2007.07.28. 02:29
Humánusabb rendőrség
Szombathely - Dr. Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter az új börtön bejárásán, csütörtökön, személyesen tájékozódott a beruházás jelenlegi állásáról. Ezután beszélgettünk a tárcát június óta vezető politikussal.
- Milyen elképzelései vannak a rendőrség társadalmi presztízsének helyreállítására?
- Nem értek egyet azzal, hogy a rendőrség elvesztette volna a tekintélyét, vagy a presztízse meg lenne tépázva. Az ugyanakkor tény, hogy történtek sajnálatos események, jogsértések, visszaélések a rendőrségnél, de ez a világ bármely állományánál előfordulhat. Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy miután megértettem, meg is bocsátom a sajnálatos eseteket. Most legfontosabbnak azt tartom, hogy egy olyan szervezeti rend, belső struktúra alakuljon ki, amelyben a felelősség elve maradéktalanul érvényesül.
- Erre vonatkozóan vannak konkrét tervei is?
- Azt szeretném elérni, hogy a parancsnokok tisztában legyenek a rájuk bízott emberek adottságaival, problémáival, szándékaival, hajlandóságaival! Egy belső bajtársiasságon, felelősségen és fegyelmen alapuló rendőrség a célom. Olyan közhangulatot kell az állományon belül megteremteni, ahol a rendőr ne kerülhessen abba a helyzetbe, hogy bármiféle visszaélést is elkövet. Elismerem, ez nehéz és hosszú távú folyamat lesz, amelynek sok humánpolitikai összetevője is van, kezdve a rendőrök kiválasztásának megfelelő módszerétől. Gondolok itt arra, hogy ne csak szakmai felkészítésen essenek át a leendő kollegák, hanem pszichológiain is. Szankcióként pedig felelősségrevonási rendszert kell működtetni, amikor a visszaéléseket már nem lehet eltussolni, aki szabályt sértett, viselje a következményeit! Összefoglalva tehát egy humánusabb, bajtársiasabb rendőrséget látok a szemeim előtt, amely ugyanakkor szigorú ellenőrzésen is alapul.
- Az utóbbi hónapokban különféle hírek láttak napvilágot a rendőrség átszervezésével kapcsolatosan. A megyei szervezetek megmaradását támogatja, esetleg már regiókban gondolkodik?
- Legfontosabb, hogy a regionalizmus a rendőrség és határőrség integrációja vonatkozásában nem valósul meg. Amit a kérdéssel összefüggésben regionalizmusnak nevezünk, valójában racionalizálás. Tulajdonképpen bizonyos gazdasági ellátó és logisztikai feladatoknak az összevonása történik majd meg. Ugyanakkor a rendőri alapfeladatoknak az elvégzése továbbra is a kapitányság, főkapitányság, országos főkapitányság szerint tagolódik. Regionalizmusról akkor beszélhetnénk, ha az irányítási és vezetési rend átlépné a megyehatárokat. Erről egyelőre szó sincsen.
- És az önálló belügyminisztérium visszaállítása sem szerepel még napirenden?
- Ennek a kérdésnek pedig jelenleg nincs is realitása. Azt hozzá kell tennem, hogy a jelenlegi magyar megoldás Európában nem egyedülálló: Luxemburgban vagy mondhatnám éppen Máltát, hasonlóképpen rendészeti és igazságügyi minisztérium van. Érdemes megemlíteni azt is, hogy a belügyminisztérium általában sosem egymagában csak rendőrminisztérium. Hiszen a korábbi magyar belügyminisztérium is önkormányzati és rendőrségi tárcaként funkcionált. Úgy gondolom, hogy az igazságügy és a rendészet jó párosítás, ugyan a két területnek a logikája eltér egymástól, de egy személy megfelelő szervezeti tagolással, segítőkkel, kitűnően el tudja látni ezt a feladatot.
- A Rendészeti és Igazságügyi Minisztérium átalakítása tehát nem téma, de mi a helyzet a büntető - és a polgári törvénykönyv megváltoztatásával kapcsolatosan?
- A polgári törvénykönyvbe egy rugalmasabb szervezeti rész szükséges. Ezenkívül pedig vannak olyan emberi jogi vonatkozások, példaként említhetném a párkapcsolatok egyenjogúságát, amely az új polgári törvénykönyvben már kell, hogy szerepeljen. Fontos, hogy az azonos neműek és különneműek együttélése mindenfajta diszkriminációtól mentes legyen. A büntető törvénykönyvnél pedig a fő törekvés, hogy a hagyományos megtorló intézkedéseket kiváltsuk mással, miközben az államnak a büntetőjogi szigora természetesen továbbra is megmarad. Úgy látom, hogy van tere az úgynevezett alternatív büntetőjognak, ahol nem feltétlenül bebörtönzéssel és más hasonló módszerekkel alkalmaznak szankciókat.
- Végezetül milyen benyomást tett önre az épülő szombathelyi börtön?
- Örülök, hogy a városközpontból és a lakosság által használt területről új helyszínre kerül az intézet. A beruházással kapcsolatosan jó benyomásaim vannak, valóban egy 21. századi létesítmény lesz, amelyhez hasonló Európában még nem sok található.