Hírek

2007.07.18. 02:29

áLesz üzem?

Szombathely - A városfejlesztési bizottság tagjai tegnap délután a leendő bioetanol gyár projektoros prezentációját hallgatták meg, vitatkoztak, de végül nem foglaltak állást elvi kérdésekben.

Németh Zoltán

Egy 70 százalékban norvég, 30 százalékban magyar tulajdonú cég két bioetanol (biomassza) üzem építését tervezi Vas megyében. Tegnap délelőtt egymilliárd forintos tőkével létrehozták a projektcéget, amely hazánkban négy gyár - helyszínei: Kőszeg, Szombathely, Kalocsa, Békéscsaba - építésére, a beruházás előkészítésére jött létre.

A kőszegi képviselők már megszavazták a szándéknyilatkozatot a gyár építésére, a szombathelyi városfejlesztési bizottság tegnap délután tanácskozott róla. Elsőként a cég prezentációját hallgatták meg. Ebből kitűnt: a Global Green One világszabadalom által védett, zárt technológiát alkalmaznák Szombathelyen is. A kisebb kapacitásúak közé sorolt automatizált üzem 2008 decemberére megépülhetne, évente 200 ezer tonna kukoricát használna fel, kvalifikált munkahelyeket teremtene. Gyártanának etanolt, proteint, kukoricaolajat, termelnének elektromos áramot. A felszabaduló hőenergiát például a regionális börtön fűtésére lehetne felhasználni.

Szombathelyen a bizottsági ülés résztvevői tegnap végül nem foglaltak állást az üzem ügyében. Sokféle előzetes információ birtokában ugyan többen érveltek mellette, mások viszont úgy vettek részt az ülésen, hogy semmiféle írásos előterjesztés nem állt rendelkezésükre.

A kívülálló azt érzékelte: szereptévesztésben volt több bizottsági tag. Ők úgy képzelték, hogy az üzem telepítéséről döntenek, pedig csak arról volt szó, hogy elvi hozzájárulást adjanak az elvi engedélyezési eljárások (különféle hatásvizsgálatok) elindításához.

Dr. Ipkovich György polgármestert megnyugtatták a cég képviselői: nem áraszt büdösséget a gyár, zárt a technológia. Az egyik sarkalatos gondnak a helyszín kiválasztása bizonyult. A város tulajdonában kevés ingatlan van, ezért a cég képviselői az egykori reptér mellett néztek ki a 18,7 hektáros önkormányzati területből 10 hektárt. Ez alkalmas azért lenne, mert észak-nyugati az uralkodó szélirány, a füstöt nem a város felé vinné, a közelébe tervezik az S 31-es út megépítését, s közel a vasút, ami azért fontos, mert a kukoricát azon akarják szállítani.

Volt képviselő, aki kijelentette: vagy repülőtér, vagy ez. Más képviselő viszont úgy vélte, a kettő nem zárja ki egymást. A város főépítésze szerint megbukik a teljes terület hasznosítása, ha a repülőtér területében ugyancsak tulajdonos Gencsapáti és Söpte önkormányzataival nem jutnak egyezségre.

Az ülésen résztvett a világszabadalom kifejlesztője, a cég műszaki igazgatója, a svéd Tomas Karlström. Az ülés felénél elrakta iratait, nem szólt egy szót sem, nem kért tolmácsolást. Nem tudhatta meg, amit az egyik képviselő hangsúlyozott: Győr a pólusprogramban az autópólus városa, Szombathely a megújuló energiaforrások polisza lehet. De így?

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik