arra megy el, hogy a testükkel foglalkoznak, pedig legtöbbjük esetében sosem lesz, mert egyszerűen nem lehet teljes a gyógyulás. Azt meg sajnos nem veszik észre, hogy olyan, velük született vagy kifejleszthető készségekkel és képességekkel bírnak, amik a társadalom teljesjogú tagjává tehetnék őket, sőt, általuk akár ki is emelhetnének. Ezt kell tudatosítani bennük.

Márti nem elméleti filozófus, aki megálmodja az ideális állapotot, leírja, aztán elégedetten az íróasztalfiókba csúsztatja. Ő tenni akar. Jelentkezett az Európai Unió mozgáskorlátozottak számáras kiírt gyakornoki pályázatára, hogy megnézhesse, tőlünk nyugatra miként gondolkodnak az integrációról. Nyelvtudását tökéletesíti tehát mostanság, hogy a középfokú orosz mellé a francia és az angol is meglegyen. Közben végzi a doktori iskolát és tervezget. Meg akarja váltani a világot - a cukrászdában, az utcán, a katedrán, mindenhol. Vagy legalábbis változtatni szeretne rajta. Mert ráfér... Ambíció, tehetség van, hamarosan valószínűleg megfelelő pozíció is társul majd hozzájuk. És akkor a másság szóvivője végre akcióba léphet.

- A mozgáskorlátozottak gyógyításával kapcsolatban él egy sajnálatos téveszme: az orvosok, a szülők és miattuk maguk az érintettek is azt hiszik, az a cél, hogy egészségessé tegyék őket - testileg. A betegnek titulált sorstársak ideje és az energiája tehát nagyrészt arra megy el, hogy a testükkel foglalkoznak, pedig legtöbbjük esetében sosem lesz, mert egyszerűen nem lehet teljes a gyógyulás. Azt meg sajnos nem veszik észre, hogy olyan, velük született vagy kifejleszthető készségekkel és képességekkel bírnak, amik a társadalom teljesjogú tagjává tehetnék őket, sőt, általuk akár ki is emelhetnének. Ezt kell tudatosítani bennük.

Márti nem elméleti filozófus, aki megálmodja az ideális állapotot, leírja, aztán elégedetten az íróasztalfiókba csúsztatja. Ő tenni akar. Jelentkezett az Európai Unió mozgáskorlátozottak számáras kiírt gyakornoki pályázatára, hogy megnézhesse, tőlünk nyugatra miként gondolkodnak az integrációról. Nyelvtudását tökéletesíti tehát mostanság, hogy a középfokú orosz mellé a francia és az angol is meglegyen. Közben végzi a doktori iskolát és tervezget. Meg akarja váltani a világot - a cukrászdában, az utcán, a katedrán, mindenhol. Vagy legalábbis változtatni szeretne rajta. Mert ráfér... Ambíció, tehetség van, hamarosan valószínűleg megfelelő pozíció is társul majd hozzájuk. És akkor a másság szóvivője végre akcióba léphet.

- A mozgáskorlátozottak gyógyításával kapcsolatban él egy sajnálatos téveszme: az orvosok, a szülők és miattuk maguk az érintettek is azt hiszik, az a cél, hogy egészségessé tegyék őket - testileg. A betegnek titulált sorstársak ideje és az energiája tehát nagyrészt arra megy el, hogy a testükkel foglalkoznak, pedig legtöbbjük esetében sosem lesz, mert egyszerűen nem lehet teljes a gyógyulás. Azt meg sajnos nem veszik észre, hogy olyan, velük született vagy kifejleszthető készségekkel és képességekkel bírnak, amik a társadalom teljesjogú tagjává tehetnék őket, sőt, általuk akár ki is emelhetnének. Ezt kell tudatosítani bennük.

Márti nem elméleti filozófus, aki megálmodja az ideális állapotot, leírja, aztán elégedetten az íróasztalfiókba csúsztatja. Ő tenni akar. Jelentkezett az Európai Unió mozgáskorlátozottak számáras kiírt gyakornoki pályázatára, hogy megnézhesse, tőlünk nyugatra miként gondolkodnak az integrációról. Nyelvtudását tökéletesíti tehát mostanság, hogy a középfokú orosz mellé a francia és az angol is meglegyen. Közben végzi a doktori iskolát és tervezget. Meg akarja váltani a világot - a cukrászdában, az utcán, a katedrán, mindenhol. Vagy legalábbis változtatni szeretne rajta. Mert ráfér... Ambíció, tehetség van, hamarosan valószínűleg megfelelő pozíció is társul majd hozzájuk. És akkor a másság szóvivője végre akcióba léphet.

Márti nem elméleti filozófus, aki megálmodja az ideális állapotot, leírja, aztán elégedetten az íróasztalfiókba csúsztatja. Ő tenni akar. Jelentkezett az Európai Unió mozgáskorlátozottak számáras kiírt gyakornoki pályázatára, hogy megnézhesse, tőlünk nyugatra miként gondolkodnak az integrációról. Nyelvtudását tökéletesíti tehát mostanság, hogy a középfokú orosz mellé a francia és az angol is meglegyen. Közben végzi a doktori iskolát és tervezget. Meg akarja váltani a világot - a cukrászdában, az utcán, a katedrán, mindenhol. Vagy legalábbis változtatni szeretne rajta. Mert ráfér... Ambíció, tehetség van, hamarosan valószínűleg megfelelő pozíció is társul majd hozzájuk. És akkor a másság szóvivője végre akcióba léphet.

Márti nem elméleti filozófus, aki megálmodja az ideális állapotot, leírja, aztán elégedetten az íróasztalfiókba csúsztatja. Ő tenni akar. Jelentkezett az Európai Unió mozgáskorlátozottak számáras kiírt gyakornoki pályázatára, hogy megnézhesse, tőlünk nyugatra miként gondolkodnak az integrációról. Nyelvtudását tökéletesíti tehát mostanság, hogy a középfokú orosz mellé a francia és az angol is meglegyen. Közben végzi a doktori iskolát és tervezget. Meg akarja váltani a világot - a cukrászdában, az utcán, a katedrán, mindenhol. Vagy legalábbis változtatni szeretne rajta. Mert ráfér... Ambíció, tehetség van, hamarosan valószínűleg megfelelő pozíció is társul majd hozzájuk. És akkor a másság szóvivője végre akcióba léphet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!