2007.07.30. 02:28
Egy háború, amiben mindkét fél győzött
Kőszeg (ra) - 1532-ben Kőszegen csapott össze Szulejmán serege V. Károly híveivel. Az évfordulón kiállítás nyílt, és történészek meséltek a háborúról - kicsit talán szokatlan megközelítésben.
Pénteken délután, a Félhold és telihold Kőszegi Ostromnapok programsorozatának megnyitóján esett. Ez a körülmény még autentikusabbá tette az emlékezést, a korabeli török naplókban ugyan- is refrénszerűen visszatér: esik, még mindig esik .
- A felázott agyagos talaj megakadályozta a nehéz ágyúk szállítását, eleve roszszabb esélyekkel indultak tehát a törökök - mesélte dr. Bariska István történész, az évfordulóra újra kinyomtatott Az 1532. évi török hadjárat történetéhez című tanulmány szerzője. - A számukra szokatlanul hűvös időjárás és az ellenfél generálta éhínség tovább lassította hadjáratukat, ez is hozzájárult ahhoz, hogy Sopronnál végül visszafordult az oszmán sereg.
Bariska István értelmezése olykor bizony eltér a hivatalos tananyagtól. Szerinte például nem volt igazán magyar csata a kőszegi, mivel Jurisics Miklós horvát bán volt, s csak véletlenül került ide, és sorsdöntő ütközetnek, kiegyensúlyozott harcnak sem nevezhető, hiszen a törökök porig rombolhatták volna Kőszeget, de nem ez volt a cél: csak V. Károly elleni erődemonstráció volt a hadjárat.
- Mindkét hadvezér azt jelentette a főnökének - tette hozzá prof. dr. Miszlivetz Ferenc szociológus a könyvbemutatón -, hogy uram, győztünk! Így is volt, hiszen bár Jurisics feladta a várat, Ibrahim rögtön nekiajándékozta. Mindennél fontosabb, hogy egy város ismerje és élje a kultúráját, vagyis a történelmét, hiszen ez jövőjének záloga.
A könyvbemutató előtt év végéig látható kiállítás nyílt korabeli tárgyakból - ezek részben a sárvári múzeumból érkeztek. Az ostromévfordulós programsorozat augusztus végéig tart.
Lőportartók, vértek, lószerszámok és fegyverek a várban