Hírek

2007.07.07. 02:28

Már egymillió forint a díja a nyomravezetőnek

Szombathely (al) - A rendőrök tovább nyomoznak a garázssori rablógyilkos után, bíznak abban, hogy jelentkeznek majd az ügy megoldását jelentő fontos tanúk.

Angyal László

A szombathelyi Jászai Mari utcában tavaly szeptember 26-án, délután háromnegyed kettő után brutális kegyetlenséggel megölték Tatai Józsefet. A 70 éves férfi életét több késszúrással oltották ki, majd elvitték a pénztárcáját. A rendőrök több verziót állítottak fel, a lehetséges szálak felgöngyölítésével végeztek, de a megoldáshoz nem kerültek közelebb.

Beszámoltunk már arról is, hogy az eltelt háromnegyed évben megdöbbentő közönyt tapasztaltak, volt olyan tanú, aki pár perccel a bűncselekmény előtt járt a lerakatban, de nem jelentkezett a rendőrségi felhívásokra. Végül sikerült őt meghallgatni, mert a munkahelyén elmesélte: ő is járt a helyszínen. Később erről a rendőrség is tudomást szerzett...

Mint megtudtuk, a nem jelentkező tanúk esete folytatódott: nemrégiben az ügy egyik nyomozójának hozzátartozójánál lakásfelújítást végeztek. A jól ismert mesterek mellett dolgozott egy alkalmi segítő is, s amikor munka közben szóba került a garázssori eset, megemlítette a nyomozónak: ő is vásárolt a gyilkosság napján. (Őt is keresték, mert tudták, hogy valaki 13 óra 37 perckor cigarettát vásárolt.) A tanút meghallgatták, s újabb információval gzdagodtak. A pénztárgép adatai alapján a nyomozók eddig azt feltételezték, hogy a nyitás és a gyilkosság között három vásárló járt a lerakatban. Csakhogy a most felbukkant tanú beszámolt egy fiatalemberről, aki vékony testalkatú, 180 centiméter magas, és bizonyosan nem cigarettát vásárolt. (A dohányáruról ugyanis mindig adott blokkot a lerakatos.) A rendőrök a fenti tanú mellett továbbra is keresik azt az opelost, aki 13 óra 43 után érkezett a lerakathoz. Az ujjatlan, világoskék farmermellényt viselő, középkorú férfi nem az úton, hanem a garázssor előtti kavicsos részen állt meg ütött-kopott benyomást keltő, lépcsőshátú Opel Vectrájával.

Vélhetően a tanúskodással járó procedúra miatt nem jelentkeznek a vásárlók, pedig olyan, számukra lényegtelennek tűnő információval szolgálhatnak, ami elvezethet a tetteshez. (Évekkel ezelőtt a Kiskar utcai bankrablási ügyben egy szintén nem önként jelentkező tanú mondta: látott banknál, az ucán egy fiút, akit ismert, és a nagy melegben kapucnis pulóvert viselt...)

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányságon megtudtuk, hogy a nyomravezetői díj - az áldozat családjának külön felajánlásával - egymillió forintra emelkedett. A rendőrök a bejelentéseket a 94/521-102-es telefonon vagy a 107-es segélyhívón várják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!